Szia Boeske!
Hogy érted, hogy ellátnak jegyzettel? Nem jársz be az órákra? Vagy nem szoptatsz? Vagy valaki odaadja cumisüvegből a lefejt tejet? Én azt számoltam, hogy minden szombaton, utazással együtt majdnem 13 órát vagyok távol. Ez azt jelenti, hogy kb. 6 szoptatás maradna ki aznap, és ez egy újszülöttnél azért nagyon durva. Meg az anya távolléte sem szerencsés, szerintem. Sőt, ha egy évet halasztok, szeptemberben még mindig csak tíz hónapos lesz, és akkor sem szeretném egész napra egyedül hagyni, sőt reményeim szerint még akkor is nagy szopizós lesz!

Meg hétről hétre sok házit adnak. Ha valamiért kimarad pár nap tanulás, igencsak össze tud szaporodni. Szóval kemény dió.

De bevallom már most is kínlódok, mert tegnap estére is már minden bajom volt, és nyolckor még vezetek haza "zombimód" a nagy sötétségben...
HÚ, 6-7 kilót fogyni? Az rengeteg! Én nem fogytam szerencsére (nem is igen lett volna mit), émelyegtem egész nap, de hányni csak "alkalmanként" hánytam. Azért zacsi mindig ott figyelt a táskámban. Elmesélhetem "legjobb" esetemet? A metrón történt, akkor még Pesten laktunk, mindennap két órát metróztam munkahely miatt. Két megálló között már éreztem baj lesz, imádkoztam, hogy ki tudjak még szállni és felmenni a mozgólépcsőn a levegőre, hátha jobb lesz. Hát nem várt rókakoma. Aztán ott szorongattam a teli zacsit a kezemben, de nem mertem eldobni, mert nem volt nálam másik, és még mindig nem voltam jól. Siettem felfele a sok utas között, takargatva az átlásztó zacskót, de fent persze ott álltak az ellenőrök, akiknek hiába mondtam öklendezve hogy segítsenek wc-t találni azonnal, őket csak a bérletem érdekelte. Nagynehezen kijutottam a levegőre (Deák tér), ahol kicsit jobban lettem, sétáltam egy darabig, mire vissza mertem menni a metróba - zacsi nélkül. Jó sokat késtem munkahelyről, ahol elmondtam a főnökömnek, hogy mi történt. Persze láttam az arcán, hogy nem hisz nekem. Olyan megalázó volt az egész. Most már csak mosolygok rajta.
