A baba portál - Babanet.hu

Új privát üzeneted érkezett!

Társalgó főoldal » Szülészetek, kórházak » Kútvölgyis anyukák beszámolója


Sziasztok!

Csajok, nagyon édesek a képek (Kolos, Panni), kérünk még!!! Panni olyan nagy lánynak látszik, hogy csak na! :lol:

Marcsi,
remélem, már meggyugodtatok a hétvégi malőr óta. Lényeg, hogy nektek nem esett bajotok! Tavaly és is becsúsztam egy árokba - ami tele volt vízzel, így nem látszott - a kocsival, de negyon rendesek voltak az emberek és kihúztak, Kristóf meg végig aludta az egészet. Szerencsére.

Durca,
a történeted olvasása közben rázott a hideg. Ez borzasztó, hogy ilyenek vannak, megszakadna a szívem, ha néznem kéne szerencsétlen gyerekek - pláne ilyen picik - szenvedését, főleg egyesül. Nem csodálom, hogy kibuktál. Én mostanság a reklámokon is bőgök, nemhogy ilyen történeteken :oops:

Szalvétetechnika- én is szoktam csinálgatni, mindenre rá lehet tenni és nagyon mutatós. Bármit fel lehet használni, ami fából vagy akár papírból van (képkeret, doboz, cserép, stb.). Egyébként a Mammut I-ben van egy nagyon jó kézműves bolt, ott sok anyagot lehet hozzá kapni. Szerintem nagyon egyszerű és nem szinte nem lehet elrontani. Hajrá, aztán kérjük a kész műveket megmutatni!

Ja, büszkélkednem kell egy kicsit. :oops: Képzeljétek, Bencus átaludta az éjszakát és reggel is csak a pocija miatt ébredt 7.10-kor. Teljesen meglepődtem, Kristófot ilyen korában még kétszer etettem éjjel. :roll:

Karácsonyi ajándék: nézzetek szét az e-bay.com-on (vagy aki németes, az az e-bay.at-n), mindent lehet kapni és nagyon jó áron. Én már többször vásároltam onnét (órát, ékszert), és szuper ára van és tényleg minőségi minden, nem bóvli. Jó nézegetést!

Sziasztok,
Dorka

Kép
Kép
dorka77
 
 


Sziasztok,

én is büszkélkedek egyet a Kismanómmal!

Kép

Vbea,
hát igen, küzdünk a tornával, és hordom a Dévény féle gyógytornára is. Egyre jobb a helyzet, (bár néha lassúnak tűnik a tempó) hogy a tornáztatástól, vagy a gyógytornásztól, azt nem tudom, talán mindkettő... :? próbálom lazán kezelni és nem parázni rajta.

amúgy meg ma "mesterembert" vártunk, aki reggel 8ra igerkezett, és 3/4 2kor felhív, hogy hol vagyunk, itt áll a ház előtt.... jó zabos lettem, monstam, hogy gyereket sétáltatok, várjon, majd megyek.... ha én vértam rá laza 6 órát, ő is tud 15 percet... utálom az ilyeneket.

szép estét mindenkinek,
Jube

Kép

Kép
jube
 
 


Ja, és Eszti!!

remélem minden oké Rebekával! Panni mindig kidobja a felesleges tejcsit... :) hogy minek eszi meg, azt nem tudom, behúz egy csomót, aztán "visszaadja" ami már nem kell.... de ha nem ehet annyit,amennyit akar, szomorú lelelelele van egész nap....

szóval remélem minden oké,
puszi
Jube

Kép

Kép
jube
 
 

 
 

Sziasztok!

Egyszerűen olyan ritkán jutok net közelbe, de 2 hét múlva már nálunk is lesz net (juhéééééé!) és aktívabb részese lehetek majd kicsiny közösségeteknek. :D

Calici vírus:
emlúlt a veszély, most már akár szülhetek is, nem tudjátok elképzelni, hogy mekkora könnyebbség ez nekem!!! Ma voltam CTG-n és teltház volt, legalább 20 kismamát láttam várni, ultrahanghoz sorszámot osztottak(!!), biztos sokan voltak közületek is :)
Sajna Dani még nem úgy tűnik, hogy kibújik mostanában, azaz nem lehet tudni, egy ujjnyira vagyok kitágulva és már állítólag puhul a méhszáj, de ugyanakkor kevés a magzatvizem és a méhlepényem is 2. fázisba lépett, remélem Danika azért még jól érzi magát odabennt! Bár ha nem annyira, akkor meg bújjon elő most már nyugodtan, elmúlt a veszély! :)

Málnalevél tea:
én már hetek óta iszom kisebb-nagyobb adagokban, de napi fél litert átlagosan, majd most beindulok és vedelni fogom!

Vezetés:
nekem a férjem most már nem engedi, hogy volán mögé üljek, ő és anya fuvaroznak mindenhová, igaz, csak pár hónapja van kocsim, szóval nem vagyok valami tapasztalt vezető, majd jó lesz Mazsolával a hátsó ülésen belerázódni a dolgokba... :shock:

Karácsonyi hepaj:
nekem barátnők már felajánlották, hogy a családnak kinézett dolgokat megveszik helyettem, ez is egy módszer! Nekik meg tesómmal vetetek ajikat, bár már többen kijelentették, hogy idén nem várják el, hogy meglepikért rohangáljak. Ha mindenkinek előhivatok Daniról egy képet....? :lol:

Amúgy van valaki, aki esetleg epidurállal szült és a Tulassay volt az anesztese? Nekem szimpi nagyon, csak kiváncsi lennék személyes tapasztalatra is... Bár mire elolvasom, ki tudja....na sebaj, majd azért ha nem szülök, mindenképp még jövök csekkolni a fórumot!

Sok puszi mindenkinek, édesek a babák és a mamák, csak nekem tűnt fel, hogy minden kútvölgyis baba nagggyon cuki? :P

Sziasztok: Barimami

KépKép
barimami
 
 


Szasztok!

Barimami akkor mostmár hajrá és jelntkezz mindenképp ha van valami!!!!

Jube! Én is ezt veszem észre, hogy rengetegt eszik, aztán kijön a fele. De nem tudunk mit csinálni ezzel. Hogy adjunk neki a ciciből kevesebbet? Követelik a kis drágák :roll: Nagyon édes a csajszi, mintha direkt vágná a pofákat a kamerába :D

Dorka! Gratula, nagyon ügyes a picifiad. Hogy csináltátok ezt a nagy alvást?

Kellemes estét mindenkinek!
marcsim
 
 


kitaláljátok mi van a képen? :)

ilyet nem szoktunk itt látni...
egy orrszarvúbébi! :D a budapesti állatkertben fog születni.

Kép

:)
a mieink egyérteműen szebbek.. :lol:

Kép

Kép
jube
 
 


Megint itt :oops: , Bence alszik, Kristóf dédizik.

Barimami,
én is epidurált szerettem volna Bencussal, de sajna vagy nem, már nem volt rá idő. Úgyhogy megúsztam. Én is Tulassayt kértem meg és nekem is nagyon szimpi és kedves volt, ill. Nováky Rita is őt ajánlotta, mert nagyon-nagyon jó és profi. Szóval, szerintem ha kell, jó lesz. Egyébként meg megy a drukk!!! :lol:

Jube,
Panni tündéri ebben a ruciban, kismedve.

Marcsi,
én sem tudom, hogy jött össze, lehet, hogy jól beevett és persze nem fájt a pocija. Eddig is mindig az ébresztette fel, hogy fájt a poci. De úgy tűnik, nekünk bejön ez az álometetés-dolog és remélhetőleg meg is marad ez a jó szokás :lol: :lol: :lol:

Hurcia,
bocsi, tegnap elfelejtettem írni, hogy milyen aranyosak vagytok így kettecskén.

Pusz,
Dorka

Kép
Kép
dorka77
 
 


Sziasztok!

Bukással mi is sokat kűzdünk, nem is tudom, hogy hol az átmenet a bukás és a hányás között. Ma különösen sokat bukott, reggel letettem, és fél óra múlva arra ébredt, hogy bukott, felemelte a fejét, és beletette a bukásba... Úgy sajnáltam szegényt! Még a szeme is olyan lett! :cry:
Aztán meg délután is meglepett: 1-kor evett, kiváncsiságból megmértem: 220-at! Aztán elmentünk, sétáltunk egy nagyot, 4 után kivettem a mózesből és felvettem a vállamra, és még jött vissza egy nagy adag tej..., olyan rendes mélyről jövő büfivel. Szerintetek ez normális, hogy 3 órával a kaja után még visszaad belőle?

Ancsaboszi: igen, a Petrához jártam, nekem is nagyon tetszett, 4-en voltunk. Az utolsó 6 héten jártam, bár az utolsóra már nem jutottam el, mert 10 perces fájásaim voltak. :)

Szalvétatechnika: én is szoktam csinálni, bármilyen fa dolgot be lehet borítani vele. Én az Ikeában szoktam tükröt venni, kb 500 Ft, négyzet alakú, fából van és kis 10*10-es tükör van a közepén. Arra pont ráfér egy nagy szalvéta, a közepét kivágom. Tükörnek nem nagyon lehet használni szerintem, de tök jó kép. És fa képkeretet is lehet így díszíteni, bele kép a babáról, és kész is az ajándék. Ja, és egy trükk: a széleket körömreszelővel lehet szépen leszedni. Az Üllői út tele van kreatív boltokkal, a Kálvin és a Nagykörút között. És nagyon sok szalvétát lehet kapni a Nagy körúton az Oktogon közelében a kreatív boltban.

Nagyon édesek a babák, tegyetek fel még képeket, imádom nézni őket!

Tünde: lehet, hogy én is rendelek tőled az Avonból, ugyan én tudnék magamnak is, de nem jönne össze annyi, hogy megérné. És nem akarom itt hirdetni magam, mert rontanám a te üzletedet. :)

Zsófi

Kép
Kép
Kép
zsofizsofi
 
 


Jube,
honnét szedted ezt a képet? Szerintem nagyon édi, még ha pici orrszarvú is a lelkem :lol:

Kép
Kép
dorka77
 
 


Sziasztok Lányok!

Szerencsére rebeka nem szokott tejcsit visszabüfizni,most viszont sugárban hányt. Szegénykét úgy sajnáltam!!!! És nem is akart tejcsizni,csak teát volt hajlandó inni.Szóval valami gond volt a pocijával.Persze azt egy orvos sem tudta megmondani,hogy mi a gond,csak diétát javasoltak. :(
Azért voltam a dokira nagyon pipa,mert ugyan azt nem tudja hogy mi lehet a baj,csak azon lovagolt,hogy nem hízott Rebeka,és hogy miért nem akar szopizni :shock: .Nem mintha ehetett volna,mert ugye Ő mondta hogy diétáztassam.Hát komolyan tiszta dili!!!! :!:

Na mindegy,emésztgeted a dolgot,és legaább Nektek kidühönghetem magam,amiért nagyon hálás vagyok!

Karácsony: Jah,a mi családunk nem az aki nagyon örülne,ha készítenénk ajándékot.Ugyan elhagnzik minden évben,hogy "ugyan ránk ne költsetek"(anyós) aztán Óriási sértődés van belőle,ha Ő úgy véli,hogy nem megfelelő ajándékokat kaptak.Komoly,volt már olyan,hogy kevésnek találta az ajándékot.Na,így aztán törhetem afejem,mert persze mindenük megvan,nem lehet már értelmes ajándékot venni .A szüleim már könyebb eset,tesómék is,a sógoroméknak szintén mindenkük megvan. Szóval el tudjátok képzelni!!!

Jube!
Tündéri Panna,és olyan nagy csajszi,nem is gondolnám,hogy majdnem egy idősek Rebivel.

Már jobban van a csajszi,remélem hamar rendbe jön teljesen ,és hízókúrára foghatom!! :lol:

Puszi

[u=http://b/babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
Kép
mano4
 
 


Sziazstok!
Zsófi, csak nyugodtan! :) Magamnak nekem sem érné meg rendelni.... megértelek, 10% kedvezményt meg úgyis adok :)

Dorka, írok neked privit, van egy kérdésem...

Bukás: Bene ugyan tápos volt, de néha összegyűlt neki tej is, és ő is tudta órák multán is visszaadni... jó mélyről, büdösen :) De azért ő olyan vészesen sokat nem bukott...

mtunde
 
 


:twisted: komolyan mondom, szétrobban a fejem! 7óra óta írom a hozzászólásomat, mikor fogja magát a babanet, és bezár :twisted: , nincs erőm újra beírni, bocs, majd reggel!

Jóccakát...remélem, ez azért olvasható lesz.

Barimami szurkolok!

üdv.gabboka
Kép


Kép
gabboka
 
 


Sziasztok!!

Nagyon helyesek a fiúk- lányok!!

Bukás: Luca is szokott, ugyan nem túl sokat! A védőnéni szerint "kilötyög" a pocijából, ahogy sajtkukackodik!

Barimami!
Drukk- drukk- drukk!!!

Mi meg megint egyedül maradtunk! :( Apa ment szegedre dolgozni! De legalább most itthon vannak anyósék! :) :?

Olyan rossz ez a taknyos idő! Egy csomó mindent akartam csinálni, jönni- menni, de ebben az ótvar időben nem indulok el!

Ki mondta, hogy a 17. kerületben lakik?? Én is ott lakom!!

Jube!
Örülök, hogy kezd Panni helyre jönni! Mit mondtak egyébként, ez mitől lesz a babáknak??

Vica!!!
Hol vagy?? Mi van Veled??

Puszi: Dóri

Kép
nagydora
 
 


Még egy kérdés!

Szeretnék egy új babakocsit venni,mert ami van, az atom nagy, és atom nehéz, és kölcsön kaptuk csak.
Tanácsot kérnék: olyat szeretnék, ami picire összecsukható, könnyű, Lucának is jó, meg majd a következő babának is jó lesz újszülött kórtól.
( ja, és nem egy vagyon! :) )
Szóval ha tudtok tanácsot adni, merre keressem, vagy honlapot ajánlani....


Köszönöm!

Dóri

Kép
nagydora
 
 


Sziasztok!
Dóri: az olyan könnyű babakocsi, ami nektek már jó, az majd az újszülöttnek nem lesz jó, de megéri egy ilyen sportkocsit venni. Én a babaszoba.hu-n nézném meg hazsnáltan, mert tök felesleges újonnan megvenni. Ott kilót is írnak, azt is megmérik neked, mekkorára lehet összecsukni, stb.
Nekünk egyébként Chicco van, ez nem esernyőre csukható, hanem lapra, de mivel nincs autónk ez nem olyan gáz egyelőre. Nagy kosara van alul, ezért bevásárolni is szuper, bár előbb utóbb az le fog szakadni... :(
és akkor a picinek is tudtok venni majd olcsón egy mélykocsit majd pár hónapra.
(előtte Pierre Carden volt, ami akár újszülöttnek is jó, meg később is, de nehéz volt egy idő után, pláne bkv-zni.

mtunde
 
 


Tünde!

Nekem is azért kellene, mert azért már hordozókendőbe, vagy kenguruba cipelni, elég nehéz. És a mostani babakocsival meg nem is tudok egyedül felszállni a bkv- ra.
Köszi a tippet, majd megnézem.
NEkünk a kocsi miatt kellene esernyőre csukható.

Puszi: Dóri

Kép
nagydora
 
 


Sziasztok!

Dorka,
a képet az indexen találtam. :) és köszi a bókot!

Eszti,
nekem Rebeka tűnik idősebbnek. :) Nem méretre, mert tudom, hogy az én babócám egy Kiselefánt, de valahogy fejlettségre Rebeka sokkal nagyosabb.

Dóri,
ez egy feljődési rendellenesség (a hipotónia) nem tudom, mi okozza.

Ma is megyünk gyógytornászhoz, most már minden szerdán van.... :?

na futok,
puszi
Jube

Kép

Kép
jube
 
 


Sziasztok!

Dóri!
Ilyen nincs! Mennyire egy hullámhosszon vagyunk!
Mi is azon filózunk,hogy kellene venni egy másik babakocsit,mert ugyan nagyon jó ami most van,csak nem bírom egyedül cipelni. Én is nézegettem használtan,de mi arra jutottunk,hogy nem sokkal olcsóbbak,mint újonnan.Igaz,mi drágát nézegettünk,de vacillálok rendesen,mert nem nagyon van kedvem ennyi pénzt kiadni ért.
És nagyon szeretem mostanit,csak ne kellene cipelni!

Na filózunk tovább!

Mindenki jól van ebbe a ronda időben?

Üdv:Eszti

[u=http://b/babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
Kép
mano4
 
 


Hahó nagydora!!!

Nehogy tovább keresgélj, nemrég írtam hogy van nekem egy Peg Perego Venezia babakocsim, amit el szeretnénk adni! Újszülött kortól használható, kétfunkciós, fekvő és sportkocsinak is.


Jellemzői:
- könnyű, lakkozott alumínium váz
- 3 fokozatban vízszintesig dönthető háttámla
- újszülött kortól használható
- 2 pozícióban állítható lábtartó
- kerekei bolygósíthatóak
- kerekei egyenként is fékezhetőek
- állítható magasságú tolókar
- mindkét irányba rögzíthető tolókar
- lapra csukható, úgy 86x54x34 cm
- 10 kg

Tartozékok:
- télitető
- lábzsák
- biztonsági öv
- karfa
- tágas alsó kosár

A Peg Perego autósülés rögzíthető bele.

Mi is szinte újonnan vettük egy barátosnétól, aztán kb. 2 hétig használtuk, rájöttünk hogy földúton nem ideális...
Féláron gondoltuk megválni tőle, 36.000 Ft-ért

Ja, a színe: sötétkék és sötétkék-fehér kiskockás.

Van Peg Perego autósülésünk is hozzá, amit szintén eladok szívesen ha szettben szeretnéd megvenni. Annak saját talpa van amit az autóban kell rögzíteni és az ülést csak belekattintod, nem kell bénázni a biztonsági övvel.

És akkor a lényeg: én lakom a XVII.kerületben, Rákoskerten a Szigetcsép utcában. Te merre laksz?
masni
 
 


Azt elfelejtettem írni, hogy nekem kis peugeot206-om van és simán befér a csomagtartójába!
masni
 
 


Sziasztok csajok!

Voltam ma CTG-n,persze nem a szülésznőmre kellett várni...dokikám,a drága lótott-futott,majd két részletben megvizsgált.Egyszer uh.egyszer meg az a ctreptococcus bigyó.
Szóval ott tartunk,hogy mégis dec.11-gyel számolunk,sima szüléssel indítok(legalábbis a tervek szerint),aztán majd 11-én megbeszéljük,hogy mi legyen.Komolyan ennyi macerát én még nem láttam egy szülés körül..
Ez már a 66.variáció!!!!
Mindenesetre a szülésznő jó választás volt,nagyon szimpatikus..

Lányok,bocs,hogy nem írok többet,de tengernyi dolgom van,biztos jövök még,ha elintézem.
Puszik mindenkinek!
durca

Kép

Kép
durca
 
 


megint megírtam, megint elszállt. Valami baj lehet a netünkkel.

Nincs kedvem újra :cry:

Durca! kit választottál szülésznőnek?

Én vasárnap megyek Vdoktorhoz, UH, motozás. Már nagyon várom...mármint az UH-t. Olyan régen láttam már ezt a kis bukfencmancit.

üdv.gabboka
Kép


Kép
gabboka
 
 


Na ez most nem tűnt el! hurrá!

steffi: Naggyon hasonlít rád a Kismanócskád! Szépek vagytok!

Mindenki, aki tett fel képet a bébiről, tegyetek fel minél többet, nagyon szeretem nézegetni őket!

vezetés: én már 15(jézusom, de vén vagyok) éve vezetek, hál' Isten teljesen kocc mentesen, nagyon szeretek vezetni, bíztatom a nem vezetőket, hogy legyenek bátrak! Annyi, de annyi béna pasi ül volán mögé sajnos! Nem vagyok egy káromkodós, de vezetés közben úgy el tud durranni a fejem egy-két pasastól.

Esküszöm, annyi mindent akartam még írni, de a hasammal ellentétben úgy látszik az agyam zsugorodik inkább.

Vbea, Ancsaboszi, látjátok a vonalzómat? Bő 1 hét, és 3-assal kezdődünk mi is!

üdv.gabboka
Kép


Kép
gabboka
 
 


Sziasztok

Durca, hát nem vagytok egyszerű eset, de reméljük, hogy minden úgy alakul, ahogyan az Nektek a legjobb lenne!!!!

Hú csajok, nem tudom mi volt az este, de alig aludtunk valamit. 2 óránként kelt és csak a cicin tudott megnyugodni, persze utána meg fájt a poci :cry:
Lehet, hogy megbosszulta, hogy napközben próbáltam egy kicsit kihuzni neki az etetési időket? Nemtudom, de úgylátszik még mindig szigorúan betartja a 3 órás kajaidőket.

Szutyok ez az idő is, de mi ilyenkor is kimegyünk azért. Valaki kérdezte, hogy ilyen ködös, párás időben miért nem jo kivinni a kicsiket. Hát Én sem tudtam, hogy miért és megkérdeztem. Azt mondták, hogy azért, mert a szitáló ködtől átnedvesedik a ruhácskájuk. Szóval ha anorákos cuccban van kint, akkor szerintem ez nem lehet gond.
marcsim
 
 


Sziasztok!!

Köszi Marcsi!
Megbeszélem az Urammal! :) De látod, Eszti is keresgél!
Mi Rákoscsabán lakunk, az Abaliget utcában!
Megnéztem térképen, hogy hol is laksz! Azt hittem, messzebb van!
De jó! Végre valaki a környékről! :D :D :D :D

Ja, és nem tudsz esetleg képet feltenni, vagy küldeni a babakocsiról??

Köszi, puszi: Dóri

Kép
nagydora
 
 


Durca-haver! Várunk még... Akkor Keszegh Évike?! :roll: Ez a 66. verzió nem is olyan rossz, a lényeg, hogy megpróbáljátok!

Gabboka, hajrá! Emlékszem, amikor még a 10-15. héten napra pontosan tudtam, hol járunk, akkor egy napnak is óriási jelentősége volt. Most is, csak most másért. Ja, ugyanez a program nálunk is (uh, kukucs), de mi még találkozunk először szülésznővel is. Mindez holnap. Alig várom. Hurrá. Ismét ezer kérdésem van. :mrgreen:

Orsi, repeszteni kétféleképpen lehet, attól függ, hogy pl egy képnél magát a szalvétát, vagy a kereten a festéket szeretnéd megrepeszteni.
Kereten a repesztés: felviszek egy réteg festéket, majd száradás után bekenem repesztő lakkal (kreatív boltban antik lakk vagy simán repesztő lakk néven). A szakirodalommal ellentétben a lakkot nem várom meg, míg teljesen megszárad, az a jó, ha ragadós még picit. Erre aztán jön egy újabb réteg festék, valami olyan, ami az alsótól tökéletesen elüt (pl alsónak bézs, felsőnek sötétbarna). Nagyon szépen elő fognak jönni a repedések, csak vigyázni kell, hogy a felső réteg egyirányban legyen "húzva".
Szalvéta repesztése: egyik módja az, ami a fenti is, és a repesztett felületre ráragasztom a szalvétát, ugyanúgy, ahogy egyébként is csinálnám, így az alatta levő repedések át fognak "ütni". Ilyenkor arra kell vigyázni, hogy a felső réteg festék legyen a világosabb, különben a szalvéta mintája, hm. Nem látszik. Másik mód az a háromlépéses repesztés (két lépéses lakkot szintén kreatív boltban). Szalvéta felragaszt, rá 1. lépés. Száradás után 2. lépést felkenni. Ezzel a technikával nem látszik a szalvéta repedése, csak ha alkalmazol egy 3. lépést, ez az ún bitumen. Borzasztó ronda, olyan, mint a motorolja. Rákened a képre, ez beissza magát a repedésekbe, le kell törölni a felesleget nedves szivaccsal. Szóval a repedések így szépen kirajzoldónak, és ezzel a technikával antik hatást érhetünk el.

Bocs nagyon a hosszúért, attól pedig külön bocsi, akinek ez nagyon off. :wink:
vbea
 
 


Sziasztok Lányok!

Látom még Mindenki egyben van. Györgyiről nem tudtok semmit??? Nem igazán volt időm visszaolvasni. :oops:

Hát tényleg elég szar idő van!!!!! De ma is elmentem sétálni Rékával 1 órát!!!! A lábamat nem is érzem, persze a játszótéren egy anyuka sem volt a gyerekével, csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy elindulok sétálni, de hát kell neki a levegő!!!!!

Dóri,
Köszi, hogy hiányoltál. Azt hiszem, hogy most egy kicsit padlón vagyok. Réka éjszaka óránként kell, napközben alig alszik valamit (reggel 1/2 6-kor már fent van és sír) én meg olyan vagyok mint a zombi. Egyszerűen úgy érzem, mintha lemerült volna az elem. :cry: Nem tudom, hogy ez az időtől van-e, de tegnap már a sírás határán voltam. Úgy érzem, hogy most itt a vég!!! :cry: :cry: Közben tegnap elmentünk a dokinénihez mérésre, aki közölte, hogy még kb. 2-3 hét mire kibújik felül a foga. Szuper!! Persze "hab a tortán", hogy elküldték a főnökömet és nem egyszerű létszám leépítés lesz a munkahelyemen. Tehát mire visszamegyek, teljesen idegen lesz minden. Úgyhogy ez miatt is rossz a kedvem, pedig tényleg nagyon jó volt a csapat.

Milyen volt a hétvégéd a férjed nélkül??? Gondolom volt öröm mikor hazament. Nekünk is hiperszuper babakocsink van, de én kb. 2 hónapja már a bátyámékét használom. (Pierre carden) Mióta Réka sétálás közben nem csak alszik hanem mindent szemügyre vesz, úgy döntöttem, hogy inkább ezzel megyek sétálni, dokinénihez stb. Nagyon könnyű és esernyő alakúra összecsukható.

Orsi,
Együttérzek Veled, mi is hasonló cipőben járunk. Nem tudom, hogy mi van, de 4 napja nálunk is megy a bömbi éjjel nappal. Éjszaka ott alszik velünk, gondoltam, hogyha érzi, hogy ott vagyunk akkor biztos jobb lesz. Hát nem így lett!!! Reggel ott hagytam a járókába, bömbizett kb. 8 percet aztán egyszercsak csönd lett. Mire oda mentem már aludt. De ez egy kivételes alkalom volt. Neked sem lehet könnyű!!

Durca,
Keszegh Évi nagyon aranyos, imádni való. Igaz nem nála szültem, de Ő volt 2x is ügyeletben, amíg bent voltam. Emlékszem mikor kiborultam, hogy még mindig nincs tejem Ő vigasztalt. Jó választás volt!!!!!!!!! A dec. 11.-i dátum JÓ!!!!! Akkor már karácsonykor otthon is lesztek!!

Barimami,
Egyben vagy még???

Jube,
Nagyon édes Panni, ez a mosoly!!!! Satukról nem tudsz valamit?

Teszek fel én is képet.

Na megyek vasalni.

Puszi Mindenkinek

Vica

Kép Kép Kép

Lilypie - Personal pictureLilypie First Birthday tickers
vica10
 
 


Sziasztok Lányok!
Most jöttem a Kútvölgyiből, uh-n voltam. Minden oké szerencsére, de mint utólag elmondta a doktorbácsi ( Vidagabi :lol: ) a frászt hoztam rá. Megnézett először hason keresztül, majd mondta hogy vetkőzzek le megnéz hüvelyin is, és akkor sóhajtott egyet. Aztán nagy nehezen kihúztam belőle, hoyg jól megijesztettem, mert mintha látott volna valami gyanús dolgot, de a hüvlyen kerestzül jól látta, hogy nincs semmi. ( lehet valami ritka szövődmény valami sejtburjánzásos dolog ami egy daganatos megbetegedés valami ilyesmit magyarázott )
Különben indulnak be a petefészkeim, van érő pete is :lol: :lol: :lol: Úgyhogy mondta, hogy észnél legyek! :oops:
Ágival is beszéltem nagyon aranyos volt, adott egy more milk plus nevű tejcsinövelő szert - kíváncsi leszek - 2 kismamájának visszahozta a tejet úgy, hogy leálltak a tápszerről.

Olyan jó volt újra ott lenni! Tiszta dezsávű érzésem lett!!!!!
Györgyi még egyben van! :lol: Megkérdeztem Vidát!

Heni

Kép

Kép
cancan
 
 


Sziasztok!!!
Köszi a málnalevélteához kapcsolódóakat, már csak rá kéne szánnom magam.

Durca, szerintem tök jó, hogy megpróbáljátok rendesen. Fő az optimizmus, bele kell vágni aztán a vége majd kiderül.

Ha nem lenne gyerekem, akkor azt hinném, hogy ez a topik tele van defektes anyukákkal. A képeken csupa életvidem kis angyalka mosolyog akikről annyira nehéz elképzelni, hogy lehet rossz napja és olyankor még sírni is szokott. Kívülállóként anno nem is értettem, hogy hogy lehet egy ilyen maszat síros, hisztis, amikor olyan kis tündi-bündik.
Mivel már nem vagyok kivülálló, sajna van fogalmam milyen, amikor rossz paszban van a gyermek, de még én is abban a stádiumban tartok, hogy várom, hogy mikor növik már végre ki.
Ha, valaki eljutott erre a pontra akkor kérem kormeghatározással együtt közölje már, hátha.........

Réka
Vendég
 


Sziasztok!

Ha valakit megvigasztal az én Martinom is tiszta kész! Alig lehet vele bírni, sírdogál, aztán behergeli magát, nem bír aludni. Nem értem. Az idő? Ne kövezzetek meg, de vigasztal a tudat, hogy mások is így vannak a babával!

Kedden megyek kontrollra! :lol:

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Sziasztok,

biztos hogy az idővel van valami, Máté két napja olyan nyugtalan, pedig neki aztán a hangját nem hallani általában (csak ha éhes, de akkor keservesen sír).
Kitartás lányok!!!

Itten van egy sztárfotó a komoly, nagy, majdnem 6hetes kisfiamról :-) Tegnap bementünk apához és szépen felöltözött Kép
masni
 
 


Kedves nagydora, Eszti,

itt van néhány kép a babakocsiról. Jajj, olyan jó lenne ha innen venné meg valaki :D

Az emailcímem: nemet.adrienn@index.hu

nagydora,
találkozhatunk valamikor, ha van kedved! Mi mondjuk még annyira nem mozgunk, de 1-2 hét múlva már fogunk! Kép Kép Kép
masni
 
 


Szia Masni!

Köszi az ajánlatot,de én nem ilyen babakocsit keresek,hanem olyat amielyiket esernyő alakúra lehet összecsuknai.
Egyébként hasonlónk van nekünk is,csak az graco,nagyon-nagyon szeretem,csak elég nehéz.

Azért köszi!
Eszti

[u=http://b/babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
Kép
mano4
 
 


Eszti kedves,

semmi gond! Ha netán ismersz valakit aki szeretne babakocsit, szólj légyszi. Úúúgy útálok árulni meg alkudozni.

Esernyőkocsiból azt hiszem a PP Aria és a Chicco CT 0.1 a legkönnyebb, olyan 5-6 kg.
masni
 
 


Sziasztok!

Úgy látszik, ma valami van a levegőben, Bencém is egész délután visított ha le mertem tenni, pedig általában jól elvan mindenhol. :( Mindegy, csak elmúlik ez a nap is :?

Babakocsi - nekünk Cam kocsink van és mi is kocsiba pakolás meg az itthoni kis hely miatt kerestünk esernyőre csukhatót. Én nagyon szeretem, rá lehet pakolni a hordozót, és még mózeskosár is van hozzá. A pakoló része ugyan nem túl nagy, de elég könnyű és könnyen összecsukható. én nagyon szeretem, úgyhogy csak ajánlani tudom. Mi a Matti-nagykerben vettük (www.matti.hu), nem volt olcsó így együtt, de csak ha a kocsi kell, az nem vészes. Azt hiszem, a miénk Combi Plus. Sok sikert a keresgéléshez.

Masni,
nagyon pasis a kisfiad, nagyon édi!

Vica,
nem is lehet elképzelni, hogy ez a tündéri kiscsaj ilyen tud lenni. :lol: :?

Bocsi, szaladok vacsit csinálni, idő van!
Dorka

Kép
Kép
dorka77
 
 


xxx
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Vendég 2010.04.13 09:34-kor.
Vendég
 


Vbea Ha holnap visszajössz doktorunktól, feltétlenül számolj be, és kíváncsi vagyok arra is, ki lesz a szülésznőd!

üdv.gabboka
Kép


Kép
gabboka
 
 


Sziasztok!

Kedves Masni!
Apa egyenlőre leállított a babakocsi projektről. Szóval most én sem fogok babakocsit venni! Ne haragudj, és köszönöm!
Remnélem, valami megelpire készül, különben :twisted:
:D :D :D
Persze, összefuthatunk!! Örülnék, mert nekem semmi ismerősöm nincs a környéken.
Ti nem a Naplásra jártok orvoshoz, ugye?

Mindenkinek puszi, jó éjszakát!
Dóri

Kép
nagydora
 
 


Szia Masni!
Persze ha valaki keres babakocsit,majd ajánlom atiédet.
Én is peg-peregot nézegettem,de nem az ariat hanem valami mást,illetve a chiccora gondoltam még,csak azt meg nem lehet mindenhol kapni.
Egyenlőre nem olyan sürgős,ráérek még nézelődni.


A matti-t én is ismerem,oda szeretnék még kimenni.

Az én Rebekám is nagyon nyűgi,de nem tudom hogy csak az idő miatt,vagy még mindíg nincs jól. :cry:
Most is egy nagy síráson vagyunk túl,ami egyáltalán nem jellemző a kiscsajra.
A dokit már fel sem merem hívni,ma is kelett "jelentenem" hogy hogy van Rebi,de megint csak azt szajkózta,hogy biztos van-e elég tejem. már majd felrobbanok :twisted: ! Hát minek néz engem,gondolja éhezeteném a gyerekemet?!
Na megint jól felhúztam magam!

Megyek megnézem a kis prüntyikémet!

Jó éjt mindenkinek!
Eszti

[u=http://b/babafalva.hu]Kép[/url]
Kép
Kép
mano4
 
 


Sziasztok!
Cancan
Felcsigáztál, mi ez a tejserkentős cucc? Homeopatiás bogyó, vagy mi? És hol lehet beszerezni?
Ja, és feltétlen írd meg, hogy használt-e Neked! Teljesen tejpara vagyok :( .

Monacs

Kép
Kép
monacs
 
 


Jube, Vica, Masni!

Nagyon édesek a babák!

Jó éjt mindenkinek!

Kép

Kép

Kép
steffi
Kerepes
 
 


Sziasztok!

Durca,

Nem TE ültél ott nővérpulttal szemben, rózsaszín felsőben, reggel a kórházban? Nagyon csinos voltál! :lol: Mert a fényképről nagyon ismerős voltál, csak olyan szomorúan ültél ott egyedül :oops: , én párszor rád mosolyogtam, de nem is figyeltél, :oops: így gondoltam nem zavarlak. Te voltál?

Mi is ma voltunk Uh-n, hát oda mentünk 9-re, hogy biztos iszonyú nagy lesz a tömeg, de úgy látszik még mindenki ettől félt, mert kilenc után érkeztünk pár perccel, és a 3. voltunk. Nem voltak sokan!

Puszi

Ancsa

ancsaboszi
 
 


nagydora,

nem, mi a Kucorgó térhez járunk orvoshoz, de nem túl jó a helyzet. Egy öreg doktorbácsi van, aki a régi módszerekben hisz és ő is állandóan azzal izélget hogy van-e elég tej ill. ha nem lesz majd akkor mi a teendő. - Eszti teljesen megértelek, tök bosszantó!
(annál is inkább, mert nálunk már pótlás van éjjelente, a 4 kg-s kisfiam 800-1000 gr között eszik egy nap...)

A Naplásnál jó orvosok vannak? Mert ha van ott kedves doktorbácsi/néni akkor átvinném Mátét!

Vettem egy nagy levegőt tegnap és felraktam egy csomó helyre a babakocsit, már jött is néhány érdeklődő, drukkoljatok!
masni
 
 


Sziasztok, jó reggelt!

Csatlakoznánk mi is a nyűgös gyerekek táborához! Szerencsére Luca csdak éjszakára korlátozta eddig (kopp- kopp- kopp), és egy kis nyekergéssel megúsztuk.

Masni!
Itt elég jók az orvosok. Egy fiatalabb és egy idősebb doktornéni van! Mi a fiatalabbhoz járunk! Én elégedett vagyok, vele, de határozottnak kell lenned, meg kérdezni, mert magától nem nagyon mond semmit!
És hát a védőnénink.... egy tündér! Nagy szerencsém van Vele!
Szóval ajánlom neked őket.
Szerintem gyere egyszer le, és nézd meg őket!

Puszi: Dóri

Kép
nagydora
 
 


Vica!

Neked elfelejtettem válaszolni!

Sajnálom, hogy Réka nem hagy aludni! Jól megszenveditek azokat a fogacskákat!
Nem is írtad, hogy tud már ülni Réka! Én meg pont múltkor gondolkoztam, hogy már kellene neki! Ráadásul nekem az a "mérvadó", Lucánál, hogy Rka már miket tud!
Szóval ne titkolózz többet!! :D

Nálunk az is baj, hogy Luca egyáltalán nem szereti a babakocsit! Nem tudom miért! De szerintem nem is lát ki belőle rendesen. Meghát akkora kb, mint egy mamut, szóval közelekedni sem lehet vele. Ez van. Mondjuk jó, hogy nekünk nem kellett erre költeni, mert kölcsön kaptuk, de én valószínüleg nem ilyet vettem volna.
Ez van.
Nagyon szép kiscsaj Réka! Nagyon helyes!

Persze mindegyik baba tündéri!
Nem is értem, itt mindenkinek csak szép babája van! Jó tudom, mindenkinek a sajátja gyönyörű, de azért ha a szívünkre tesszük a kezünket, igenis, vannak csúny babák!

Na puszi: Dóri

Kép
nagydora
 
 


Sziasztok!

Cancan,
bár nekem még van tejcsim, azért engem is érdekelne a tejserkentő, amit kaptál. :lol: Hátha mindenkinek rendet tesz mindenhol :?

Mano,
ne is idegesítsd magad a dokin, valószínűleg nagyon rá van állva erre a témára, mivel más ötlete nincs is, hogy mi baja lehetett Rebinek. Valószínűleg Rebinek elég az, amit kap, különben úgyis kivágná a balhét, nem? Egyébként meg a babák egy idő után megállnak a nagy hízásban és stagnálnak egy kicsit, különben is a kislányod egyáltalán nem néz ki rosszul, vagy alultápláltnak. :lol:

Pusz,
Dorka

Kép
Kép
dorka77
 
 


Monacs, Dorka!

More milk plus a neve www.boldogmama.hu - ez a weboldal címe ( még nem néztem meg)
3 kapszulát vettem be eddig tegnap du. óta, azt ígéri 24-48 óránbelül érezhető a hatása. Meglátom.
Az ára azt hiszem 6000 Ft körül van - nem tudom - mintha valahol olvastam volna, mert ezt csak úgy odaadta az Ági hogy ne foglalkozzak vele, de majd úgyis viszem vissza a mérleget decemberben és lerendezem. Nem fogadom el ingyen. Angyal az a nő!!!! Nagyon aranyos volt!

Heni

Kép

Kép
cancan
 
 


Sziasztok!

Eltűntem megint. Hétfőn szabin voltunk, karácsonyra próbáltunk ezt-azt venni, meg a férjem talált valami új reumatológust, voltunk nála is, talán végre megvan, mitől fáj a feje. Tavaly, meg tavalyelőtt mi se nagyon vittük túlzásba az ajándékozást, inkább fényképet, ilyesmit adtunk mindenkinek.

Vica!
Réka nagyon édes, már kész hölgy.

Cancan!
Tök jó, hogy elmentél, ha ebből ilyen baj is lehetett volna. Ha már Vida doki is megijedt! Szerencse, hogy nincs semmi. Vigyázz magadra!

Steffi!
Igaza van a lányoknak, Martin teljesen anyja fia.

Jube!
Panni nagyon huncut abban a rózsaszín cuccban.

Ancsa!
A mi lesz utána azt jelentette, hogy most vagyok 37 éves, ha egyből össze is jönne a dolog, 38 lennék, mire megszületik, aztán kb. 2 év otthon. Mire visszamegyek dolgozni (ha jó esetben visszavesznek), 40 éves leszek. Ciki. :(

Durca!
A december 11. az tök jó időpont. Panka december 10-én született. :D És tényleg Keszegh Évi lesz a szülésznőd? Nagyon aranyos, nekem annak idején ő vette le a streptococcust. És még nem is írtad egyszer sem, hogy Mandula hogy viszonyul a pocakhoz. Pankával a múltkor valami gyerekműsort néztünk, és kisbabát fürdettek benne. És el volt bűvölve, úgyhogy előzetes közvéleménykutatásként megkérdeztem, mit szólna egy ilyen babához. Bólogatott, meg vigyorgott nagyokat.

Masni!
Nagyon szép a fiad, én is, én is...


Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Jube!

Akartam még írni, hogy a mesterember az jóóó! Én csak tudom, építkezés után vagyunk. Mikor Pankával otthon voltam, még egy csomó mindent kellett csinálni a házon, és ugye, úgyis otthon vagy, jöhetnek bármikor, mit érdekli őket, hogy szétverik a gyerek, meg a Te napodat, hiszen úgyse csinálsz semmit egész nap. :evil:

Kriszta

Kép
Kép
kriszta36
 
 


Sziasztok!

Réka nagyon cukormókus!!!!


Máté milyen nagyfiú már, nagyon vagány kiscsávó! :D

Hát sajnos ma éjjel sem aludtunk, megint keltett Kolos szinte 2 óránként és evett. Lehet, hogy most valami fejlődési hullámhegyen vagyunk? Nem tudom, nem értem...már nagyon pici kora óta éjjel 2-szer keltünk, mostanában meg 4-szer :?:
Az biztos, hogy van elég tejcim, mert rengeteg pisis és trotyis pelenkát termel, meg nagyon jókedvű is.
Lehet, hogy amiért olyan sokat bukik gyakrabban megéhezik?
marcsim
 
 

Vissza: Szülészetek, kórházak

Jegyzetfüzet: