2005.04.18 09:16
2005.04.18 10:36
2005.04.18 11:21
2005.04.19 18:15
2005.04.25 09:12

Olvastam feljebb, hogy pótlást kellett adnod Áginak, azóta van újra elég tejed? És lelkileg rendben vagy? Én a kórházból való hazajövet után egy kicsit depis lettem, egy csomót bőgtem meg aggódtam a baba miatt feleslegesen, de szerencsére úgy néz ki, múlik a dolog. Valszeg közrejátszott az is, hogy nagyon kevés tejem volt, Lucának a fél fogára sem volt elég, bármit csináltam (masszírozás, fejés, tea) nem lett több. Persze tápszert kellett neki adni, így napokon belül hozzászokott a cumisüveghez, hogy abból jön is valami, így egy idő után ordított, ha beletuszkoltam a cict a szájába, gondolom már tudta, hogy nemigen fog belőle dőlni a lé. Az a kevés tejcsi mára már elapadt, így Luca tápszeren él. És virul, mert imád enni. Hú, rengeteget írtam, ne haragudj, pedig igazából Rád és Ágira lennék kíváncsi, hogy vagytok, Ági mennyit eszik, alszik stb. Ha van időd, akkor írjál jó sokat, szívesen olvasnám!
(Luca ápr. 2-án született, 3500 gr és 51 cm paraméterekkel) 2005.04.25 09:53
Az elején nem tudott elég ügyesen szopni, csak játszott a cicivel, de természetesen ezt senki nem hitte el nekem. Elég rosszul esett, a védőnőn láttam, hogy azt hiszi, hogy direkt akarom elválasztani... Így pohárból itatunk, én meg lefejtem a tejet, de az egyre kevesebb így a mai napig inkább tápszeren él a kicsi. Mivel nem szopik rendesen max. 10 ml-t hajlandó ezért napi max. 150 ml tejem van
Iszom a Laktoherb nevű teát, borzalmas... Én nem adtam neki cumit, csak 2x próbáltam meg, de abból sem tudott mennyiséget enni, így mi poharazunk, még a kórházban vettem egy poharat. Rokoni körökben csodájára járnak, senki nem hiszi, hogy egy ilyen pici baba pohárból tud enni
Amúgy Ági is virul és fejlődik szépen már több, mint 3 kg, pedig 2450-el jöttünk haza! Jó sokat alszik, kb. 4 óránként eszik de éjjel csak 1* kel fel ezért külön hálás vagyok! Kezdetben én is megijedtem ,hogy elapad a tejem, de most már nem aggódom, tápszeren is nöttek már fel párezren
A tej meg tart amíg tart, nem tehetek ennél többet!
2005.04.25 11:29

Nálam a férjem családja az, aki a tej miatt egy kissé kikészített...Az egyik nővére, akiből ömlik a tej( jó neki) állandóan azt hajtogatja, hogy tegyem 10-10 percig mellre a gyereket, majd meglátom, hogy minden rendbe jön. Nem érti, hogy egy néhány hetes csecsemő nem hajlandó 10 percig váni a kajára és addig szépen elpróbálkozgatni anya cicijén. Ha felébred, van max. 3 percem, hogy a tápszert megcsináljam, aztán jön a sírás. Ha sír, akkor meg pláne nem érdekli a cici. Na mindegy, szerintem tudod, miről beszélek. A fejés nálam sem működött, csak bemaszatoltam a pohár falát
Ági melyik tápszert kapja? Mi már próbáltuk a Beba Ha-t, meg a Milumil Ha-t, most majd a Hipp jön. Sajnos úgy tűnik, az eddigi tápszerektől keményebbet kakil, mint kellene és szegénykém időnként küzd is rendesen. Ezért próbáljuk most a Hippet, hátha az beválik.
A következő babáig lesz időm elfelejteni, remélem.
2005.04.25 11:59
2005.04.27 12:00
2005.04.27 22:13
2005.04.28 10:55

2005.04.28 11:17
2005.04.28 16:07
ÍGy most a Mildibe és az Infacolt kapja kiegészítve egy kis Mecsek teával és lőn csoda többször kakil a tea hatására, és nem erőlködik annyit. Amúgy Áginak a tejtől is fáj a pocija, tehát ne is gondolkozz ezen mi lenne ha...!!!
2005.04.28 16:12
A laktoherb teát épp szabotálom, rettenetes az íze. 2005.04.28 18:14
2005.04.28 18:42
Nem gondoltam, hogy ilyen hamar le fog menni a hasam, tulképp szülés után két héttel már teljesen lapos volt.(de olyan kis löttyedt még) 2005.04.28 21:12
Kellett neki lázcsillapító, mert nagyon nyügi volt szegényke, biztosan fájt neki, vagy a közérzetét vágta tacsra, nemtom. De olyan rossz, hogy az ember alig tud neki segíteni csak. Engem is megviselnek ezek az oltások, pedig még a java hátra van.
Szóval azt kell, hogy mondjam, Ő egy igazi tökéletes gyerek, akinél jobbat, szebbet, okosabbat, és aranyosabbat elképzelni nem tudunk
De gondolom mindenki így van a sajátjával. Úgyhogy lehet, hogy rövidesen beütemezünk egy hugit is

2005.04.29 07:39
Főleg hozzánk elég nehéz bejutni, a cégen belül mindenki a mi részlegünkön szeretne dolgozni, így nem sok eséllyel indulok... Nálam a korhatár a 30 mivel most 26 vagyok. Addigra mindenképen szeretnénk tesót. Köztem és a hugom között 6 év van, na az szerintem már sok.
, Néha megfordul a fejemben, hog ymi lenne ha köztünk aludna, de gyorsan elhesegetem a gondolatot, hogy a későbbiekben legyen még magánéletünk a férjemmel

2005.04.29 07:51
) Sőt nálunk a zárójelentése kész horror e szerint asszimetrikus a koponyája, kötött a csípője, nyaktartáshibás...
Szenitem pedig tökéletes. Ja és nagyobb a fején a kutacs, mint az átlag. Az itthoni gyerekorvos azt mondta, hogy ezek nem gázosak, az asszimetrikus koponyára azt mondta, biztos az anyósra ütött
2005.04.29 16:16
2005.04.29 16:27
2005.04.30 11:54
Én ezért nem bánom, így ügyesedik, van cél a szeme előtt! 2005.05.01 18:46
)
2005.05.02 09:57
ez azért röhejes, szerintem nálunk a következő fázis lesz a hogyan kell gyereket nevelni, ez az a téma, amihez mindenki ért
Ezek szerint nem csak a vajúdás volt hosszú, hanem a kitolási szak is nehezen ment? Tényleg neked meddig tartott? Használtak vákumot vagy fogót? 2005.05.02 11:41
2005.05.02 12:58

2005.05.02 14:26
2005.05.02 14:42
2005.05.02 14:46
Nekünk konkrétan őt ajánlotta egy ismerősünk, azért hozzá mentünk, de gondolom több orvos is foglalkozik korai fejlesztéssel. 
2005.05.02 15:10
. 2005.05.02 16:37
2005.05.02 19:57
Mondta is a gyerekorvos a kórházban, hogy stramm kis emberke. Egyébként ahhoz képest, hogy egyáltalán nem féltem a szüléstől, jól kijutott nekem. Amikor kitoltak, mondtam is, én nem szülök mégegyszer. Ehhez képest már azon filózok, hogy mikor szülöm a kistestvért.
Fogó meg vákuum nem volt, azt azért megúsztuk. 
