A csecsemõk bélbaktériumainak szerepe

A Stanford Egyetem kutatói tizennégy újszülött bélcsatornájából egy éven át gyűjtött minták elemzéséből arra a következtetésre jutottak, hogy az életünk korai szakaszában a bélben kialakuló bakteriális közösségek komoly hatással vannak az emésztőrendszerünk későbbi működésére - írja a Nature a hírportálja.

A bélrendszerünkben élő különféle mikróbák sok mindenben segítik az emberi szervezet működését: többek között általuk vagyunk képesek kinyerni az elfogyasztott élelmiszerekből a hasznos tápanyagokat, ezen kívül aktívan részt vesznek a külvilágból a szervezetbe kerülő baktériumok elleni védekezésben, a gyógyszerek hatóanyagainak felszívásában, és hozzájárulnak a korai immunrendszer egészséges fejlődéséhez is.

A David Relman vezette kutatócsoport az Amerikai Mikrobiológiai Társaság orlandói konferenciáján mutatta be azokat az eredményeket, amelyeket a vizsgálataikban résztvevő felnőtt személyek, valamint újszülöttek bélcsatornájában élő bélbaktériumok genetikai anyagának elemzéséből kaptak.

Annak érdekében, hogy meg lehessen határozni, miként alakulnak ki ezek a baktériumközösségek, a kutatók újszülött csecsemőktől vettek székletmintákat a születés napjától számított további egy éven keresztül. Ezen kívül minden egyes gyermek édesanyjától is többféle bakteriális mintát gyűjtöttek, amelyek egy része az anyák székletéből, a vaginából, és az anyatejből származott (ez utóbbi a bőrfelszínen élő baktériumokat tartalmaz). Az egyes mintákból ezt követően kivonták a mikrobiális DNS-eket, és egy speciálisan erre a célra kifejlesztett gén-chip segítségével a legjellemzőbb génszakaszok alapján azonosították az egyes baktériumokat.

Az eredmények alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az újszülöttek már közvetlenül a születésük után "megszerzik" első bélbaktériumaikat: az egyik csecsemő baktériumai például azokra a baktériumokra hasonlítottak a leginkább, amelyeket az anyja székletéből vontak ki azon a napon, amikor a baba megszületett, de a többi esetben is nagy hasonlóságot lehetett kimutatni az anya vaginájából vagy az anyatejből származó baktériumokkal.

A teljes cikk >> klikk

Forrás: Origo.hu

 
 
 
Címkék:  

gyerek

X
EZT MÁR OLVASTAD?