Amikor a kismamából vállalkozó lesz

A Tempus Közalapítvány NÕ 2007 nevű kísérleti projektjének folytatásaként idén tavasszal útjára indította VANDA nevű programját, amely a kismamák munkába való visszatérését támogatja a vállalkozóvá válást elősegítő képzésével. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával megvalósuló távoktatásos képzésbe olyan célcsoportok is bekapcsolódhatnak, akik saját forrás vagy egyéb lehetőség hiányában nem tudnának élni a felnőttképzés, az egész életen át tartó tanulás kínálta előnyökkel.
 A programhoz kapcsolódó 7 hónapos vállalkozói képzés általános célja, hogy javuljon a kisgyerekes anyukák vállalkozóként történő foglalkoztatása, ezáltal pedig társadalmi megbecsülése is.
 
A májusban induló programot a Tempus Közalapítvány konferencia keretében nyitotta meg a képzés kismamáinak részvételével. A nyitó előadásokon az anyukák a női foglalkoztatási formák, a női vállalkozások hazai és külföldi gyakorlatát tekinthették át.
 
Dr. Frey Mária, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet tudományos főmunkatársa a nők atipikus foglalkoztatási lehetőségeiről szólva érdekes összehasonlításokat tett hazánk és más EU-s országok női foglalkoztatási számai között. Bár Magyarországon a 25-54 éves nők foglalkoztatottsága akkora, mint az uniós átlag (67%), Máltát követően nálunk a legalacsonyabb a kisgyermekes nők foglalkoztatottsága: a 25-49 éves, 12 éven aluli kisgyermekkel rendelkező anyák alig fele dolgozik Magyarországon. A teljes munkaidős, határozatlan időre szóló foglalkoztatás dominál – és alig találni munkáltatót, aki alkalmazná a rugalmas munkaidőt (részmunkaidő, távmunka). 2006-ban az összes foglalkoztatott magyar nő 5,6%-a dolgozott részmunkaidőben. Ez a szám mindössze 0,1%-ot nőtt 1991 óta, és jócskán lemarad a 27 EU-s ország átlagától (31,2%).
 
Míg a magyar foglalkoztatottak 5%-a sem élvez rugalmasságot munkaideje beosztásában, addig a holland munkavállalók csaknem kétharmada befolyásolhatja munkakezdésének és befejezésének idejét. Norvégiában pedig egy közelmúltban elfogadott törvény szerint – a munkáltató és munkavállaló megállapodására bízva – alanyi joggá vált a rugalmas munkaidő.
 Az anyaság és munkavállalás közti szerepkonfliktus feloldását segítheti egy – akár otthonról végezhető – vállalkozás elindítása, az Európai Unió pedig kiemelten kezeli a női vállalkozókat. Csapó Ida önismereti tréner, gender szakértő (NÕTÁRS Alapítvány, MiNők Egyesület elnöke) előadásában elmondta, hogy Magyarországon a nők főleg a városokban indítanak vállalkozást, amelyek jellemzően szolgáltatás-jellegű vállalkozások.
 
A szakértő – személyes tapasztalatai alapján is – a sikeres (női) vállalkozás feltételeihez sorolta az üzleti terv mellett az önismeretet, a sokszor női megérzéssel párosuló ügyfélismeretet, a termék ismeretét és a hatékony kommunikációt.
 
Albrechtné Garai Katalin, a Tempus Közalapítvány képzési menedzsere a program céljairól szólva elmondta: „Konkrét célunk, hogy projektünk kismamáinak vállalkozói és pályázatkészítői jártassági szintje olyannyira megnőjön, hogy a bevont résztvevők új, piacképes vállalkozást alakíthassanak, vagy már meglévő vállalkozásuknak sikerrel bővíthessék profilját. Általános célkitűzésünk pedig, hogy növekedjen a munkaerőpiacra gyermekgondozásból vállalkozóként visszatérők száma, és hosszú távon javuljon foglalkoztatásuk. Ezáltal remélhetőleg nem csak saját, de társadalmi megbecsülésük is nőni fog.”

 
 
 
Címkék:  

terhesség

X
EZT MÁR OLVASTAD?