Városi legenda – Dühös kismama találta fel az eldobható pelenkát
Esti fürdetés utáni pelenkacserére készült Marion Donovan 1946 egyik borús, őszi napján. Aznap, próbaképpen, már nem az addig megszokott, durva szövettel bugyolálta be gyermeke popsiját. Módszere világsiker lett, az az éjszaka alapjaiban változtatta meg a kicsik és a mamák életét.
A XX. század tudós asszonyai elképesztő találmányokkal gazdagították a világot: ezek között voltak egészen férfias újítások is, mint a golyóálló mellény vagy az ablaktörlő, de akadtak egészen nőies darabok is, ilyen a cikkünkben szereplő pelenka. Donovan kisasszony előtt mások is próbálkoztak már nedvességálló pelussal, ám nem túl nagy sikerrel.
AMI JÖTT, AZT SZÉPEN ÁTERESZTETTE
Európában és a tengerentúlon 1880-ban jelentek meg az első pamutpelenkák. Az alkalmatosságot rá kellett hajtogatni a csöppség parányi hátsó felére, majd biztosítótűvel rögzíteni. A pamut ideig-óráig ellenállt annak, amire kitalálták, de aztán megadta magát és áteresztette a nedvességet, rosszabb esetben pedig nemcsak azt. Ázott a baba, ázott az ágy, amin feküdt, és minden, ami még körülötte volt.
Az áldatlan állapotból először az amerikai háziasszonyoknak lett elegük. Számukra fejlesztették ki a gumiborítású pelenkát, csakhogy a háziorvosok közbeszóltak: egészségtelennek találták a terméket, ami kikezdi a baba bőrét és így fertőzésveszélyes, mindezek mellett nem is szellőzik. Ettől azonban még üzletileg sikeres volt. Elindult a tömeggyártása, a feltaláló Marie Allent pedig gazdaggá tette az ötlete.
EGY FÉRFI IS BELESZÓLT A NŐK DOLGÁBA
Így telt el a következő hatvan év is. Szövetborítással és gumival felváltva próbálták megállítani a világ minden gyermekes háztartásában előbb-utóbb bekövetkező szörnyű pillanatot: a szivárgást. 1930-ban piacra dobták a megsemmisíthető babakendőt, de ez nem hozott áttörést. A pelenkabizniszt ekkortájt csak nők uralták, ám eljött a pillanat, hogy színre lépjen egy férfi is. Hugo Drangelnek hívták az illetőt. Drangel egy svéd papíripari vállalat alkalmazottja volt. 1944-ben cellulózvattával bélelt, gumis pelenkát alkotott, de találmánya a durva tapintású cellulóz miatt nem aratott sikert.
FÁRADT ZSENI A FÜRDŐSZOBÁBÓL
Amíg Drangel az üzletét építette fel, több ezer kilométerrel arrébb, az óceán túlpartján Marion Donovan, az Indiana államban található Fort Wayne csendes, családi házas környékére költözött. Férje új fürdőszobával lepte meg az állapotos asszonyt, melyben kád és zuhany is volt egyszerre. Ahol pedig van zuhany, ott zuhanyfüggönynek is kell lennie. Így volt ez Donovanéknál is. A háromgyermekes anya sokat küzdött a szövetpelenkákkal, mígnem 1946 egyik őszi estéjén végleg elege lett a silány termékekből: letépte a zuhanyfüggönyt, varrógépén pedig megvarrta a világ első, eldobható vízálló pelenkáját. Az építészmérnök Donovantól nem álltak távol az újítások. Apja, akárcsak ő, feltaláló volt. Még abban az évben a pelenka külső felére műanyag réteget húzott és elkészítette a mai bugyipelenkák első darabját. A modellt 1949-ben saját boltjában kezdte el árulni, majd 1951-ben szabadalmaztatta, a gyártási engedélyt pedig az akkor horribilisnek számító, egymillió dolláros áron eladta. (Nagyjából ekkor Angliában is előálltak hasonló termékkel, de az amerikai piacra nem tudtak betörni vele.) Sikere után Donovan már csak találmányainak élt, amik nagyrészt a nők életét könnyítő élvezeti cikkek voltak. Nevéhez fűződik a törölközőadagoló berendezés, a harisnyaszorító, az összehajtogatható boríték, ami egyben írólapként is szolgált. Az utolsó volt a leghíresebb és egyben legsikeresebb fejlesztése, az 1985-ben szabadalmaztatott fogselyem.
Az eldobhatós Donovan-pelenka óta számos változás történt. Megjelent a homokóra-forma, ami kényelmesebbé tette a pelenka viselését, jött a tépőzár, majd 1984-ben használni kezdték a nagy nedvszívóképességek bíró nátrium-poliakrilát műanyagokat.
A cikk forrása: borsonline.hu
