Új eredmények a petefészekrák kutatásában

Az egyik legritkábban előforduló, mégis legtöbbször halálos daganatos megbetegedésről eddig viszonylag keveset tudtak az orvosok. A legfrissebb eredményeknek köszönhetően azonban nagyobb betekintést nyerhetnek a petefészekrák minden eddiginél korábbi szakaszának tüneteibe, és talán lehetővé válik egy, a szűrésre alkalmas teszt kikísérletezése is.
A petefészekrák azért is különösen veszélyes betegség, mert tüneteit nehéz felismerni. A kutatóknak végre sikerült korai stádiumban lévő daganatokat vizsgálni, és arra is rájöttek, mik lehetnek a lehetséges előjelei a betegségnek. A szakemberek szerint a petefészekben található ciszták fokozott veszélyt jelentenek, valamint azt is megfigyelték, hogy a rákos elváltozás kialakulása előtt a szerven apró sebek vagy sérülések figyelhetőek meg, amelyek előfutárai a betegségnek - közölte a HealthDay.

 

Jeff Boyd, a tanulmány szerzője szerint a legnagyobb probléma a korábbi kutatásokkal, hogy csakis rákos sejteket vizsgáltak, ráadásul mikroszkóp alatt – írja az Orientpress. Ők azonban egészséges, és korai stádiumban lévő szövetdarabokból is mintát vettek, s azokat mind összehasonlították egymással, hogy kideríthessék, mi lehet a petefészekrák okozója.

Eredményeik lehetővé teszik, hogy olyan tesztek kikísérletezésébe kezdjenek, amelyeknek köszönhetően a megbetegedést már korai stádiumban fel lehet fedezni - akkor, amikor még gyógyítható.

2010. április 28.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?