Képzési központok autisták részére

Autista emberek oktatásával, képzésével foglalkozó regionális központokat hoz létre az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium. Erről Göncz Kinga, a tárca politikai államtitkára beszélt "Az autizmus napja" című rendezvényen.

Regionális, autistákkal foglalkozó centrumok létrehozását tervezi a jövő évtől az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium - mondta el Göncz Kinga, politikai államtitkár pénteken, Budapesten. A pályázatok útján kialakított regionális centrumok az autista emberek kezelését, oktatását, a gyermekek korai fejlesztését végzik majd.
A második alkalommal megrendezett, "Az autizmus napja" című programsorozat keretében szakemberek, szülők, valamint az Egészségügyi Minisztérium és a Fogyatékosügyi Tanács tagjai vitatták meg az autista emberek ellátását érintő problémákat.
Göncz Kinga politikai államtitkár a rendezvényen utáni sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a Minisztérium tervei között szerepel az egészségügyi dolgozók autizmussal kapcsolatos speciális továbbképzése is. A fogyatékkal élők jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény tavalyi módosítása az autizmust súlyos fogyatékosságként nevesíti, ez többek között a támogatások szélesebb körű hozzáférését teszi lehetővé az érintetteknek.

Magyarországon 30-40 ezer autista él

Faragó Ferenc, az Autisták Érdekvédelmi Egyesületének elnökének tájékoztatása szerint a személyiséget átható, kommunikációs és szociális zavarokkal együtt járó fejlődési rendellenesség becslések szerint az emberek két-három ezrelékénél tapasztalható, Magyarországon mintegy 30-40 ezer embert érint.
Az autizmus kialakulásának okairól egyelőre nincsenek pontos ismeretek, egyes feltételezések szerint genetikai, vagy a terhesség és a szülés ideje alatti károsodásra vezethető vissza. A rendellenességet általában kétéves kortól észlelik, amikor kiderül: a gyermekek kortársaikkal ellentétben nem képesek megfelelő kommunikációra és szociális érintkezésre.
Jelenleg mintegy húsz, autistákkal is foglalkozó speciális óvoda és iskola található a fővárosban, emellett a megyeszékhelyeken is vannak ilyen intézmények. Csak néhány helyen működnek azonban olyanok, ahol gyermekkortól felnőttkorig végzik az autista emberek képzését. Faragó Ferenc szerint a társadalom általában fogyatékosnak tartja az autista embereket, holott többségük értelmi képességei azonosak az átlagéval és csak töredékük sérül szellemileg is.


 
Forrás: http://www.magyarorszag.hu
 

2003. szeptember 15.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?