Szerelmi bosszúból elvadíthatja a gyerekeimet?

Tizennégy évig tartott a házasságunk, szerintem szépen éltünk. Voltak persze kisebb-nagyobb botlásaim, de azokról ő nem tudott. Mindig bízhatott bennem, hogy eltartom őket, hogy biztonságban vannak. Szép lakásban, szép bútorok között éltünk, minden évben nyaralni mentünk, a gyerekeink különórákra járhattak, neki pedig nem kellett dolgoznia.

Amióta elváltunk, az én életem is megváltozott, elvesztettem a munkahelyem, azóta mással foglalkozom, és korántsem keresek jól. Bérelt lakásban lakom, hogy nekik ne kelljen kiköltözniük, nem akarom eladni alóluk a lakást. De nem tudok annyi gyerektartást fizetni, amennyit ő szeretne kapni, mert örülök, ha az adósságaimat törleszteni tudom. Az a kapcsolatom, ami miatt elváltunk, rég véget ért, de ő még mindig azt hiszi, hogy visszavágyom ahhoz a nőhöz. Pedig azóta megismertem valaki mást, akivel igazán el tudom képzelni az életem. Az új párom rendezetten él, neki is van két gyereke, ahogy nekem, nyaranta mehetnénk sátorozni hatan a srácokkal. A kedvesem zenetanár, és szívesen megtanítaná a nagyobbik fiamat zongorázni, ami régi vágya, csak eddig nem tudtunk zongorát biztosítani neki, de Annánál az is van.

Régebben az ex-nejem, Klári azt mondta, szeretné, ha találnék végre valami hozzám való nőt és elfelejteném azt a kis lotyót, aki miatt elhagytam őt. Egyik nap elé álltam, és elmondtam, hogy megtaláltam azt a nőt, megint szerelmes vagyok. De erre ő dührohamot kapott, aztán sírni kezdett és az ajtót csapkodta, hogy tűnjek a francba, mennyi fájdalmat akarok még okozni neki. Döbbenten álltam, nem sejtettem, hogy így fog reagálni. Megkérdeztem tőle, hogy érti ezt, mit szeretne, miben reménykedik? Azt hitte, ha vége az előző kapcsolatomnak, akkor visszajövök hozzá? A vállamra borult és ott sírt tovább. Bólogatott és szipogott, hogy igen.
– De hát elváltunk! – mondtam.
– Nem számítanak a papírok – felelte – én még mindig téged szeretlek.

A folytatás a Nana.hu oldalán olvasható.