Fizetőssé válhatnak a bölcsődék

Fizetőssé válhatnak a bölcsődék, ha a kormányelfogadja - és utána a parlament is jóváhagyja - az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatot.

Eszerint "a bölcsődei ellátás esetében a fenntartó (...) a bölcsődei ellátás keretében nyújtott gondozásra is megállapíthat személyi térítési díjat, (...) mely az egy főre eső jövedelem 25 százaléka lehet." A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete elutasítja a tervezetet, mert apolitikus lépésnek tartják a bölcsődei térítési díj emelését egy olyan kormánytól, amely a családpolitikát, a családok támogatását, a népesedés ösztönzését, a gyermekvállalás segítését hangoztatja - írja a Népszava.

Soltész Miklós szociális államtitkár a nyáron arról beszélt, hogy nyolc és fél milliárd forintból mintegy 3200-3500 új bölcsődei férőhely létesülhet 2013 végéig az országban, ami nagyon fontos ahhoz, hogy a családok merjenek gyermeket vállalni. Az MR1-Kossuth Rádióban a bölcsődei díjjal kapcsolatban most azt nyilatkozta, hogy az önkormányzatok csak szigorú szabályok között szedhetnék és több feltételhez is kötnék.

“A szabályok nem azt jelentik, hogy óriási összegeket kell befizessenek a szülők” – mondta, hozzátéve, hogy ha egy családban egy főre 100 ezer forint nettó bevétel jut, akkor maximum 20 ezer forint szedhető be a bölcsődéért. Kivételt jelent a díj alól, ha valakinek nettó 32 ezer forint alatti jövedelme van, ha súlyos beteg vagy fogyatékos gyermeket nevel, valamint 3 gyermek felett sem kell a díjat fizetni. Soltész Miklós hangsúlyozta: a gyes jelenleg 28 ezer 500 forint, és néhány éve már dolgozni is lehet a gyes mellett.

Jelenleg mintegy 33 ezer gyermek jár bölcsődébe, az intézmények kihasználtsága eléri a 130 százalékot, egyes helyeken a várólistákra még szülés előtt fel kell iratni a gyereket a bejutás reményében. Az érdekvédők attól tartanak, hogy a térítési díj bevezetésével sokan képtelen lesznek igénybe venni az ellátást.

Babanet / MTI, 2011. november 17.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(14 hozzászólás) 

2011 11 17. 13:45
Így is 10 ezer forint körül van a bölcsöde díj nálunk, ami ugye az étkezés...és még fizessek?..miből?..a közalkalmazotti béremből? ami bruttó 94 ezer?...és persze csak 6 órába vesznek vissza, ami 6 órás bért is jelent...megint ki jár rosszul?...hát persze , hogy az aki eddig is......
→ válasz erre
2011 11 17. 13:50
és még annyi....mert ugye bölcsibe is azért teszem, mert ki él meg 28,500 Ft-ból....
→ válasz erre
2011 11 17. 14:23
vok
Én papíron jól keresek, de ott a hitel... Hogyan fizessek 30 ezret egy bölcsiért? És miből tartsam el őket, ha nem dolgozom? Fúúú, tudnék morogni. 540 Ft/nap is nagyon sok.... Ha még jobban emelik, akkor esélytelen, hogy tudjam járatni. Ennyit a gyerek integrációjáról. Annyi szerencsém van, hogy anyukám talán itthon tud vele maradni. A nagyot meg viszem oviba. De az mit csinál, akinek nincsen "kézél" a nagyi? Nagyon nagyon sok lenne ez a "csak" 25%... :S
→ válasz erre
2011 11 19. 16:56
Azt hiszem az előttem szólók leírták a lényeget. Az én kérdésem is az MIBŐL? A cikkben azt írták hogy ha több a hely jobban mernek gyereket vállalni. Ezek most komolyan azt hiszik hogy eddig ez volt az ok amiért nem vállaltak/vállaltunk több gyereket. Gondolkodjanak már el azon egy gyerek mondjuk 12000 gondozási díj + 10 000 Ft étkezés akkor kettő a duplája azaz 44 000 Ft a minimálbér nettója ha jól tudom olyan 60-70 között van akkor vonjuk le belőle és még nem beszéltünk lakáshitelről rezsiről, meg hát enni is kéne valamit és uramisten még ha szeretnénk felvenni valami ruhát is az már luxus. Nem tudom ki mondta a múltkor hogy az étkezési jegyre nem kapott kávét mert az élvezeti cikk. A kenyér is lassan annak fog számítani. A másik itt a gondozási díj ha egy gyerek van mint nálunk mondjuk emellett elveszi az adójóváírást az 12 000 Ft és az étkezési jegyet leviszi Ötezerre mert nálunk nincs konyha a cégnél tehát megint 18-ról 5-re akkor számoljunk. -12 000, -13 000, - kb. 10 000ft akkor tehát az én zsebemből mennyit is vett el a kormány? Igen 35 000 Ft és ugye az adójóváírás a férjemet is érinti és akárhogy is mondják a cégek ezt nem fogják kompenzálni mindannyian tudjuk, és az étkezési jegy is érinti tehát ismét -12 és -13 akkor neki -25. Összesítve tehát - 60 000 Ft egy családtól. Őszintén megmondom hogy kettőnk fizetése nettóban nem éri el a 200 ezret ebből ha levesszük ezt a lakáshitelt és a rezsit, mondja már meg valaki miből is éljünk???? A tanácsom aki tud menjen külföldre én 99 hogy kimegyek mert különben az utcán kötök ki és már nem csak mi vagyunk hanem itt egy gyerkőc akit fel kéne nevelni. Hű de jó kormányaink vannak az előző lopott csalt hazudott éjjel és nappal, a mostani meg elveszi a maradék kis pénzünket is. És akkor csodálkozik hogy nincs gyerek? Ja a cikk írja hogy lehet dolgozni GYES mellett. Igen valóban 4 vagy 6 órában tehát ha vissza is mész dolgozni a GYESt megadja egyik kézzel a másikkal meg elveszi gondozási díj ellenében. Akkor minek adja? Na jól kipanaszkodtam magam megint. Bocsika de ki kellett jönnie
→ válasz erre
2011 11 19. 22:11
"mocskos bűzös jurtájában, úrnak képzeli magát,a kultúráról azt sem tudja eszik-e vagy megisszák..."-nekem ez jut eszembe a sok agyament javaslataiból....
→ válasz erre
2011 11 20. 10:49
Ettől kezdve a Családi napközi és a bölcsi közti választás már nem lesz kérdés. Mint tudjuk, kimutathatóan a gyermekszám növekedését egyetlen dologgal lehet elérni a stabil és kiszámítható család-politikával..........
Sztem ez is olyan, hogy mondanak egy meredeket, aztán csinálnak egy kevésbé rosszat, hogy az maradjon meg mindenkiben, lehetne rosszabb is, örüljünk annak, ami lett.
→ válasz erre
2011 11 20. 14:50
nálunk például nincsen bölcsi,így maradna a méregdrága családi napközi, amihez nagy kegyesen az önkormányzatunk, 10 max 20.000 Ft-tal hozzájárul, ha annyira alacsony az egy főre jutó jövedelem(és akkor már csak 50 ezret kell a gyerekért fizetni).Én nem tartom rossz ötletnek a térítési díjnak a családi napközi szintjére emelését sem, de van sok ember, akinek továbbra is térítésmentesen hozzá kellene jutnia a bölcsihez, és így akkor igazságos lenne.Pesten ugyanis aránytalanul jobb a helyzet, mint vidéken, akár Pesttől 800 m-re is! Régen működött mindenféle trükk a gyerekek beíratásával kapcsolatban, de mára ezeket is ellenőrzik.Az önkormányzat meg széttárja a karját, csak 9000 főtől kötelező, itt meg csak 8900 lakik.Na, ezt nevezem én családbarát hozzáállásnak.
→ válasz erre
2011 11 20. 20:28
süni69!
Ne haragudj de amit írtál felháborított. Nekem az sütött ki a szavaidból ha neked rossz akkor legyen másnak is rossz. Hogy lehet valaki ilyen? Nem azt kéne nézni hogy legyen a másiknak is rossz hanem mit lehet tenni azért hogy neked jobb legyen! Vagy nem? Én igyekszem mindent megtenni és mindenkivel beszélni, vagy írni. Így lett pl. nálunk új játszótér, bár az is igaz hogy a GYED- en lévő anyukák adójóváírása ügyében bárhová fordultam süket fülekre találtam, mert én is ebbe esek hiszen azt mondták senki nem visz haza kevesebbet hát ez ránk már nem lesz igaz, hiszen a 12 200 Ft-ot elveszik. Ez van. Szerintem pont ez a legnagyobb baj ezzel az országgal és a magyar emberekkel, nem összefogunk hanem megosztanak minket nem állunk ki magunkért. Lassan szégyellem hogy magyar vagyok, pedig valamikor ez egy büszke nép volt :(
→ válasz erre
2011 11 20. 20:51
kinguci 1983!
Valamit féreérthettél, nekem ez eszembe sem jutott, és lehet, hogy a nevetséges(a csanákhoz képest) étkezési hozzájárulás fizetését szembeállítani az ország nagy részében lévő bölcsihiánnyal,és az ebből adódó nagyon magas fizetési kötelezettségekkel, ha dolgozni szeretnél ,neked önzőnek és megosztónak tűnik.Nekem nem az, és a kulcsszó az igazságosság.Mert ha mindenki egyformán fizet, illetve kap támogatást anyagiaktól függően és lakóhelytől függetlenül, az valóban egy csomó embernek lehetőség lenne a kicsi gyermeke elhelyezésére.Mint ahogy a fentebb leírt ok miatt nekem nincs.

→ válasz erre
2011 11 21. 08:24
Kedves süni69!
Te nem értesz engem! Nekem nem azzal van problémám hogy ne egyformán fizessen mindenki, hanem az összeggel amit írtál ami 50 000 Ft. Lehet hogy ahol te laksz ott egy csomó ember ezt ki tudja fizetni az elhelyezésért, de én és akiket én ismerek a fizetése ennyi vagy egy kicsivel több. Nem hiszem hogy ez ösztönözne bárkit arra hogy szüljön gyereket vagy ha igen hogy menjen vissza dolgozni hiszen a fent említett miatt ha otthon marad a gyerekkel kap 28 Ft-ot kb és jobban megéri neki hiszen ha visszamegy kap hatvanat abból kifizeti az ötvenet marad neki tíz! De ez csak egy meglátás. És én azt mondom hogy igenis aki gazdag az fizessen ha tud vagy akar vagy nekem végül is mindegy én csak szeretném úgy felnevelni a saját gyermekemet hogy semmiből se maradjon ki, ne szenvedjen hiányt semmiben, de ha ez az ötvenezres bölcsődei díj jönne be ezt nem tudnám megtenni sok sorstársammal együtt. A támogatásról csak annyit hogy abban egyetértek veled hogy a sok barna bőrű ember aki a gyerekeiből él /tisztelet a kivételnek hiszen olyan is sok van/ fizessen Ő is minek szül 800 gyereket ha nem tudja eltartani én ill. mi fizessünk helyette is én meg azon tanakodjak hogy ezt az egyet hogy neveljem fel becsületesen, hiszen azt mondják egy gyerek nem gyerek tartsd el ahogy tudod. Na lehetne még ezen rágódni sajnos ez a magyar valóság. És nem megbántani vagy megsérteni akartalak csak azt akartam hogy tudd az ország 80 % 60-70 ezer forint fizetést kap vagy csak kicsivel többet. Akkor most ne szüljön gyereket? Azért mert a bölcsit nem tudja fizetni? Haljunk ki? Sajnálom azt hogy nálatok ilyen a helyzet és megértem hogy neked is könnyebb lenne ha el tudnád helyezni a gyerekedet, de erre még mindig nem gondolom hogy megoldás lenne hogy másoknak is ugyanolyan rossz legyen mint nektek. Valamit csak lehet tenni nálatok is!
→ válasz erre
2011 11 21. 09:00
kinguci,
kicsit elbeszélünk egymás mellett,
én pusztán a következőre gondoltam,ha abból a bevételből, amit a bölcsikből be tudnának "szedni", tudnának támogatni olyan helyeket, ahol SENKINEK nem jár semmi ebből az ellátásból, amellett, h pl te is továbbra is a maihoz hasonló áron járathasd a gyerekedet bölcsibe,ha szeretnéd.
Attól, h valaki Pest mellett lakik, nem következik, h mindenki egyformán gazdag, főleg a mai, jobbnál jobban fizető munkahelyekkel bővelkedő világban.
Nekem már három gyerekem volt állami bölcsis, és nem a legszegényebb réteg gyereke jár kizárólag bölcsibe, és nem mindig azért, mert anyuka dolgozik.Sem régen, sem ma.Sok ember tudna ezért fizetni többet, és így sok mást pedig lehetne támogatni.(és most nem helyeslem ezt a rendszert, de ha egyszer nincs elég bölcsi, akkor nincs)
És nálunk nem lehet tenni semmit,amit írtam a Polgármester válasza volt amikor bementem hozzá személyesen megkérdezni, h akkor hogy is van ez.
Ha az anyagiakat néztem volna, vagy a gyerekes családok támogatását, nem lenne egy gyerekem sem, ez biztos.
→ válasz erre
2011 11 21. 14:20
Kedves süni69!
Nem beszélünk el egymás mellett én pontosan értem amit mondasz és nem értek veled egyet ennyi az egész. Értem hogy mit akarsz és annyi igazad van hogy van olyan aki tudna fizetni a bölcsiért csak tudod az a baj hogy a határt mindig úgy vonják hogy a szegényebbek is még rosszabbul járjanak, nem csak a jómódúaktól vennének ki pénzt, szerintem lehetne máshonnan pénzt erre keríteni ha akarnának. Akiknek van pénze vagy lenne az nem államiba íratja a gyerekét legalábbis itt nálunk hanem alapítványi bölcsibe viszi és nagy pénzeket szednek el tőlük. Pl. ebből miért ne lehetne? A másik: ezek szerint három gyerekedet állami bölcsiben nevelted fel. Jó neked hogy megtehetted ilyen feltételek mellett akkor ezt a mostani generációtól miért is sajnálod? Könnyű úgy beszélni hogy te már nem vagy érintett. Én azt tudom nem tudom írtam e már hogy nekünk kiszámoltuk kb. 15 000 Ft lenne plusz még a kaja ami szintén egy 10-es. Na ebbe nem megyek bele a lényeg az hogy nem mindenki teheti ezt meg hogy 25 000 Ft-ot fizessen. Elveszik az adójóváírást az 12, elvették nyolc órában a GYED-et az 28 és most a gondozási díj az változó az nekünk most 15 és még az étkezési utalványból is 13-at. Kérlek számold ki akkor mennyit is vettek ki a zsebünkből? Ha maradt volna a GYED vagy legalább az adójóváírás és az étkezési ahogy volt talán nem is lennék így felháborodva ezen és szívesen ki is fizetném a problémám az és ez az amit nem értesz meg hogy MIBŐL? Hidd el nem bántani akarlak csak tudom hogy ott felétek elvileg több a kereset és nem havi nettó 70-ből kell megéljetek. Ennyi.
→ válasz erre
2011 11 21. 14:24
Kedves süni69!
Csak még annyi jutott eszembe ez olyan mintha azt mondanád hogy aki tud kenyeret venni az vegye meg drágábban mert van akinek arra sem telik.
→ válasz erre
2011 11 21. 17:30
kinguci, a témához már nem tudok mit hozzátenni,vagy inkább nem szeretnék, csak a tisztánlátás kedvéért, nem vagyok egy másik generáció tagja, és érintett vagyok szerencsére egy tündéri kiscsajszi jóvoltából:D
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?