Az államfő elutasította Geréb Ágnes kegyelmi kérelmét
Schmitt Pál köztársasági elnök elutasította Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és társainak kegyelmi kérelmét; a vádlottakat otthonszülések során elkövetett tetteik miatt marasztalta el a bíróság.
A Fővárosi Bíróság hétfőn a honlapján azt írta: "a dr. G. Ágnes és társai ellen a Fővárosi Bíróságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőügyben a köztársasági elnök elutasította a vádlottak eljárási kegyelem iránti kérelmét".
A bíróság a döntésről az érintetteket tájékoztatta - tették hozzá.
A Fővárosi Bíróság március végén, első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte, továbbá öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától Geréb Ágnest egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.
A bíróság a másodrendű vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.
A vádlottak kegyelmi kérelemmel fordultak Schmitt Pál köztársasági elnökhöz, arra hivatkozva, hogy az otthonszülés szabályai kialakulóban vannak - írja az MTI. Geréb Ágnes korábban azt vallotta, hogy nem bűnös a két gyermek - az újszülött, valamint a kórházban később elhunyt csecsemő - halálában.
A bíróságon tárgyalt összesen négy otthonszüléshez kapcsolódó ügytől függetlenül Geréb Ágnest egy újabb eset kapcsán 2010. október 8-án előzetes letartóztatásba helyezték, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény gyanúja miatt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 2009-ben és egy 2010-ben elkövetett eset miatt is meggyanúsította a szülész-nőgyógyászt. Geréb Ágnest tavaly december végén kiengedték az előzetes letartóztatásból és házi őrizetbe helyezték. A szülésznő szabadon bocsátásáért többször is tüntettek civil szervezetek.
A büntetőeljárás megszüntetésére irányuló kérelmet, vagyis az eljárási kegyelmi kérelmet az ügyben eljáró hatóságnál kell előterjeszteni. Kegyelmi kérelmet a terhelt, a védő, a fiatalkorú törvényes képviselője, valamint a terhelt hozzátartozója terjeszthet elő. Az államfő a kegyelmi határozatához – akár elutasítja a kérelmet, akár kegyelmet ad – nem fűz indokolást.
A Köztársasági Elnök Hivatalának honlapján olvasható általános tájékoztató rögzíti: a kegyelmi eljárásnak semmi esetre sem célja a bíróság ítéletének értékelése, jogosságának, igazságosságának, megalapozottságának vizsgálata. Az elbírálás általában az elítélt személyében, körülményeiben felmerült olyan méltányolható okok alapján történik, amelyeket a bíróság az ítélete meghozatala során nem értékelt enyhítő körülményként.
Babanet hozzászólások(17 hozzászólás)
Tény, hogy a szülő éppoly felelős ezért, mellékesen Ő meg is kapta az élettől a legnagyobb büntetést. De ez már megint más kérdés, akkor is az orvos az, akinek ilyenkor egyszerűen nemet kell mondania és kész.
Programozott császár? Nos, csak saját példával tudok szolgálni: az én esetemben pl életet mentett,kettőt is, illetve esélytelen lettem volna, és ezt nem, nem egy orvos mondta, végigjártam én elég doktort és olyan előzmények után, mint ami az első szülésem volt, egyik sem vállalt volna. Geréb talán igen, otthonszüléssel....mert miért is ne. Na, de hagyjuk, ennyire nem lettem volna felelőtlen. És most véletlenül sem magára az otthonszülésre írtam ezt, hangsúlyozom, az első szülésemre tekintettel.
Az első gyerekem a 33. héten született, bevéreztem, de nem túl erősen és görcseim is voltak, azok sem túl erősek. Nagyon gyorsan megszületett a fiam, hüvelyi úton, de a lepény nem vált le, erősen véreztem a szülést követően. Szerintem otthon semmi esélye nem lett volna neki, de lehet, hogy nekem sem sok. (Egyébként Atikám 1370gr. és 38cm volt)
A második fiam időre született, normál súllyal (2800gr.), de másnapra beszürkült és le kellett engedni a véréből elég sokat, hígították a vérét, mert besűrűsödött. Ha otthon lettünk volna, szerintem neki sem sok esélye lett volna.
Ezek az én "eseteim", persze mindenkinek a sajátja a leg... akármilyenebb, de én örülök, hogy a kórházban szülhettem, még ha alig értünk is be.
Azt azért jó lenne elérni minden kórháznál, hogy eldönthesse a kismama, hogy hogyan akar vajúdni (ülve, fekve, állva, járkálva stb.) és ne kelljen egy helyben feküdnie akár órákat is. Nem saját tapasztalat, de eltudom képzelni, milyen rossz lehet akár órákig feküdni, egyre erősödő görcsökkel.
Nekem azért nem szimpatikus Geréb Á., mert úgy viselkedik, mintha az, amit ő mindenki felett állna. Az eltiltás után is ténykedett. Rá nem vonatkozik a törvény? Neki nem kell a bíró ítéletét elfogadnia?
Rossz példa, de időnként a KRESZ megsértése nem jár halállal, mégis súlyos árat fizethetünk.
És Aprookának teljesen igaza van abban, hogy a az o.sz. páriak részéről nem elfogadható érv az, hogy ha H.Sz.-t nem sittelték le (bár kellett volna), akkor G.Á. is ússza meg. Vagyis ez önmagában még nem indok, hogy ha egy pl. bankrablót felmentenek, akkor utána már bárki bűntetlenül sétálhasson be az OTP-be és vigye a széfet. Igen, nagy hiba, hogy nem ül minden bűnös, de ettől a többi nem lesz ártatlanabb.
Másrészt kiváncsi lennék a Geréb ügyben érintett szülőkre, hogy mit gondolnak, a gyerekük halála után, ők hogy látták, látják most az eseményeket, mert az ő felelősségük sem elhanyagolható, de ez sehol nem hangzik el. Még az sem kizárt, hogy pl. ajánlották az anyának a kórházat, de nem volt hajlandó bemenni - akkor mi van?