A hiperaktív gyermekeknek kisebb az agyuk

 

A hiperaktivitásuk következtében kevésbé odafigyelni képes gyermekeknek - és felnőtteknek is - az átlagoshoz képest 3-4 százalékkal kisebb az agyvelejük, és az eltérés nem a gyermekek által szedett gyógyszerek következménye - áll a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi szaklapban megjelent tanulmányban.

 A megállapítás főleg az olyan gyermekekre vonatkozik, akik soha nem szedtek gyógyszert figyelmetlenség ellen, és akiknél a kutatók azt találták, hogy fehér agyállományuk észrevehetően kisebb az átlagosnál. A kutatók ennek ellenére úgy vélik, hogy a figyelmetlenséggel küszködő gyermekek agya a többiekéhez hasonlóan fejlődik, ami arra enged következtetni, hogy a hiperaktivitáshoz kapcsolódó figyelmetlenség fejlődés közben alakul ki.

 A Xavier Castellanos és Judith Rapoport által elvégzett kutatás során 152 - 5 és 18 év közötti - fiút és lányt figyeltek meg és végeztek velük különféle technológiával kísérleteket az elmúlt évtized során.

 "Semmilyen jelből nem lehet arra következetni, hogy a gyógyszerek károsítanák az agyat" - állapította meg doktor Castellanos, hozzátéve, hogy a figyelmetlenséggel küszködő gyermekekről azt mondják, kevésbé érettek, mint társaik, ami a fehér agyállomány későbbi beérésével függhet össze.

 Az Egyesült Államokban az iskoláskorú gyermekek 3-5 százalékát sújtja ez a hiperaktivitáshoz kapcsolódó csökkent figyelem. A jelenség két-háromszor olyan arányban érint fiúkat, mint lányokat - idézte az AFP a tanulmányt.

 

Forrás: MTI

   

   

2002. október 15.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?