A legújabb megfigyelések szerint nem szükséges naponta megfürdetni a babánkat

Páréves gyermekkoruktól kezdve teljesen természetes, hogy naponta fürdünk (vagy akár naponta többször is) – életünk végéig. De vajon a kisbabáknak is szükségük van a „mindennapi áztatásra”? Laikusként persze rögtön rávágnánk, hogy „naná!”, de nem biztos, hogy valóban jót teszünk vele, ha 24 óránként mosdatjuk a picit.

A kórházban a szülés előtt-után rengeteg információt megtudhatunk a csöppség ápolását illetően, azonban akadnak olyan dolgok, amikről nem esik szó. Talán nem tűnik olyan fontosnak beszélni a fürdetés hogyan és mikéntjéről (esetleg eszünkbe sem jut, amíg valóban oda nem kerülünk), pedig nagyon is az, hiszen a kicsi immunrendszerének kialakulást is befolyásolja.

Az alapkellékeket könnyen beszerezheted: babakád, popsikrém, vattakorong, pelenka, babafürdető, fürdőlepedő… de „használati utasítást” nem adnak ezek mellé sem, így fontos, hogy tájékozódj, mi a normális, és mi az elvárt a fürdetés gyakoriságát illetően.

Bár a köztudatba beleivódott az elmúlt évtizedek alatt, hogy minden nap meg kell mosdatni a gyerkőcöket is, főszabályként elmondható, hogy a rendszeresen ellenőrzött és cserélt pelenka mellett szükségtelen a napi fürdetés.

Ugyan nincs egy tudományosan meghatározott, alátámasztott adat arra vonatkozóan, hogy akkor mégis hány naponta kell megtisztogatni az újszülötteket, de nagyjából háromnaponta – egyhetente javasoljuk; ez függ a kicsi bőrtípusától is – minél szárazabb, annál ritkábban érdemes krém szappanozni. (A bőrgyógyászok szerint a modernkori szülők túlfürdetik a csecsemőket, a napi rutin részeként elegendő lenne törlőkendővel megtisztítani az intim részeket.)

A hosszú ideig, meleg vízben való áztatás, illetve a bőr enyhe súrolása is mind-mind szárítják a bőrt. Ezért a köztes időkben esetleg közepesen meleg vízzel áttörölhetjük, átmosdathatjuk, mindenféle tisztálkodási szer nélkül. A rutin kialakításában engedhetünk „beleszólást” a bébi részéről is, oly módon, hogy ha nagyon ellenkezik, akkor nem erőltetjük.

„Nem lesz ekcémás a baba bőre, vagy nem ütik fel fejüket egyéb bőr-betegségek?” – Nem!

Tévedés azt gondolni, hogy az ekcéma oka a higiéniai hiányosságokban keresendő. Az ekcéma az immunrendszer védekező reakciója valamilyen – akár belső – támadás ellen, de csecsemőkorban főleg az öröklődés miatt alakulhat ki.

Néhány tipp a fürdetéssel kapcsolatban:

  • Ellenőrizzük, hogy a víz hőmérséklete langyos legyen.
  • 5-10 percnél ne tartson tovább a kis szeánsz.
  • Használjunk illatanyag-, színezék- és alkoholmentes szappant, mosakodó krémet, amik ne szárítják a bőrt.
  • Kevés tisztálkodószerrel, kézzel és ne mosdókesztyűvel tisztítsuk át a picit.
  • Miután szappanos lett a víz, ne hagyjuk, hogy sokáig játsszon benne a bébi.
  • A fürdés végén használjunk csak szappant, ne az elején.
  • Alaposan öblítsük le a picit bőrét, hagyjuk, ha ficánkoljon egy picit a tiszta víz alatt.

            A hajmosás pedig még ritkábban elegendő (sok babának nincs is igazán dús haja), sőt még a páréves tipegősöknél is jól bevált szokás pár hetente megtisztítani a „sörényt”.

Plézer Panna, 2018. november 27.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?