Változások a terhesgondozásban: erősödik a szülésznők és védőnők szerepe, nincs több AFP

Július elsejétől a szülésznő is végezheti a terhesgondozást, a védőnők szerepe is erősödik, emellett megszűnt a kötelező AFP-vizsgálat is. Mit jelent mindez a kismamák számára?

Az emberi erőforrások miniszterének rendelete szerint július elsejétől az alacsony kockázatú terhességeknél szülésznők végezhetik a várandósgondozást, és a védőnők szerepe is hangsúlyosabbá válik.

Az új szabály szerint az alacsony veszélyeztetettségű várandós nőknél lehetőség lesz arra, hogy a szakorvos helyett a szülésznő végezze el a várandósgondozást, és a várandósokat az eddigiektől eltérően a háziorvos is elküldheti szűrő- és laborvizsgálatokra. Azt, hogy egy nő terhessége alacsony vagy magas kockázatúnak számít-e, a szülész-nőgyógyász szakorvos dönti el.

A szülésznők önállóan végezhetik például a magzati szívműködés vizsgálatát, a tapintásos vizsgálatokat, valamint a vizelet-, vérnyomás- és vércukorvizsgálatokat. Emellett az ő dolguk lesz a problémamentesnek gondolt terhességeknél felismerni, ha mégis veszélyeztetettségről vagy szövődményről van szó.

Az alapellátásban a védőnő koordinálja a kismama gondozását, közben tájékozódik a szociális körülményeiről is, felkészíti a kisbaba érkezésére, segítséget nyújt a szoptatáshoz. A gyermek megszületése után a védőnő adja ki az igazolást arról, hogy az anya részt vett a várandósgondozásban, ami a szociális ellátás igénybevételéhez szükséges.

A miniszteri rendelet szerint kikerül az eddigi kötelező vizsgálatok köréből az úgynevezett AFP- (alfa-fetoprotein) vizsgálat (az anyai vérszérum AFP-koncentrációja alapján következtetnek rendellenességekre terhesség 16-21. hete között). Ez a vizsgálat az 1970-es évektől van jelen a magyar gyakorlatban, hatékonyságát azonban szakmai körökben sokan megkérdőjelezték, így július elsejétől már nem lesz kötelező.

Babanet / MTI, 2014. július 01.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(6 hozzászólás) 

2014 07 08. 15:52
Arról nem szól a fáma, hogy eltörlik a 37-38. heti ultrahangot és nincs ingyenes kenetvétel, csak évente egyszer rákszűrés.
→ válasz erre
2014 07 30. 11:14
nem szeretem a védőnőket, mert azt szajkózzák, amit az egyetemen tanulnak, és épp aktuálisan divat. 4 gyerekem van, mindegyiknél más volt a divat, bár én magasról... rája. Nekem sír éjjel a baba nem a védőnőnek, igy bizony azt ettek amit én jónak láttam, és semmi bajuk nem lett, ma felnőtt emberek, és egészségesek. Most ujra babát várok, de a védőnőre nem vagyok kíváncsi.
→ válasz erre
2014 08 01. 21:23
Fontos volna, hogy a védőnők ne hülyeségekkel traktálják a szoptatással kapcsolatban az anyukákat, pl. hogy abban nincs vas, elfogy a tej stb. Az átlag védőnő a szoptatásról semmivel sem tud többet, mint egy laikus, ill. amit tud, az kb. évtizedek óta elavult. Ciki, hogy a net tele van elérhető szakirodalommal a témáról (kezdve azzal, hogy mi van a tejben, szoptatási tanácsadók képzésének anyaga is fent van!). Ha én a saját szakmámban ilyen elmaradott lennék, már rég nem dolgozhatnék benne. És ciki az is, hogy én anyukaként jóval többet tudok a szoptatásról, mint bármelyik védőnőm, akivel eddig találkoztam. És a gyerekeim a legjobb bizonyítékok: a 15 hónapos szinte csak szopni hajlandó, 10 kilós, egészséges baba.
→ válasz erre
2014 08 02. 10:23
Az is fontos lenne, hogy legalább nagyjából egyforma látásmódjuk/információjuk legyen az orvosokkal (akár a háziorvossal, akár a nőgyógyásszal), mert eddig akárhány vizsgálatra kellett mennem, mindről mindegyik mást mondott. Az eredményekről nem is beszélve...
→ válasz erre
2014 11 13. 11:59
Irinának igaza van. Én már 2 gyermeket sztattam sikeresen 1-1. Évig. Ha a védőnőre hallgatok, és a biztonság kedvéért feltankolok táppal, akkor tutira nem ment volna...

→ válasz erre
2014 11 13. 14:08
Irinának igaza van. Én már 2 gyermeket sztattam sikeresen 1-1. Évig. Ha a védőnőre hallgatok, és a biztonság kedvéért feltankolok táppal, akkor tutira nem ment volna...

→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?