„Anya vagyok, nem házitündér” - baj, ha szalad a lakás?

Az elmúlt egy évben látványosan megnőtt az otthon lévő anyák száma. A kisgyerekes anyák mellett rengetegen lettek azok, akik munkahelye home office-ra váltott, így egyrészt kiesik az utazás ideje, másrészt elég gyakran ki is derült, hogy a nyolcórás munkát valójában négy óra alatt el lehet végezni, az irodai kávészünetet, beszélgetős időt és hasonlókat pedig akár valami értelmesre is lehetne fordítani – például arra, hogy az ember a lakását pofozgassa, vagy a konyhában teljesedjen ki.

Vannak, akik ebben önmagukra találtak. Kovászt és fűszernövényeket nevelgetnek, konyhakertté alakítják a panel erkélyét, díszpárnát hímeznek, vasalás közben pedig egészséges receptekkel ismerkednek a YouTube-on. Magukévá teszik a környezettudatos háztartás alapelveit, megtanulnak kalácsot sütni, a lakásuk pedig szebben ragyog, mint új korában.

És vannak, akik minderre egyszerűen képtelenek

„Nem értem, hogy úszhat a lakás, hiszen egész nap otthon vagy, nem?” – tette fel neked bárki ezt a kérdést abban az időben, amikor otthon voltál a kisgyerekeiddel? Az így eltalált anyák általában ilyenkor elkezdik sorolni, mennyi teendő van a baba körül, hogy hulla fáradtak, éjjel három-négy részletben alszanak összesen hat órát, ezért nincs idejük különösebben foglalkozni a háztartással. Pedig az igazság az, hogy ha nagyon akarnának, lenne idejük. Kedvük nincs. És ezzel az égvilágon semmi, de semmi probléma nincs.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy koszban kell úszni, vagy hogy a gyerekeknek ideális vacsora minden este egy Túró Rudi. De hogy hogyan oldod meg a lakás szinten tartását és milyen módszerekkel éred el, hogy minden nap valamilyen normális étel legyen az asztalon, már tényleg személyes preferencia kérdése.

Mi az, hogy egy anya nem tud főzni?

A főzés talán a leginkább megosztó téma a kisgyerekes anyák körében. Van, akit kikapcsol, akinek a konyha a kreatív kiteljesedés színhelye, és van, aki a háta közepére sem kívánja az egészet. Ez utóbbi csoport tagjai kétféle módon oldhatják fel a problémát: szószos tésztákkal és mirelittel etetik a családot, vagy őszintén belátják, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni.

„Anyósom egy tündér nő, nem szól bele semmibe, de azt az egyet borzasztó nehezen vette be a gyomra, hogy két kisgyerek mellől rendelem az ételt – emlékszik vissza Kriszti. – Fel nem tudta fogni, hogy én nem tudok, és nem is igazán akarok főzni. Nyilván nem halnánk teli hűtő mellett éhen, össze tudok ütni egy rántottát, de sokkal változatosabb, és valljuk be, finomabb a rendelt ebéd. Végül anyósom akkor békélt meg, amikor a férjem felhívta rá a figyelmét, hogy ő sem tudott ötven éves koráig főzni, csak neki nem az ételkiszállító hozta az ebédet, hanem a nagymama…”

Hány lovat lehet egy fenékkel megülni?

A régi asszonyok ezt állítólag olyan ügyesen megoldották. Kijártak kapálni, gépesítetlen háztartást vezettek, patakban mostak, és minden este friss vacsorát tettek az uruk elé, közben nem egy-kettő, hanem négy-hat vagy még több gyereket neveltek.

 Kemények voltak és szívósak. Tizenöt évesen kezdtek szülni, ha megérték a negyvenet, már öregasszonynak számítottak. Gyermekeiket a földeken derékig gödörbe ásták, hogy el ne csatangoljanak, otthon az asztal lábához kötötték őket, hogy ne legyenek útban. A gyerekeket folyamatosan szemmel tartani nem volt lehetőségük – ha valamelyik kútba esett, elsiratták, majd ment tovább az élet.

Mi már nem úgy élünk, mint a régi asszonyok. Mások lettek a prioritások, szélesedtek a lehetőségek. Az életet túlélés helyett megélni akarjuk, és nyolcvanévesnél fiatalabban nem óhajtunk öregasszonynak számítani. Első helyre került nálunk a gyerekeinkkel töltött minőségi idő, amihez óhatatlanul a háztartásból kell lecsípnünk, hiszen a napunk nekünk is 24 órából áll.