Terhesnapló 5. - Vuk megnyugtat

Másnap így az orvosi rendelő volt a cél, beutalót kértem a 24 hetes terheléses vércukor vizsgálatra. Mire a rendelőbe értem, már teljesen nyugodt voltam, hogy nincs semmi gond, de azért megemlítettem az ottani nőgyógyásznak, aki kicsit rám ijesztett, hogy már rég a kórházban kéne lennem. Én azért voltam nyugodt, mert a szülész barátnőmmel ezerszer végig beszéltük, mi lehetett a gond, és másnapra már volt időpontom a nőgyógyászomhoz. Így nyugodt tempóban elvégeztünk egy kisebb vásárlást, amit nem bírtam ki egy-két babaruci beszerzése nélkül.

Másnap már nagyon vártam az ultrahangot és a dokimmal való találkozást. Az ultrahangon Koppányt nem nagyon lehetett szemügyre venni, hiszen a gerincemre merőlegesen feküdt, a pici fejét bepasszírozta a jobb oldali medencecsontom mögé és az egész kis teste hátra volt passzírozva. Úgy döntött, hogy ő csak a szonográfus néninek mutogatja magát és az orvosunknak nem, így kép sem készült róla. A magzatvízzel minden rendben van, mindketten nagyon egészségesek vagyunk.

Kis srácom nem erősítette meg a nemét sem, de azt tudom, hogy 440 gramm körül van és nagyon mozgékony. Végül is pont jól fekszik hozzá, hogy bármivel paskolhassa anya hólyagját. Az ijedségem elmúlt, a betegségen is túlestem, nincs semmi probléma, sőt le lettem állítva a Dopegytről, aminek nagyon-nagyon örülök. Egyelőre méregetem a vérnyomásom rendszeresen, és megnézzük, marad-e ez a szép normál szint.

Nem túl vérnyomás-csökkentő téma, és akármennyire is nem szeretnék vele foglalkozni, itt lenne az ideje, hogy ügyvédhez forduljak, vagy legalább jogi tanácsot kérjek az apja miatt. Nem túl egyszerű a kérdés, akármennyit olvas az ember utána, nem tudja, merre induljon. De tényleg nem!

Nem akarok ilyennel foglalkozni, de aztán megszólal bennem egy hang - amit többen is megerősítettek -, hogy ezt nem magadért, hanem a piciért teszed. És igen, ha csak nekem lenne közöm ehhez az egészhez, hagynám a fenébe, mert inkább nem szeretnék az „apáról” hallani. Nem mintha eddig sokat hallottam volna a véleményét. De ez most nem rólam szól, hanem arról, hogy Koppány megkapja, ami jogilag és erkölcsileg jár neki.

A nyugtalanító gondolatokkal a fejemben indultam haza a kismamatornáról, amikor egy mini Vukkal találkoztam. Amikor meglátta a kocsit, berohant a fűbe, de én úgy döntöttem, nagyon ráérek, leálltam és vártam, hátha újra felbukkan. Segített lelkileg helyre rázódni, és eszembe jutott, milyen szerencsém van, hogy ilyen helyen élek.

Csumpi