Kasztrálhatják a pedofilokat Oroszországban

A tervek szerint az eljárást azokra is kivetnék, akik 12 év alatti gyermekkel közösülnek, még ha az áldozat bele is egyezett az aktusba.

Benyújtották az orosz törvényhozásnak azt a javaslatot, amely szerint kasztrálnák a pedofilokat Oroszországban. Csak tavaly 1300 gyermeket molesztáltak a szexuális ragadozók.

A Duma képviselői fontolóra veszik azt a törvényjavaslatot, amely szerint a 14 év alatti gyermekek megerőszakolásáért elítélt szexuális bűnözőket vegyi úton kasztrálnák, azaz gyógyszeresen ölnék ki belőlük a nemi vágyat. A tervek szerint az eljárást azokra is kivetnék, akik 12 év alatti gyermekkel közösülnek, még ha az áldozat bele is egyezett az aktusba.

A javaslatot benyújtó, Kreml-barát Csak Oroszország párt képviselője, Anton Beljakov szerint a kasztrálás alternatívája kizárólag az életfogytig tartó büntetés lehet – írja a Független Hírügynökség. "A pedofilok betegek és veszélyesek, akik soha nem lesznek teljes értékű tagjai társadalmunknak, és a mi feladatunk, hogy megvédjük az egészséges embereket, a gyermekeinket, akiknek még az egész élet előttük áll" - mondta a honatya hozzátéve, hogy csak tavaly 1300 gyereket bántalmaztak szexuálisan Oroszországban.

Az év elején Dmitrij Medvegyev elnök is szorgalmazta, hogy szigorúbb gyermekvédelemre van szükség országában, ahol egyre több pedofil ügy kap széles nyilvánosságot. Többek szerint azonban még a kasztrálás sem elegendő. "Úgy hiszem, hogy az ilyen bűncselekményeket halálbüntetéssel kellene sújtani" - mondta Ljubov Szliszka, az Állami Duma elnökhelyettese az AFP hírügynökségnek.

Múlt héten pedig a lengyel parlament alsóháza fogadta el jelentős többséggel azt a törvényt, amely kötelezővé teszi az elítélt pedofilok és vérfertőzők vegyi kasztrálását. A jogszabály létrehozásáról szeptemberben döntött a liberális miniszterelnök. A törvényt még a felsőháznak is el kell fogadnia, és elnöki aláírás kell életbe lépéséhez.

A lengyel parlament 460 fős alsóháza négyszáz igen szavazattal fogadta el az új törvényt, amelynek értelmében a bíróságoknak kötelező lesz gyógyszeres kezeléssel csökkenteni az elítélt pedofilok vagy vérfertőzők nemi vágyát. Ezen kívül minimum három évre növelték börtönbüntetésüket, és kétéves börtönt helyeztek kilátásban azoknak, akik megpróbálják védeni a pedofíliát, vagy azt állítják, hogy a felnőttek és gyerekek közötti szexuális kapcsolat nem káros.

Donald Tusk, a liberális miniszterelnök azután érezte szükségesnek a tervezet kidolgozását, hogy kiderült: egy 45 éves férfi hat éven át tartotta fogva lányát, akit rendszeresen megerőszakolt és 2 gyermek is született a vérfertőző kapcsolatból. Tusk azt mondta: olyan jogszabályt szeretne Lengyelországban a pedofilok ellen, amely a legszigorúbb Európában. A lengyel igazságszolgáltatás adatai szerint évente hétszáz pedofil eset történik Lengyelországban.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?