6 módszer az érzelmileg intelligens gyerekek nevelésére egy klinikai pszichológus szerint

A gyereknevelés új kihívásai 

Nem titok, hogy ha egyszer anyák leszünk, örökre megváltozunk, és a prioritásaink drasztikusan megváltoznak (sőt, ezt a tudomány is megerősíti). Ami korábban rólunk szólt, most már csak róluk fog szólni - elérik a mérföldköveket? Le van foglalva a fogorvosi időpont? Van elég meleg kabátjuk ebben a hideg időben? De a gyermekünk fizikai jólétén túl mit teszünk azért, hogy segítsük az érzelmi egészségük növekedését és ápolását?

Az érzelmi intelligencia kritikus fontosságú a sikerünk és az általános egészségünk szempontjából. De hogyan segíthetjük elő ezt az érzelmi fejlődést gyermekünkben? Ijesztő lehet nem tudni, hogy hol kezdjük, különösen, ha saját életünkben nem tapasztaltunk minőségi érzelmi támogatást. Jó hír: lehetséges, hogy mi - függetlenül attól, hogy milyen háttérrel rendelkezünk – elősegítsük gyermekeink fokozott érzelmi intelligenciájának kialakulását, és eközben egészséges, boldog gyermekeket neveljünk. 

De mi is az az érzelmi intelligencia (EQ)?

De előbb vizsgáljuk meg ezt a két kis szót: érzelmi intelligencia. Az érzelmi intelligencia, vagy EQ, az a képesség, hogy megértsük, szabályozzuk és kifejezzük saját érzelmeinket. Valamint azt a képességet is jelenti, hogy érzékeljük, értelmezzük és reagáljunk mások érzelmeire. Az EQ fogalmát először az 1950-es években vezették be, amikor Abraham Maslow pszichológus azonosította az "érzelmi erő" jelentőségét. Az érzelmi intelligencia kifejezést 1964-ben Michael Beldoch alkotta meg, és azóta a kutatások folyamatosan bizonyítják fontosságát. 

Kezdjük magunkkal!

Nem tudunk segíteni a gyermekeinknek, ha nem segítünk először magunkon. Ahogy a fontos repülésbiztonsági üzenet mondja: "előbb tedd fel a saját oxigénmaszkodat, mielőtt másokon segítenél". Szánjunk időt arra, hogy észrevegyük saját érzelmeinket, azok kiváltó okait és a velük való megküzdési képességeinket. Gyakoroljuk a következő eszközöket saját magunkon, mielőtt a gyermekeinkkel dolgoznánk rajtuk. Végül is a szülői munka a folyamatos fejlődésről szól, nem igaz?

Nevezzük tiszteljük meg az érzéseinket - a sajátjainkat és az övéit is!

Az érzések megértése, tisztelete és megnevezése már csecsemőkorban elkezdődhet, és folytatódhat egész gyermekkorban. Megfelelően reagálhatunk a jelzéseikre, gyakorolhatjuk az arckifejezéseket, és aktívan hallgathatjuk őket. Egy egyszerű módja az érzések megnevezésének és tiszteletben tartásának az, ha naponta kiválasztunk egy-egy érzést, amely az adott pillanatban a legjobban jellemez minket, és beszélgetünk a gyermekeinkkel arról, hogy miért érzünk így. Például: "Ma reggel izgatott vagyok, mert ma meglátogathatom az osztályodat és olvashatok neked", vagy "Ma szomorú vagyok, mert hiányzik a nagymamád, nem kéne ma találkoznunk vele?". Ezt a folyamatot művészeti eszközökkel, érzelmi táblázattal, könyvekkel vagy mesemondással is támogathatjuk. Azt, hogy teret adjunk magunknak és a gyerekeknek az érzések megélésére, gyakorolni kell, különösen a nehéz érzelmek, például a harag, a féltékenység vagy a szomorúság esetében. Tehát ahelyett, hogy magunkba szállnánk, ha nehézségekbe ütközünk, vegyünk egy mély lélegzetet, és kezdjük újra! 

Mutassunk empátiát!

Az empátia tanítása nehéz feladatnak tűnhet, de nem kell annak lennie. Íme két szuper egyszerű módszer, amivel elkezdhetjük mi is. 

Osszuk meg gyermekeinkkel, ha egy szerettünk az életkorának megfelelő módon küzd a problémáival. "Klára néni nagy stressz alatt van, ezért kiabál néha. Mit gondolsz, mit tehetnénk, hogy segítsünk neki?" 

Használjunk valós életből vett példákat az empátia hangsúlyozására. Legközelebb, amikor egy gyerek elesik és sír a parkban, felhasználhatjuk ezt a szituációt arra, hogy beszélgessünk a gyerekeinkkel, és építsük bennük az empátiát mások iránt. "Hűha, elesett - vajon fizikailag megsérült vagy megijedt? Amikor félsz, mitől érzed magad jobban? Ez egy nagyszerű ötlet! Miért nem mész és nézed meg őket?"

Egészséges megküzdési készségek modellezése és támogatása 

Ez a koncepció visszautal arra a fontosságra, hogy gondoskodjunk önmagunkról, mielőtt másokról gondoskodhatnánk. A legjobb az egészben, hogy azzal, hogy vigyázunk magunkra, a gyermekeinknek is segítünk, mert ők a mi példánkból tanulnak. És bár ez néha bosszantó - a kétévesek kiabálnak -, de csodálatos is lehet. Amikor a gyermekeink látják, hogy edzéssel, meditációval, naplóírással vagy társasági életet élve gondoskodunk magunkról, megtanulják, hogy ők is foglalkozhatnak ezekkel a dolgokkal. Tehát, ha legközelebb frusztráltak leszünk, ne rejtsük el a gyerekeink elől. Ehelyett hagyjuk inkább, hogy lássák a megküzdési készségeinket. A megküzdési készségek modellezése nem csak nekünk fog segíteni abban, hogy jobban érezzük magunkat, hanem lehetővé teszi azt is, hogy a gyerekeink is megtanulják azokat anélkül, hogy észrevennék. Íme egy hatásos gyakorlat, amely egyszerűen megvalósítható - próbáljuk meg úgy befejezni a napot, hogy megosztunk egy dolgot, amiért hálásak vagyunk.

Tanítsuk és modellezzük a szociális készségeket!

Most, hogy szülők lettünk, kötelesek vagyunk elengedni a barátságainkat? Vagy inkább gondoskodunk róla, hogy kéthetente el tudjunk beszélgetni a világ minden táján élő cimboráinkkal? Nem számít, hol tartunk ezen az úton, egészséges társas kapcsolatokkal támogathatjuk magunkat és gyermekeinket. Hagyjuk, hogy gyermekeink lássák, hogy határokat állítunk fel és tartunk meg. Szánjunk időt arra, hogy telefonáljunk, elmenjünk vacsorázni, vagy megnézzük az új művészeti galériát egy baráttal. Ne feledjük azt sem, hogy nem baj, ha nemet kell mondanunk, ha szükséges. Ha hagyjuk, hogy a gyermekeink lássák, ahogyan a társas helyzetekben eligazodunk, az hihetetlen tanulási lehetőséget jelent számukra. Egy hasznos tipp: próbáljunk meg rendszeresen beszélgetni gyermekeinkkel a társadalmi normákról, a családi értékekről, a megfelelő és helytelen viselkedésről, valamint a társadalmi határok kijelöléséről. Ezáltal gyermekeink erős önállóságérzettel fognak rendelkezni, amikor új barátokat szereznek. Szerepjátékkal vagy élő, pillanatnyi visszajelzéssel biztosíthatjuk, hogy támogatjuk gyermekeinket az új barátságok kialakításában és a meglévők ápolásában. 

Vegyünk részt érzelmileg intelligens játékokban! 

A játék az a nyelv, amelyen keresztül a gyermekek tanulnak. Igen, még a tinédzserek is. A játék másképp néz ki egy négyévesnél, mint egy tinédzsernél, de mindketten így lépnek kapcsolatba a külvilággal. Gyakran előfordul, hogy amikor a szülőknek a szakértők a "játékot" javasolják, maguk a szülők küzdenek ezzel a tanáccsal - és néha egyenesen elkerülik. Sokan úgy érzik, hogy a játék "unalmas", vagy hogy "nem értenek hozzá", vagy "nem emlékeznek", hogyan kell játszani. Ha azonban a szülők egyszer intellektuális szemszögből foglalkoznak a játékkal, sokkal jobban élvezik azt. Mert a játék nem csak játék.

Ez egy ablak a gyermek belső világába. Használjuk eszközként, hogy megismerjük őket és támogassuk őket. Kisebb gyermekek esetében próbáljon meg képzeletbeli játékban részt venni olyan konkrét forgatókönyvekkel, amelyeket meg akarunk nekik tanítani. Például játszhatunk "barátkozást" figurákkal, vagy "a majom fél iskolába menni, vajon miért? Mit gondolsz, segíthetünk neki bátorságot szerezni?".  Az idősebb gyermekek esetében a játék jellemzően videojáték, társasjáték vagy sport formájában ölt testet. De ugyanaz a téma érvényes - használjuk fel gyermekeink játékát arra, hogy mélyebb, egészségesebb szinten megértsük őket és az érzelmeiket. Profi tipp - próbáljunk meg nyílt végű kérdéseket használni a játékidő alatt. 

Végül, ha az érzelmi intelligenciáról van szó, az egyetlen eszköz, amit pótolhatatlannak tarthatunk, azok a könyvek. Az olvasás csodálatos módja a tanításnak, a tanulásnak és a fejlődésnek. A könyveket/hangoskönyveket felhasználhatjuk, hogy támogassuk akár magunkat is a fent felsoroltak gyakorlásában.