Mölli: Ne haragudj, hogy eddig nem reagáltam az e-mail-edre! A képen valóban úgy tűnik, mintha teljesen egyforma lenne a szemünk színe Jocival, valójában azonban nem így van! Az enyém zöldesbarna, az apjáé barna, az övé pedig még olyan "átmeneti".
Van amikor kékesszürke, néha meg -a fénytől függően- úgy látom, mintha a szembogara körül kezdene bebarnulni! Szerintem olyan lesz, mint az apjáé! Jól tudom, hogy a végleges szín egy éves kora környékére alakul ki?
Etterke: Azt hiszem te kérdezted, hogy én miért nem szoptatok. Egyszerű a válasz, azért, mert már kezdettől fogva kevés volt a tejem, pedig ittam tejtermelődés-serkentő teát, fejtem is..... De egyre kevesebb és kevesebb lett, a végén már semmire sem volt elég, aztán a 3. hét végére el is apadt. Kezdettől fogva tápszereznem is kellett. A 3 hét alatt kétszer lettem tejlázas és antibiotikumot kellett szednem. Annak idején Anyukám sem tudott minket szoptatni, volt akitől azt hallottam, hogy ez örökölhető, van aki azt mondta, hogy nincs összefüggés. (Előbbit a védőnő, utóbbit a csecsemősök mondták a kórházban.)






.

[/url]










