Kevesebb liliom hullott a Dunába

Rendkívül alacsony, mindössze 4,2 %-os a méhnyak átszűrtségi arány Magyarországon. Ezen szeretne változtatni az Országos Tisztifőovosi Hivatal a Liliom Programmal melyet  a Lilly Hungária Kft. támogatásával indítottak el. A Nemzeti Rákregiszter adatai szerint például 2001-ben 1240 méhnyak- daganatos megbetegedés történt Magyarországon, és 539 hölgy halt meg rosszindulatú méhnyak-daganat következtében. A Liliom Program a népegészségügyi programok közül elsőként átfogó kommunikációs aktivitásokkal, nyereményjátékokkal próbálja meggyőzni a hölgyeket a szűrésen történő megjelenésre.
 
A program eddigi két fázisának eredményeként először 8,5, majd 10 százalékra sikerült emelni az átszűrtségi arányt, sőt voltak olyan területek is, ahol megduplázódott a szűréseken résztvevők száma. A Liliom Program további haszna, hogy évről évre számos olyan hölgyet sikerült bevonni a vizsgálatokba, akik korábban még semmilyen nőgyógyászati szűrővizsgálaton nem vettek részt. Ugyanakkor nemcsak a számok tükrében jelent javulást a méhnyakdaganat elleni védekezés.
 
A hazai méhnyakdaganatos megbetegedés átszűrtségi adatait európai uniós viszonylatban vizsgálva, indokolt a szervezett méhnyakszűrő program folytatása. A Liliom program III. szériája rendhagyó módon idén is a Lánchíd pesti hídfőjénél indult útjára. A Magyar Tudományos Akadémia előtt horgonyzott az a Liliom hajó, ahonnan idén már „csak” 416 liliomot bocsátottak vízre az odalátogatók. Az idei 84 liliommal kevesebb virág szimbolikus, hiszen a rendszeres szűrések segítségével évről évre sikerül, ha kis mértékben is, visszaszorítani a daganatos megbetegedések haláleseteit.
 
A program gazdája az Országos Tisztifőorvosi Hivatal népegészségügyi főosztálya és a főtámogató, Lilly Hungária Kft., idén is azzal a céllal hirdeti meg a kezdeményezést, hogy az előző évhez képest ismét legalább duplájára emelkedjen a méhnyakszűrésen megjelenő nők száma. A program keretében az egészségügyi ellátórendszer évente több mint félmillió szűrővizsgálat személyi és tárgyi feltételeit biztosítja: nőgyógyászati vizsgálóhelyeket, citológiai laboratóriumokat, továbbá a megkívánt diagnosztikai és kezelési hátteret, amelyeket térítésmentesen vehetnek igénybe a szűrővizsgálatok résztvevői. Közel hétszázezer személyre szóló meghívó levelet fognak postázni, külön súlyozva a megyéket, alapul véve a tavalyi részvételi eredményeket.
 
Idén sem marad el a hölgyeket részvételre ösztönző nyereményjáték. Ezúttal 1 millió forint értékű kétszemélyes skandináv utat nyerhet Finnországba az a szerencsés hölgy, akinek a pontosan kitöltött szűrési szelvényét kisorsolják a Liliom programot lezáró eseményen. Nem véletlenül esett a játék fődíjának kiválasztása Finnországra, tekintettel arra, hogy a világon a skandináv országokban a legalacsonyabb a halálozási arány a különböző daganatos megbetegedések következtében. A fődíj mellett számos további nyeremény is kisorsolásra kerül a résztvevők között. A szűrési szelvény nagyobb postahivatalokban, az ÁNTSZ megyei irodáiban is megtalálható, valamint a program honlapjáról is letölthető.

 
 
 
Címkék:  

hír

X
EZT MÁR OLVASTAD?