Amikor az énidő egy szundikálás naponta

Jóban-rosszban, íme tíz dolog, ahogy az életem megváltozik, miközben búcsút mondok a babámnak, és felkészülök a furcsa új kisgyerek nevelésére, aki most úgy tesz, mintha a nappali egy állatkert lenne.

 

1. Elfogadom, hogy legalább három évig nem fogok újra ülni. Attól a pillanattól kezdve, hogy felébredek, egészen addig a pillanatig, amíg a fejem - kegyesen - este a párnára esik, talpon vagyok, és a kisgyermekemet kergetem. Bármikor, amikor csak eszembe jut, hogy leüljek, a kis (imádnivaló) szörnyeteg máris elindul, megpróbálja kinyitni a sütő ajtaját, megpróbál felmászni a lépcsőn vagy a vécéülőkére. Egy nanomásodpercre sem tudom levenni a szemem az új, egyéves gyermekemről.

 

2. Megszállottja vagyok a kisgyerek-biztonságnak. Mielőtt belépnék egy szobába, kiküldök egy előzetes felderítő csapatot, hogy megbizonyosodjak arról, hogy biztonságos. Mert egy kisgyerek számára minden potenciális kockázatot jelent. Nemrégiben egy szállodában éjszakáztunk, és megizzadtam, hogy egy lépéssel a gyermekem előtt maradjak. Asztalról lerántható lámpa, kitekerhető WC-papír. A veszély mindenhol leselkedett.

 

3. Az étkezés utáni konyha úgy néz ki, mint egy zombi apokalipszis utóhatása. Összenyomott banán, puffancsok, összenyomott avokádó, sajt (azt hiszem, sajt volt), gomolygó almaszósz, és valami azonosíthatatlan sötétzöld cucc: ez csak néhány példa a legutóbbi étkezésünk után a konyha minden felületén tízméteres körzetben szétfröccsent ételekből. Ez naponta háromszor ismétlődik. Szigorúan.

 

4. A pelenkacsere pokolian ijesztő és más, mint a filmekben. Itt ugyanis nem feltétlen kacagsz azon, ha a fiad szembe pisil majd jót mosolyog rajtad. Most, hogy a kisgyermekem már szilárd ételt eszik, mondjuk úgy, hogy anyának készenlétben kell lennie egy teljes ruhaszetel, hogy fel tudjon menni tisztálkodni.

 

5. A kisgyermekem eléggé bántalmazó. Van harapdálás, hajhúzás, ütlegelés. Teljesen normális viselkedés, hiszen egy 1 éves nem érti, hogy mások érzései mit jelentenek. De aúúú! És még egyszer: áú.

 

6. Már nincs értelme szép dolgokat birtokolni. A kisfiam nem tiszteli annyira a kagylógyűjteményemet, amely üveg hurrikánokban van kiállítva otthonunkban, mint én. És a kis pelenkás romboló összefirkálja a fehér ágytakarómat egy tollal, amit egyszer csak talál valahol, de hol?

 

7. Én egy éjjel-nappal nyitva tartó szórakozóhely lettem. Egy baba eszik, alszik, kakil, majd kezdjük elölről – egy pontig, amíg… Amíg a kisgyermek szakaszba nem ér, ugyanis egy kisgyereknek meseórára, játszóházakra, kirándulásokra a parkba, úszóleckékre és sétákra van szüksége a környéken és soha, ismétlem, soha nem akarnak csak Netflixezni és lazulni. Mi van ezekkel? Majd húsz év múlva… visszasírják ezt az időt.

 

8. Az énidőm mostanában egy szundikálás naponta: Mindent, amit egy adott napon el akarok érni, egy óra alatt kell elvégeznem. Mert a kisgyermekem csak ennyi ideig szundikál. Mosok, hívásokat fogadok, kitakarítom a konyhát, ágyazok, kifizetem a számlákat, betartom a határidőket, lezuhanyozom, felöltözöm, edzek, és eszem egy ételt, mindezt 60 perc vagy annál rövidebb idő alatt. Na ezt hívják anyai szupererőnek!

 

9. A düh érthető mindkettőnk részéről. Amikor a kisgyermekemet be kell zárni, dühös lesz, mert, nem érti a helyzetet, mégis miért szabok gátat annak hogy azt csinálhassa, amit szeret? Legyen szó autóról, babakocsiról, etetőszékről vagy pack ’n play-ről, a kicsim úgy ellenáll, mintha bebörtönözném. Mennyire vagyok gonosz?

 

10. A kommunikáció javul, mondhatni. Van egy jó oldala is. Most, amikor a kisgyermekem szopizni akar, egyszerűen letépi rólam a pólómat. Nem számít, hol vagyunk. Legalább pontosan tudom, hogy mit akar. És amikor büfizik, azt mondja, "Fúj!" Legalább tudja, hogy ez bunkóság. Jól nevelést kap.

 

Átéltem ezt az egészet, túléltem, itt vagyok! Mindannyian túléltük és te is túl fogod, ha épp babavárás előtt állsz. Minden egyes fázissal az öröm és a szorongás új formái jönnek. Bármilyen őrült érzés is az élet egy kisgyerekkel, tudom, hogy nem kívánhatnék jobbat. Mert a következő pillanatban már az óvodában vannak, majd az első ballagáson, az érettségin, a diplomaosztón, az esküvőn és hopp, már fel is nőttek. Az idő relatív, húsz év úgy elmúlik, akár egy pillanat.

 

Forrás: Babycenter.com