Hát... megszületett a szüléstörténet is...
Bocsi, ha vkit untat, kicsit hosszúra sikeredett. De hosszú és izgalmas szülés volt.
Julius 12 csütörtök
„Elegem van, szülni akarok” ez motoszkált egész nap bennem, mármint hetek óta motoszkál, csak most valahogy másképp, erősebben. Szinte könyörögtem Kristófnak, hogy induljon el kifelé, mert nagyon-nagyon szeretném már látni és nagyon szeretném végre magamhoz ölelni…
Még este 7-kor a Duna-parton sétáltunk és kutyát úsztattunk és nekem valahogy olyan fura, olyan „minden más” érzésem volt.
Péntek hajnalban fél 3kor valami egészen különleges fájdalomra ébredtem. Jó párszor kérdezgettem már a barátnőimet is, hogy honnan fogom tudni, hogy elkezdődik, ha nem folyik el a magzatvíz és mindenki nagyon határozottan állította, hogy fogom tudni, hogy igen EZ AZ. Komolyan aggódtam a kérdésen, mert már egy hónapja folyamatosan voltak jósló fájásaim, amik sokszor szabályos 20 majd 10 perces fájáskákkal jöttek és egy párszor gondolkodóba ejtettek. Sőt még július 5-én Mészáros doki is azt gondolta itt az idő és felvett a szülőszobára, ahol egy igazán mókás napot töltöttünk el Ritával hármasban. Peti (a férjem) és Rita ültek velem és az 5 perces fájáskáimmal egy egész napot a szülőszobán, majd én közöltem, hogy márpedig nem szülök és haza is akarok menni. Rita mondta, hogy ez azért ennyire nem egyszerű, de azért ha ragaszkodom hozzá… Beszélt Mészárossal telefonon, majd Tóth doktor csinált egy UH-t, megállapították, hogy a baba remekül érzi magát odabent és valóban esze ágában sincs még elindulni, úgyhogy mehetünk haza! Hurrá!!! Nem értem magam miért, de nagyon boldogan repültem kifelé és még a kórház parkolójában megrendeltük a pizzát, amivel sikerült egyszerre hazaérni!
Szóval ott tartottam, hogy 13-a, péntek hajnal, fél 3. Fájások TUTI AZOK, éreztem, hogy ez most valami tényleg más és szabályosan 7 percenként jöttek. Nem mertem felkelni, nehogy elmúljanak! Tényleg ezt éreztem, vártam, hogy még jobban fájjon, figyeltem, hogy erősödnek-e. 4-kor szóltam Petinek, hogy azt hiszem elkezdődött, de szerintem nem mert hinni a fülének, mert elsőre nem igazán vett komolyan.
Sőt. Egyáltalán nem. Megfordult és aludt tovább… Amikor dolgozni megy fél 5-kor kel, tehát úgy gondolta, van még fél órája, hogy aludjon, nem fogja ezt az értékes időt megint elbohóckodni.
Azt mondja, tényleg nem hitte el.
Felkeltem és kiültem a konyhába reggelizni (!) és elolvastam a babanetet, mert előtte napokig nem jutottam hozzá.
5 körül hívtam Ritát, megbeszéltük, hogy Ő bent van a kórházban, éjszakás volt, úgyhogy lassan készülődjünk és induljunk el.
Mire beértünk már egyértelmű fájásaim voltak, úgy 3-4 percenként és mivel Mészáros doktor szabadságon volt, így az ügyeletessel „voltam kénytelen beérni.
, aki Vida doktor volt! Akik ismerik ŐT, ők tudják igazán mennyire nem bánhattam, hogy így alakult.
Az első élményem vele kapcsolatban, hogy 36 hetes Ctg-n ültem, amikor kirobogott a szülőszobáról, megállt az ajtóban és azt kérdezte tőlem, hogy hallottam-e…, mert annyira szépen született. Majd tovább robogott. Én meg ültem ott és bőgtem. Ritától kérdeztem, hogy ki ez, mire mondta, hogy Ő Vida doktor. Akkor, ott azt érezem, hogy én vele akarok szülni
. Sikerült.
Mészárossal azt hiszem nem nagyon voltunk egymásnak teremtve…
Így a sors megrendezte nekem ezt is.
8-kor már a szülőszobán voltunk, szépen jöttek a fájások, lassan tágultam. Rita folyamatosan gyártotta nekem a homeo bogyókból összeállított gumibogyó szörpit és felváltva masszírozták Petivel a derekamat. Úgy tűnt minden rendben és szépen haladunk. Én remekül bírtam, állandóan a zuhanyozni akartam, mert olyan jól esett a meleg víz. Furcsa dolog, de jól esett egyedül lenni, mármint kettesben a babával. Bíztattam őt, és próbáltam elmagyarázni neki mi is történi velünk. Ez annyira megfogalmazhatatlan. Sose hittem az ilyesmiben. Többek közt abban sem igazán, hogy felismernek hangokat, zenét… Pedig most már biztosan tudom, hogy igen.
11-kor burkot repesztettek. Olyan megnyugtató volt, hogy kristály tiszta a magzatvíz. A fájások tovább erősödtek, de még mindig remekül bírtam állva, labdán hintázva, na meg a zuhany alatt. Csak azt vettem zokon, hogy örökké kiparancsoltak. 15-20 percenként szívhangellenőrzés… mert Kristóf baba feje még mindig az égben, talán a kimeneti nyíláson RAJTA, de nem benne. És ez így is maradt! Nekem ebből az egészből csak az tűnt fel, hogy Rita még mindig a köldököm magasságában talált szívhangot és délután kettőkor Vida doki vizsgálata után összenéztek és kimentek. Mint a végén kiderült egyikük sem adott volna egy lyukas garast se azért, hogy azzal a méhszájjal és babaállással sima szüléssel fejezzük be. Vida azt mondta a végén, hogy azért hagyta és próbálta utolsó percig hagyni, mert látta és érezte, hogy mennyire akarom. Tényleg nagyon-nagyon akartam. 4 órakor gyakorlatilag készen voltam. Tolófájásokkal, eltűnt méhszájjal. Kristóf viszont nem jött sokkal lejjebb… Nem volt túl megnyugtató, viszont jól bírta. Én már akkor kevésbé…
Bár egyszer volt egy „NEM BÍROM TOVÁBB” mondatom, és folyamatosan azt kérdezgettem, hogy „SOKÁIG TART MÉG?” „BABA JÓL VAN?” Meg emlékszem, egyszer azt is megkérdeztem, hogy tuti, hogy minden rendben van és ez így normális és én ezt tuti túl fogom élni??? Rita megnyugtatott, hogy igen.
Majd elkezdtünk nyomni… Semmi. Majd a fájjunk 3-at a jobb, majd 3-at a bal oldalon… Ezt már oxitocinnal. Csak nem úsztam meg..
)) Majd megint nyomtunk és megint semmi. „Talán egy kicsivel lejjebb jött” – mondta Vida és kiment. Mi meg fájtunk és forogtunk. Azt hittem ott halok meg. Vagy ha meg nem is halok, de tuti nem bírom ki. NAGGGYOOON FÁJT! És ez így ment még párszor. Vida be, nyom, Vida ki, fáj + belehalok… A végén megkérdeztem, miért ment ki mindig és azt mondta, hogy azért, mert attól jó orvos valaki, ha nem játszik mindenhatót, tudja, meddig tart a „hatásköre” és csak akkor avatkozik be, ha tényleg segítség az, amit csinál. Így biztos volt, hogy nem tesz olyat, amit egyébként nem biztos, hogy akarna… Kicsit elérzékenyültem a magyarázattól… Bár már akkor mindegy volt, mert amúgy is bőgtem, mint a záporeső.
Majd 5-kor bejött, azt mondta vége, most meg kell csináljuk, úgyhogy hajrá. Helyet cseréltek Ritával, jött a fájás én meg nem tudom honnét, de erőt kaptam, így megszületett a babám feje. Nem hittem el! Fura dolog, de odakaptam, megfogtam, megállapítottam, hogy tényleg kint van. Ez adta az erőt a következő fájáshoz, amikor nem nagyon követtem imádott doktorunk utasítását, hogy nagy levegő, szépen, lassan, egyik, majd másik váll… hanem nyomtam egy nagyot, így az én kicsi fiam csak úgy robogott kifelé! Ennek megfelelően elképzelhető, milyen hosszú ideig tartott az eredeti állapot helyreállítása…
Azt a pillanatot pedig amikor először öleled magadhoz és néztek egymásra, meg sem próbálom leírni. Úgy sem lehet. Aki átélte, úgyis tudja.
Valami egészen felfoghatatlan és megismételhetetlenül boldog pillanatok ezek és nem lehet elégszer megköszönni azoknak akik segítettek és ott voltak velem.
NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖM Nováky Ritának és Dr. Vida Gábornak. Gyönyörű emlék és élmény maradt. Jó csapat voltunk. A második babánknál pedig már összeszokott csapat leszünk!
V.Klein Brigitta
Hát nem tudom végül mi okozza.
) lehet a melegtől van, csak nagyon elterjedt, de lehet a banántól is. Így most nem kaphat banánt, pedig úgy ízlett neki. 
29 hetesen 
Egyébként sajnos az ízületeim tropák. Három éve azt mondták, hogy úgy néz ki mint egy 80 évesenek. Most jut eszembve lehet hogy ettől?? 
[/url]
