Nincs pénz a játszóterek felújítására

Idén már minden játszóteret fel kellett volna újítani az uniós előírások szerint, de az országban még több száz olyan játszótér lehet, amelyeken elavult, életveszélyes mászókák, csúszdák vannak. Az önkormányzatoknak nincs pénzük a felújításra, ezért a lebontott játékok helyére inkább nem építenek semmit, vagy több kisebb játszótérből alakítanak ki egy nagyobbat – számolt be a Független Hírügynökség.
 
Az RTL Híradójának nyilatkozó szülők szerint évente több tucat gyerek sérül meg súlyosan a fel nem újított tereken, de az összevont játszóterekkel is sok probléma van. Akad olyan, ahol még homokozó sincs, így a legkisebbek számára egyáltalán nem alkalmas. Sok helyen a gumiborítást apró kavicsokkal szórják fel, ezen pedig a kicsik könnyen elcsúszhatnak.
 
Egy, az EU-s előírásoknak megfelelő játszótér több mint 15 millió forintba kerül, ekkora kerete pedig nincs az önkormányzatoknak. Az is baj, hogy kevés az olyan pályázat, ahol játszótérépítésre adnának pénzt. Gyakran még arra sem jut elég pénz, hogy a játszóteret rendszeresen takarítsák, karbantartsák, vagy bekerítsék.
 
A minisztérium hamarosan nyilatkozni fog arról, mennyi pénz jut évente a játszóterek modernizálására. Eredetileg 2008-ig kellett volna az uniós elvárások szerint átalakítani a játszótereket, de ezt a határidőt most kitolták 2010-ig - ám a pénzhiány miatt valószínűleg nem ez az utolsó időpont.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?