A felnőttben bíznak, egymásban nem

A gyerekek a szabályon alapuló magatartásformák megtanulásakor szinte minden esetben egy felnőtthöz fordulnak segítségért, egy másik gyerek véleményében ugyanis nem bíznak.
A fenti állítás a Medical News TODAY lapban olvasható, amely egy olyan pszichológiai kísérletről számol be, amelynek eredményei igazán érdekesek. A német kutatók által elvégzett kísérletben 3-4 éves gyerekek vettek részt.

A gyerekeknek olyan videókat mutattak, amelyeken először egy felnőtt férfi, majd egy kisfiú próbálta nekik megtanítani egy játék szabályait – írja az Orientpress. A gyerekek később, amikor be kellett mutatniuk, hogy szerintük hogyan kell játszani ezt a játékot, mindig a felnőttet próbálták pontosan leutánozni, és nem a kisgyereket.

Dr. Hannes Rakoczy, a kísérlet vezetője elmondta: ezzel bizonyossá vált, hogy a gyerekek sokkal nagyobb bizalommal fordulnak egy felnőtt emberhez tanácsért, ha olyan tevékenységbe szeretnének belefogni, aminek pontosan lefektetett szabályai vannak. Egy másik gyerek véleménye számukra ezen a téren nem sokat nyom a latban.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a kicsik az őket körülvevő felnőtteket próbálják sok mindenben – főleg egyes viselkedési formákban - utánozni, számukra ez is a tanulás fontos része. Mivel azonban a tanulási folyamat során az ilyen korú gyerekek a felnőttek minden egyes cselekedetét helyesnek, követendő példának tekintik, nagyon oda kell rájuk figyelni. Ez az utánzás ugyanis rossz irányba is elviheti a még könnyen befolyásolható kicsiket.

Ráadásul egy bizonyos életkor felett már nem a felnőttek által adott minta számít majd követendőnek, hanem a kortársaké – ilyenkor pedig már kifejezetten szembeszállhatnak a felnőttek útmutatásaival, de ezt talán nem kell magyarázni senkinek, aki látott már kamaszgyereket.

2010. február 23.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?