Rossz iskolás – sikertelen felnõtt?

A rossz magaviseletű gyerekek felnőttként is problémásak: csak rossz munkához jutnak, és előbb lesznek lelkibetegek is - derül ki egy 40 éven át végzett kutatásból.

A kanadai Albertai Egyetem kutatói 3652, 1946-os születésű brit életútját kísérték végig, rendszeres időközönként vettek fel velük kérdőívet egészségükről, családi és személyes életükről.

A vizsgált személyeket 13 és 15 éves korukban magatartásuk szerint a tanáraik is értékelték, majd három csoportba sorolták: súlyos, enyhe magaviseleti problémásokra és problémamentesekre osztották őket.

A figyelemmel kísért személyek 9,5 százaléka már tizenéves korában magaviseleti szempontból súlyosan problémásnak számított, 28,8 százalék enyhén problémás, 61,7 százalék problémamentes volt.

A kutatók 40 év elteltével összehasonlították a problémások és a problémamentesek csoportjainak eredményeit. Ezekből kiderül, hogy az egykori jó gyerekekhez képest a nagyon rossz magaviseletűek közül kétszer többen lettek szülők 20 éves korukra. Nekik felnőttként a házastársukkal, gyerekeikkel és a barátaikkal is több problémájuk volt. Négyszer gyakrabban maradtak ki az iskolából és kétszer többen voltak köztük, akik felnőttként csak segédmunkásként dolgoztak.

Az enyhén rossz magaviseletű gyerekeknek is több problémájuk volt felnőttként, mint a jó gyerekeknek, de nem annyi, mint a rosszaknak. A fiúkra volt jellemzőbb a rossz magaviselet. A legrosszabb kategóriába tartozók 62,6 százaléka volt fiú, a közepes csoportnak 54,8 százaléka. Azok között, akiknek kétkezi munkás volt az apjuk, gyakoribb volt a kamaszkori rossz magaviselet – számolt be a Független Hírügynökség.

A kutatásnak természetesen voltak korlátai, például a rossz magaviselet okairól nem állt rendelkezésre adat, ennek ellenére a szakemberek számára így is sok tanulsággal szolgál. Például, az eredményekből
megállapíthatták, hogy a kamaszokat helyesebben ítélték meg a tanáraik, mint a szüleik.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?