Terhesnapló 2. – Relaxáló üdülés két és fél gyerekkel

Tulajdonképpen semmi különöset nem csináltam, csak a kert, a lekvár, a gyerekek, a ház… A nyaralásunk második hetében otthon festés lesz, arra is kellett készülődni, pakolni, átrendezni a lakást úgy, hogy a festendő helyiségek bútorai átkerüljenek az érintetlenül maradókba. Szerencsére, a párom hősiesen vállalta, hogy a nagy részét elintézi, de persze maradt nekünk is pakolnivaló, még a gyerekek is derekasan kivették a részüket.

Így az utazás előtti egy-két nap már vágytam arra, hogy egy kicsit élvezzem a nagymamaszálló kényelmét, ami azért három gyerekkel és egy pocakkal nem egy relaxáló wellness-üdülés, de legalább háztartás nincs. A kertben két medence, vannak biciklik, műanyag kismotorok, homokozó, állatok, közel a Balaton, strandolunk, fagyizunk, ahogy kell.

Én is jól vagyok, a pocak szépen növöget - ez már a 17. hét -, bár ezt főleg este látom. Kisbabám mindig olyankor örvendeztet meg egy-egy mozdulattal – még mindig nem nevezném igazi rúgásnak –, amikor elkezdenék aggódni, hogy miért nem ad jelet magáról? Persze, szegényre a napok forgatagában nem is jut sok idő, de azért az esték az övéi, és ha kádban fürdöm este, szinte biztosan számíthatok tőle is egy kis lubickolásra. Néha van lelkiismeret-furdalásom is emiatt, de ezt igazából hamar elhessegetem – egyrészt mert sok lopott pillanatot kihasználok egy pocaksimogatásra, pár kedves szóra hozzá, másrészt, mert erre számítottam is harmadik babánál, és szerintem valamennyire természetes.

Azon kívül, amiben esetleg kevesebb törődést kapna tőlem, azt egészen biztosan bepótolják a tesók. Aranyosak, érdeklődőek, a minap a Kicsi öltözködés közben látott, és először nem is hittem, hogy a pocakomat látva kiált fel örömmel, hogy ott a baba! – azt hittem, valahol tényleg babát lát. Már a nagymamának is megmutatta, hol a baba, hogyan simogatja meg és ad neki puszit.

Ezek igazán nyugalmas napok, ránk is fért már, azt hiszem, és a terhességnek is egy nyugalmas időszaka. Valamelyik nap még úszni is tudtam egyet a Balatonban! Kamaszkoromban versenyszerűen úsztam, a Nagy születése után el tudtam járni hetente uszodába, azóta nem nagyon jött össze, és most egész különleges élmény volt babával a hasamban úszni. El is határoztam, hogy ki fogom használni, amikor most alkalom adódik, illetve ha már elég nagy lesz hozzá a Legkisebb, akkor szülés után is próbálok újra úszni járni.

Most, hogy nyaralok, sajnos hanyagolom a tornát és a jógát - szerencsére már tudok néhány mozdulatot könyv nélkül is, ha szükségem lenne rá, bevethetném -, viszont a kertben, vízben mozgás megvan. Anyukám főztjéből finomakat eszem, bár nem sokat, viszont falom a gyümölcsöt. Kíváncsi vagyok, mi ennek az eredménye, mert itt mérleg sincs, úgyhogy a mérést is hanyagolom, meg úgyis mást mutatna, mint az otthoni. Nem mintha aggódnom kéne, hiszen a 16. hétig semmit nem híztam, a baba minden tartozékával együtt meg már fél kiló lehet, így ha két hét múlva otthon hízást látok, akkor is minden oké.

Orvosi téren még a hét elején megkaptam a vérképet, laikus szemmel nézve jó, a vasam szokás szerint elég kevés – nekem terhesség nélkül is mindig határeset –, ittam este egy pohár vörösbort, és ha hozzájutok, veszek majd olyan kismamáknak ajánlott, vasban gazdag folyékony étrend-kiegészítőt, amiről az a hír járja, hogy nem okoz székrekedést. A következő laborig szeretném feltornázni az értéket. Valószínűleg megjött már a kórházba az AFP- és a vércsoport-leletem is, de most nem tudok bemenni értük. A 19 hetes ultrahangra már lelettel kell menni. Valójában nem izgat, de azért néha gondolok rá, hogy már megvan és remélem, jó lett.

A mellem néha annyira tud feszülni! Egészen meglepő, a fiúkkal ez volt az egyik első, nagyon határozott jel, most nem volt az elején, gondolom, mert szoptatok, hozzá van szokva a mellem az igénybevételhez, a hormonális hatásokhoz. Erre most, az elmúlt hetekben olyan feszüléseket produkál - nem hiszem, hogy a Kicsi rapszodikus, kis mennyiségű szopijai miatt. Az estit már teljesen elhagyta, reggel sokszor kéri, de egyre többször csak odabújik a mellemre egy picit, a délutáni elég fix, de az is csak pár perc.

Néha jön napközben egy kis tankolásra, általában megkérdezem, hogy éhes-e vagy szomjas, kér-e tejet, vizet. Ha felderül az arca és örül a felajánlásnak, akkor inni kap, ha ragaszkodik hozzá, akkor megszoptatom. Abszolút nem akarom erőltetni az elválasztódását, sőt, én szeretném, ha kétéves koráig kihúznánk – jövő hét végén lesz 23 hónapos. Nagyon jó ez így, fokozatosan. Közben valószínű, hogy az íz is változik, a mennyiség is csökken. Készül az elemózsia a Legkisebbnek.

Volt egy olyan villámcsapásszerű megérzésem. Mozdult egyet Pöttyöm, én pedig szerettem volna beszélni hozzá, megszólítani, és ennek kapcsán elgondolkodtam, hogy is szólítsam… És beugrott a Nimród. Olyan volt, mintha ő üzente volna, de ahogy így szólongattam, nem reagált újra. Azért beszélgettem neki persze, de csak Kicsimnek, Kisbabámnak hívtam. Nem lettem ettől biztos a névben. Persze rá is érünk még, és azért a 19 hetes ultrahangot megvárom, szeretnék biztos lenni a nemében is.

Éva