TV-kampány, hogy ne a televízió nevelje a gyereket

Ne a televízió nevelje fel a gyereket! mottóval indított tévéreklám-kampányt az Országos Rádió és Televízió Testület; a médiahatóság a román társszervtől kapta kölcsön a gyerekek szülői felügyelet nélküli tévézésének veszélyeit bemutató három szpotot.

A magyar viszonyokhoz minimális költségekkel adaptált reklámok legalább tavaszig műsoron maradnak, de erős hangvételük miatt csak 21 óra után kerülhetnek adásba. A filmek bemutatják, hogyan hat a médiában közvetített félelem az egyedül tévéző gyermek lelkére. Két kisfilm pedig arra ad példát, hogy a szexuális és az erőszakos tartalmak rendellenesen épülnek be a kiskorú személyiségébe.

Tavaszig mindenképpen műsoron marad a három reklám. A kampány fontosságát hangsúlyozva az ORTT beszámolt róla, hogy Magyarországon a gyermekek naponta legalább három órát töltenek tévénézéssel, a tizenkét év alattiak ennél is többet; utóbbiak közül minden hetedik-nyolcadik nézi a műsorokat esténként felnőtt felügyelete nélkül – adta hírül az MTI.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?