JÓ HÍR A ROSSZ GYERKŐCÖKKEL KAPCSOLATBAN

Az egyik percben olyan gyerkőcöd, mint egy földre szállt angyal, míg a másikban már a pajtásait „terrorizálja”?! A helyett, hogy azon bosszankodnál, hogy miért bújt belé a kisördög; most megmutatjuk, hogy miért is nem olyan nagy baj, ha a lurkónk „rossz(abb) csont” az átlagnál.

Ha a csemeténk fantáziája túl élénk…

Teljesen természetes, hogy felhúzod magad, ha a szemed fényét füllentésen éred. Az egész társadalmunk elítéli a hazug embereket, pedig friss kutatások szerint azoknak a gyermekeknek, akik már életük korai szakaszában (2-3 évesen) elkezdenek hazudni, magasabb az IQ-ja, mint társaiké. Ugyanis kitalálni történeteket és a szerint irányítani a viselkedésünket (és a környezetünket); fejlett kognitív gondolkodásra vall. Ugyanakkor az empátiával is kapcsolatba hozható viselkedésminta ez, hiszen bele kell kicsit látnia a fejedbe ahhoz, hogy hihető hazugsággal álljon elő, rá kell jönnie, mit tudsz a sztoriról előzetesen.

Megoldás: maradjunk higgadtak, ha hazugságon kaptuk a kicsit. Vádaskodás helyett inkább óvatos, puhatolózó beszélgetést kezdeményezzünk a témában. Például így: „Van egy olyan érzésem, hogy megettél egy kekszet a dobozból, a megkérdezésem nélkül. Ha így lenne, ugye el mernéd mondani nekem?” Ha erre bevallja a dolgot, erősítsd meg, hogy bármit is tesz, Te akkor leszel nyugodt, ha megosztja Veled az igazságot, és nem kell félnie Tőled.

JÓ HÍR A ROSSZ GYERKŐCÖKKEL KAPCSOLATBAN

Ha a lurkó folyton zsarol/beárul másokat…

3-4 éves kor körül gyakran viselkednek e képpen a gyerkőcök. Folyamatosan árulkodnak, panaszkodnak társaikra. Ebből viszont nem csak az derül ki, hogy a szomszéd kisfiú milyen rosszaság, hanem, hogy a te csemetéd bizony felfogta a szabályokat és azt is észrevette, amikor valaki megszegi azokat– így nagyobb az esély rá, hogy ő nem fog így tenni.

Megoldás: próbáld Neki elmagyarázni, hogy nagyon köszönöd, hogy szólt, hogy a barátja nem mosott kezet ebéd előtt, hiszen az fontos dolog, de nem feltétlen szükséges ezzel foglalkoznia. Ha valamivel bántották és a miatt árulkodik, akkor pedig adj Neki instrukciókat, hogyan is lehet ezt megbeszélni a másikkal szemtől szemben. Ha például elvették a labdáját, akkor menjen oda a másikhoz és finoman közölj vele, hogy azzal a labdával most éppen ő játszott és szeretné visszakérni.

Ha a pici túlságosan főnökösködő…

Olykor arra lehetsz figyelmes, hogy a porontyod folyamatosan utasítgatja a barátait, a testvéreit (és esetleg Téged) is: „Csináld ezt!”, „Én így akarom!” stb. Ezzel eltaszítja magától a környezetét, mert persze senki nem akar egy parancsolgató kölyökkel játszani.

A főnökösködő magatartás arra utal, hogy megvan Benne a készség arra, hogy beillessze magát egy csapatba és a helyét keresse benne. A kicsik prefrontális kérge még nagyon fejletlen, azért mielőtt átértékelnék a helyzetet, már cselekednek is, de a későbbiekben eltűnik ez a magatartásminta, és dirigálás nélkül is megtalálják a helyüket.

Megoldás: nem kell azonnal közbe avatkoznod, ahogy felfigyelsz gyermeked parancsolgató stílusára. A csoportok gyakran ezt megoldják egymás közt és eltűnik a harsány hangocska. Ha mégsem így történik, vond magadhoz és mondj Neki valami hasonlót: „Kicsim, miért nem játszotok olyan játékot inkább, amiben mindenki egyformán részt tud venni és segíteni tud?”

            Gyerkőceink még nagyon is ösztönösen működnek. Egyáltalán nem biztos, hogy valamit „direkt rosszaságból” csinálnak, mint láthatod, megvan mindennek a maga háttere! Légy türelmes és mindig próbáld megérteni a csemetéd viselkedését.

Plézer Panna, 2017. szeptember 25.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?