Az orvosi szakvélemény bizonytalansága

Érdekes dilemmával foglalkozik a BMJ két cikke. 2004;328:9 (3 January)
Két brit gyermekorvost azzal vádolnak, hogy komoly szakmai hibát követtek el a vád tanújaként, amikor szakvéleményt adtak olyan esetekben, amikor anyákat gyermekük meggyilkolásával vádoltak. 50 ügyet fognak felülvizsgálni, amelyekben Dr Williams adott szakvéleményt, 7 évre visszamenőleg. Néhány héten belül döntés várható, vajon  felülvizsgálják-e azokat az ügyeket is, amelyekben Sir Roy Meadow, az egyik legkiválóbb brit gyermekorvos közreműködött.
Prof. Meadow kijelentése, vagyis hogy “egy gyermek halála tragédia, kettőé gyanús, háromé: gyilkosság” mint  Meadow törvény lett ismert. A 3 nagy érdeklődést kiváltó ügyben Trupti Patel három gyermeket veszített el, Sally Clark kettőt, Angela Cannings hármat, de kettő meggyilkolásával vádolták.
A General Medical Council (GMC)-nél Dr Williams ellen a panaszt Sally Clark korábbi képviselője, Martin Bell tette. Prof. Meadow-t is a legtöbb kritika a Clark eset kapcsán érte. Sally Clark-t 1999-ben bűnösnek találták két gyermeke megfojtásáért.

Meadow volt az egyike azoknak, akik úgy érveltek, hogy valami, ami a bölcsőhalálnak tűnik, lehet szándékos bántalmazás eredménye is.
Prof  Meadow azt mondta a bíróságon, hogy két bölcsőhalál esélye egy  jómódú  családban egy a 73 millihoz.
Amikor Ms Clark ügye a Feljebbviteli Bíróságra került, prof.  Meadow szakvélemyényét “durván félrevezetőnek” minősítették.
Alan Craft, a Royal College of Paediatrics and Child Health elnöke  - prof. Meadow maga is a kollégium korábbi elnöke volt - azt mondta az  ügy kapcsán, hogy örül, hogy az eset GMC elé kerül, és biztos  benne, hogy prof. Meadow is örül ennek. Õt arról kérdezték, hogy mennyi az esélye, hogy két gyermek meghaljon bölcsőhalálban (SIDS), amikor a Clark ügyben  megállapították, hogy sem a vád, sem a védelem nem állítja, hogy a halál oka SIDS lett volna.  Meadow prof. jó válasz adott egy rossz kérdésre.

A kormány munkacsoportot hozott létre, Helena Kennedy vezetésével, hogy a hirtelen gyermekhalál kivizsgálásával kapcsolatos szabályokat kidolgozza.
A bizonyítás ilyen ködös ügyekben nehéz, különösem mikor a bíróság számára csak két kimenet lehetséges:  bűnös-nem bűnös. A folyamat fájdalmas a vádlottnak, a családjának, mindazoknak, akik vallomást tesznek. A bizonytalanság, ami normális az orvoslásban, ütközik azzal, hogy a bíróságnak biztos válaszra van szüksége.

Ezt az ellentétet  még inkább illusztrálja az, hogy  egy bíró azt javasolta, hogy a fénykép, amelyet kolposzkóppal készítenek ne legyen második véleményhez használható az esetleges szexuális abúzus esetekben. Az orvosok, akik megvizsgáltak egy fiatal lányt, úgy ítélték meg, hogy a szűzhártyája sérült, és két szakértő, aki  a felvételeket vizsgálta, egyetértett. A hatóságok azért javasolták a fényképek használatát, hogy elkerüljék a további vizsgálatokból eredő traumát, de a felülvizsgálat során a két szakértő, akik ismét megvizsgálták a lányt, úgy találták, hogy a szűzhártya ép.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?