A házipor mégsem okoz asztmát

A hiedelemmel ellentétben a poros lakás nem veszélyes a gyerekekre, legalábbis ha asztmáról van szó. Kutatók egy csoportja azt vizsgálta, növeli-e a betegség kialakulásának esélyét, ha egy gyerek rosszabb, piszkosabb környezetben nő fel. A válasz egyértelműen nem.
A tudósok elsősorban olyan családokat vizsgáltak, akik kevés jövedelemmel rendelkeznek, és rosszak az életkörülményeik – számolt be az Orientpress a HealthDay tudósítása alapján. Összesen 104 újszülött sorsát kísérték figyelemmel megszületésüktől egészen ötéves korukig. A kiértékeléskor olyan szempontokat vettek figyelembe, mint a légúti fertőzések aránya, a szoptatás, az allergének és endotoxinok koncentrációjának mértéke és az asztmás köhögés megléte.

Ötéves korukra a vizsgált gyerekeknek csupán 19 százaléka mutatott asztmás tüneteket. Az eredmények szerint a betegség kialakulásában a háztartásban jelenlévő allergén anyagok semmiféle szerepet nem játszanak. Befolyásoló tényező lehet azonban az, ha a kicsi egyéves kora előtt bármilyen légúti fertőzést elkapott.

Ugyanakkor az is kiderült: a rossz körülmények között felnőtt gyerekek 27 százalékánál alakul ki érzékenység egyes atkafajokkal szemben, ami később allergia kialakulásához vezethet. Ennek a ténynek sincs azonban köze az asztmás köhögéshez, illetve annak kialakulásához.

2010. március 02.

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?