Terhesnapló 3. – Elmaradt kapcsolatépítés

Anyukám csütörtökön érkezett, tőzegáfonya-kapszulákkal és sminkfelszereléssel megrakodva. Egy igazi anya mindig tudja, hogy mire van a gyerekének szüksége. Csani olyan szerszámos ládát kapott, ami pont olyan, mint egy igazi, csak kicsiben. Boldogság.

Hétvégén, Szegeden voltunk apukámnál, megünnepeltük a nagymamám 75. születésnapját. Nagyon jól sikerült. Mondjuk szíven talált, hogy a Tatám milyen sovány és sápadt lett a csípőprotézis-műtét után. Csaninak elmondtuk az igazat végül az elhunyt kutyusról, de csak remélni tudom, hogy megértette. Mikor megérkeztünk, már nem kérdezett, csak nézegette a kutyaházat, hátha mégis előkerül a mélyéről a jó öreg Fanni.

Péntek este két darab kocsmában is tiszteletemet tettem a barátaimmal, ami azt gondolom, igazán szép teljesítmény egy nagyon terhes nőtől. Szombaton pedig végre egész délelőtt aludtunk, mivel apukám kivitte Csanit a Tisza-partra. Jó lett volna, ha eközben a drága gyermekem nem szántja fel arccal a földet a motorról leborulván, no de minden nem lehet tökéletes.

Közben betöltöttem a 28. hetet, és megkezdtem a 29-et.

Néha csak állok, és döbbenten próbálom felfogni, hogy megint egy hét eltelt, seperc alatt vége lesz ennek a terhességnek. Mintha fényévekkel ezelőtt lett volna, hogy egy hajnali órán pozitív terhességi tesztet tartottam a kezemben. Annyi minden történt, közben mégis úgy érzem, hogy elmúlik felettem ez a várandósság anélkül, hogy igazán élvezni tudtam volna.

A pocakom egyre nő, ha nem is egy görögdinnye, de egy jól megtermett sárgadinnye már biztosan elférne a pólóm alatt, viszont a kapcsolatteremtés egyelőre nem halad olyan tempóban, mint a körfogatnövelés.

Számtalanszor előfordul, hogy mocorog a babám, nekem pedig nincs időm ráfigyelni, csak egy futó mosollyal konstatálom és rohanok tovább. Pedig ezek a napok, ezek az idők, nem jönnek vissza soha többé, és ha nem lesz több gyerekem, akkor ez az utolsó lehetőségem arra, hogy igazán átéljem a terhességet.

De ma is mi történt… Igazából már tegnap kezdődött, a sógornőm ment Csanádért, és elfelejtette visszaadni a kulcsot a férjemnek, aki meg elfelejtette elkérni. Így a ma reggelt egy lakáskulccsal kezdtük. Mivel csütörtök az apa nap, ezért logikus volt, hogy a kulcs a férjemnél maradjon, én úgyis később érek haza.

Telt a mai nap, egy utolsó hajrá, holnap háromnegyed négyre van a dokihoz időpontom, utána egy hét szabi, mindennek ma kellett az irodában a végére járnom. Egyszer csak hív az emberem, hogy beesett egy munka ma estére, azonnali hatállyal kontrolling szakemberre van szüksége valakinek, különben elpusztul az Univerzum. Hosszas telefonálgatás és szervezkedés árán az lett a megoldás, hogy a férjem elhozza Csanit a bölcsődéből, elviszi a barátainkhoz, én pedig odamegyek érte.

Meg is érkeztem, hulla fáradtan, de viszonylag vidáman, mivel sikerült a munka nyakára hágni. Igaz, háromnegyed nyolc volt már, ezért csak arra vágytam, hogy fogjam a kisfiam, és hazarohanjunk fürdeni, vacsorázni, feküdni. Útközben jutott eszembe, hogy nincs kulcsunk, hiszen az az egyetlen példány a férjemnél van.

Félreálltam a nyócker közepén, és meglehetősen kétségbeesve felváltva próbáltam elérni az uram, aki az atomfontos tárgyaláson ült és a sógornőmet, aki az uszodában hódolt a sport örömeinek. Már ott tartottam, hogy fogom magam, és kimegyek gyerekestül anyósomékhoz, mert ott legalább van két darab ágy, amibe belefekhetünk.

Az utolsó másodpercben, mielőtt az elhatározásomat tettre váltottam volna, sógornőm felvette a telefonját. Elmentünk a kulcsért, és a fantasztikus anyákat felháborító módon késői időpontban leparkíroztunk a ház előtt. A gyermekem ekkor kezdett el üvölteni a fáradtságtól, nem hibáztattam érte, szívem szerint én is hasonlóan cselekedtem volna. Közben odaért a férj is a ház elé, bűnbánó arckifejezéssel, én meg tajtékoztam. Nesze neked magas vérnyomás.

És ez nem egyedi eset, tulajdonképpen ez szinte egy átlagos napunk. És akkor kérdem én: Ilyen állapotban hogy lehet a védőnők szobájának falán mosolygó, pocakjára szendén pislogó, vérlázítóan kiegyensúlyozott terhes nővé változni?

De legyünk pozitívak. Végül is ma hosszú hónapok óta először úgy érzem, utolértem magam a munkában. Vasárnap pedig nyaralni indulunk. És a kapcsolatépítéssel sem vagyok még teljesen lemaradva, hiszen még hátra van több mint 10 hét.

Szofi

Szofi, 2012. április 27.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(4 hozzászólás) 

2012 04 28. 21:36
Nekem is ez tunt fel, hogy milyen vekony vagy!!!!!
→ válasz erre
2012 05 01. 12:38
Csatlakozom!
→ válasz erre
2012 05 03. 09:46
Jaj, ne hülyéskedjetek, jó a kép! ;)
→ válasz erre
Összes hozzászólás (4) megtekintése »
X
EZT MÁR OLVASTAD?