Veszélyes a programozott szülés
A programozott szülés egyre népszerűbb az anyukák és az orvosok körében is - ez az az eljárás, amikor a kismama a szülésszel megállapodik egy előre megbeszélt időpontban, amikor a kisbabát a világra segítik. A kutatók szerint azonban ez a beavatkozás amellett, hogy természetellenes, veszélybe sodorhatja az anya és a baba egészségét is.
A programozott szülés különösen veszélyes abban az esetben, ha egy nő első alkalommal szül. Az eljárás miatt ugyanis jelentősen megnő az esélye annak, hogy a kicsit csak császármetszéssel tudja majd az anya világra hozni, ráadásul sokkal nagyobb lehet a vérveszteség is. Annak a lehetősége is megnő, hogy az anyának és a babának a szülés után tovább kell bent maradnia a kórházban.
Egy orvosi beavatkozás esetében az előnyöknek mindig túl kell szárnyalniuk az esetleges kockázatokat. Márpedig a programozott szülés esetében ez nem mondható el, így kérdésessé válik, hogy a jövőben választható maradjon-e a beavatkozás - mondta dr. Christopher Glantz.
A programozott szülés mára rutineljárássá vált a szülészek körében, és évről évre egyre több nő vállalkozik rá, elsősorban kényelmi szempontból – írja az Orientpress. Nincs ez másképp Magyarországon sem.
A szakemberek szerint azonban a kockázatos eljárást nem szabadna ilyen gyakran elvégezni, hiszen a baba szervezete nem fejlődik ki olyan mértékben, mintha természetes módon történne a szülés.
Babanet hozzászólások(16 hozzászólás)
Én hüvelyi úton szültem, kórházban. "programozva" :)
Több dátumra is ki voltam írva, attól függően, hogy ki számolta ki. 26-a és 29-e közt variált. Én "véletlenszerűen" 28-ra írtam be a naptárba. Nagy hasam volt, elég korán bofordult a baba és szinte mindenki azt mondta, hogy korábban fog jönni - én is így éreztem. Aztán a hetedik hónap végén összekavarodott az életünk és nem lett volna jó, ha korábban jön.
26-án este az utolsó nst napján - ahol semmi jel nem utalt a szülés közeledtére - megbeszéltük a babával, hogy ideje elindulnia, ha nem akarja, hogy indítsák - én nem akartam volna, hogy indított szülés legyen.
27-re a baba leszállt, a szívhang teljesen lent és körépen volt (vettünk itthonra szívhang hallgatót). 27-éről 28-ára, éjjfélkor a baba elindította a születését. 3 óra alatt teljesen kipucolta a szervezetem, majd hagyott pihenni. 6 körül keltünk, mert aznapra nstre voltunk beírva. 8-kor még elég kedélyesen beszélgettem a szülsésznővel arról, hogy majd akkor induljunk, ha egy órája 5 perces fájásaim vannak. A melegvízbe ülve 3 perces fájásokkal lindítottuk :)
A baba 28-án, ahogy a naptáramban szerepelt, 11:09-kor erősen, egészségesen nagyjából magától megszületett. A konkrét vajúdás nagyjából összesen 3 óra volt. Talán az első szülsénél szokatlan gyorsaságtól ijedhetett meg annyira szülésznő, hogy még erre is rágyorsított :( - más okát nme látom, hogy miért kellett beavatkoznia mikor baba és mama tökéletesen tette a dolgát... Mivel a papa elköteleztten lesi a 11:11-et ezért gyanítom, hogy a baba 11:11-re programozta a születését, de sajnos ez nem sikerült, mert nem teljesen akkor jött ki, amikor ő tervezte, mivel a szülésznő tanácsára feleslegesen rátoltam.
Ilyen egy programozott természetes szülés :)
Az én álmom az, hogy korházban szülhessek, de háborítatlanul, nem vezetve, hanem kísérve. Hogy Magyarország bármely pontján is jöjjön rám a szülhetnék ezt megtehessem bármely szülészeten, bármely szülészeti dolgozó segítségével.
Derús napot!