Jó rég jártam erre, van majdnem egy hete
), van mit olvasni!
Először is üdv az újaknak
Andi!
Sajnálom a harmadik picúrt, de így a legjobb, nem a Ti vállatokat nyomja a felelősség, a természet jobban tudja.
Kérdezted, hogy hol volt a segítség az építkezés alatt. A barátok, szülők mind aktívak, dolgoznak, így napközben senki nem ért rá
apukám pl. rendszeresen megígérte hogy elintéz dolgokat, de ált. mindig késett vagy mégsem volt rá ideje így hiába a segítő szándék, nem sokra mentem vele.
A terhesség alatt persze mindenki kímélni akart, a férjemet is beleértve, de akkor sem volt más aki megcsinálja, kénytelen voltam.
A szülés után változik meg a helyzet, addig mindenki azt hiszi, majd jön babázni. Aztán rájönnek hogy ez komoly munka és már nem is annyira izgalmas
Anyukám és anyósom is felajánlották hogy vesznek ki szabit és ideköltöznek a szülés után, de én ezt nem akartam (ahhoz túl önfejű és határozott vagyok, hogy elviseljem, hogy bárki megmondja mit csináljak, felesleges konfliktust meg nem akartam, anyósom így is rendszeresen megsértődik ha valamire azt merem mondani hogy köszönöm de én nem így akarom/szoktam...) Az viszont jó lett volna ha akkor jönnek amikor én kérem, de persze ez csak eleinte ment. Aztán jöttek a kifogások, a más dolgom van, főznöm kell, stb. Persze megkérdeznéd anyukámat, tuti felsorolná az összes brazil szappanopera szereplőjét ábécésorrendben, de ő ugye egész nap dolgozik, így nem tud idejönni vigyázni a gyerekekre....
Meg az a helyzet hogy egy bébiszitternek meg lehet mondani, hogy ezt és ezt várom el, de a nagyiknak hiába. Pl. rettenetesen haragszom a "szép kezed" kezdetű maszlagra. Petra úgy néz ki hogy balkezes lesz, de anyukám és anyósom is folyton átszoktatnák jobbra. Nem értem miért kell erőltetni, ha balos hát balos. Vagy folyton rácsapnak a kezére, fenekére ha valamit nem jól csinál, hisztizik, stb. Én sosem ütöm meg a gyereket, bármennyire dühös is vagyok. Időnként kiabálok ha már nagyon kiakadok, de nem ütök rá, még csak picit sem. És ezt elvárnám tőlük is. Persze mindig azt mondják hogy csak meglegyintik, de ha én azt mondiom hogy ne akkor ne!! Egy bébiszittert az első ilyen alkalom után kidobnék! Ugyanez volt az altatással. Ha netán itt volt anyukám altatásidőben mindig ringatta a gyerekeket. Én hiába mondtam, hogy tegye le az ágyába, ha sír akkor is, mert mikor egyedül vagyok nem tudom ringatni (márpedig többet vagyok egyedül mint nem), akkor azt mondta hogy én szívtelen vagyok és bezzeg ő mindig elringatott minket
Szóval az ilyen és hasonló konfliktusok után döntöttem úgy, hogy egyedül is megoldom. Ma már azt mondom, hogy büszke vagyok magamra.
Brigi! Baba!
A férjem sem mindig így állt a dologhoz. Mikor megtudtuk hogy terhes vagyok nagyon örült, mikor kiderült hogy duplán, egy óra múlva a portás is tudta a munkahelyén hogy ikrei lesznek
Hozott haza dopplert hogy mindig behallgatózhassak hozzájuk, bár tény hogy nem fogta állandóan a pocakomat hogy mikor rugdosnak. Mindig mondta hogy pihenjek amennyit tudok, szóval várta ő is a babákat. Csak mikor megszülettek és itthon volt velünk egy hónapot (na jó, közben 3 naponta visszajárt ügyelni, meg minden második hétvégét végig ) akkor rájött hogy bizony nem olyan egyszerű a dolog. Becsületére legyen mondva mindig felkelt Petrát etetni míg cumisüvegezni kellett éjszaka, mert szerinte ennek "van értelme", de ha hasfájósan sírt már nem akarta felvenni, mert "úgysem hallgat el". Vagy a mai napig jól eljátszik velük ha kergetőzni kell, vagy megeteti őket, de mindent csak addig míg simán megy a dolog, ha már fészkelődnek az etetőszékben, ne adj' isten kiborítják a kaját vagy összemaszatolják a ruháját akkor kiakad és nem csinálja tovább, elkezd veszekedni velük meg káromkodik És folyton azt hangoztatja, hogy mekkora csapás egy gyerek, pláne kettő
És hogyha tudta volna sosem vállal gyereket. Remélem ha nagyobbak lesznek és nem lesz ilyen disznóól körülöttük akkor jobb lesz. Meg ha nem nyafognak a kocsiban, mert azt is utálja
De tény, hogy gyakran előpakolja a játékokat, és néha még fel is mossa a konyhát
Bármit, csak gyerekre nem kelljen vigyázni.
A házhoz egyébként gratulálok, remélem nem kiabálom el, írj majd róla!
Kiliman!
Ez szerintem minden ennyi idős gyereknél eljön és nem csak a fogzás, nálunk egyébként a fogak szinte semmi gondot nem okoztak.
Az egyik módszer az amit Cat leírt, de ehhez elszántnak kell lenni, én megpróbáltam de nem bírtam végigcsinálni.
Nálam az jött be, hogy megpróbáltam kitapasztalni hogy mivel tudom visszaaltatni őket, mi nyugtatja meg ha felsír. Csengénél a kézfogás jött be, nagyon sokáig úgy aludt el, hogy fogtam a kezét, néhány hónapja szokott le róla. Petra ha hozzányúltam még jobban üvöltött, neki a puha rongyok, takarók, kispárnák váltak be. Ő már csecsemőként is nagyon szerette a textilpelust, rongyit és ez megmaradt. A mai napig néha húzza magával a takarójt, a múltkor a boltba is vinni kellett
Az a mai napig kell hogy lássák, hogy ott vagyok a szobában míg elalszanak. Meg szoktam kérdezni, hogy kimehetek-e, de azonnal jön a válasz hogy "nem!"
Sokszor csak kilesnek a kiságyból, ellenőrzik, hogy még megvagyok és csukják is vissza a szemüket.
Tény, hogy hosszú távon ez a fárasztóbb módszer, de én megint ezt választanám ha megint gyerekem lenne, mert így nincs lelkiismeret-furdalásom hogy sírni hagytam. Cat-tel ellentétben (bocs Cat
) én nem hiszem hogy a sírni hagyós módszerrel megtanítod elaludni, csak csalódik a gyerek abban akiben a legjobban bízik. Sír és nem jön senki Így persze nincs értelme sírni, ezt megtanulja, de ez szerintem csak kiábrándulás.
Jó éjt, megyek fürdeni, aludni, mert abban viszont nagyon egyetértek Cat-tel hogy a kialvatlan szülő nem jó dolog és már megint csak 4 órám maradt
Ditke
csajok majdnem 20 hó
(és ők már durmolnak 4 órája)
Olyan édesek, azóta is emlegetik no meg persze a vihart is ami utolsó nap kapott el minket de akkor már indultunk haza. Izgalmas számukra az egész téma, környezet...stb.
[img]http://tickers.baby-gaga.com/t/catcatard20050525_0_Emese+and+Réka.png[/img]
Nem is tudom, hogy lehet ezt az évek során feldolgozni, megbocsátani a szülőknek. Én nem biztos, hogy ép lélekkel túléltem volna 
Azt hiszem innentől jobban értékelem majd őket minden problémájuk ellenére. Nem is tudom, de valahogy azt hittem ilyen csak a filmekben van, meg az újságban. Nagyon naív vagyok ezek szerint. A lényeg, hogy ti mások vagytok és nagyon szép gyerekkoruk lesz a gyerekeiteknek. 
Én csodálom, hogy ezek után Te még szóbaállsz velük. Hát sajnálom, hogy ilyen gyerekkorod volt!
