Óvodás leszek! Óvodaérettség

A gyerekek körülbelül hároméves korukra válnak képessé arra, hogy néhány órát szüleik nélkül is el tudjanak tölteni. Ennek azonban vannak belső feltételei, ilyen például az éntudat, vagyis az, hogy tudja, lénye világosan elkülönül az őt körülvevő világtól.

Rendelkeznie kell egy szilárd belső képzettel a szeretett személyekről, így fantáziája segítségével bármikor elő tudja hívni saját megnyugtatására anyja, apja arcát. Ettől a szülők nélkül töltött idő már nem tűnik végtelen, reménytelen várakozásnak, szorongáskeltő helyzetnek

Bár az óvodákban az elsődleges kritérium a gyermek felvételéhez, óvodaérettségéhez általában a szobatisztaság, vagy olykor a folyamatos beszéd és az, hogy képes legyen az önálló étkezésre (ami még fontos lehet, hogy a szülőkön kívül mástól is elfogadjon ételt), a fent felsorolt képességek fontosabbak. Ha ugyanis ezek megvannak, biztosak lehetünk benne, hogy gyermekünk valóban felkészült az óvodai életre.

Nem fogja elviselhetetlennek érezni a hosszas távollétet megszokott környezetétől, édesanyjától, bizalommal lesz majd egy idegen felnőtt iránt is, és képes lesz a tartós együttlétre, beilleszkedésre egy gyermekcsoport többé-kevésbé szervezett, de mindenképpen bizonyos szabályok szerint működő, hierarchikus rendszerébe.

2002. október 08.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?