Holmik, melyek hozzásegíthetnek, hogy még melegen megidd a kávéd

Vannak olyan kincsek az életünkben, melyek valódi értékére akkor döbbenünk rá igazán, amikor azok szinte fényévnyi távolságba kerülnek tőlünk.

Ilyenek a nyugodt és elegendő alvással töltött éjszakák, a kedvesünkkel kettesben eltöltött hosszú és ráérős randevúk, valamint számomra például a reggeli kávé forrón való elfogyasztása, de az ilyen, luxusszámba menő kiváltságokat sorolhatnám még sokáig. 

Igyekeztem összegyűjteni azokat a hasznos holmikat, melyek a négy gyerek összes babakora során nagyban hozzásegítettek engem némelyik, általam nagyon hiányolt régi szokásom újbóli élvezetéhez.

A leges-legfontosabb: a rugós textil babahinta 

Nem várható el egy kialvatlan anyától sem, hogy fél kézzel készítse el a reggeli kávéját (még ha koffeinmenteset is), miközben a másik kezében egy igen aktív és reggeli vidámságában önfeledten fickándozó babát próbál megtartani. A rugós felfogatású textil babahinta (más néven bölcsőhinta) nagyszerű lehetőséget kínál ilyen esetekre: a kicsi teljes biztonságban van bennük és úgy élheti ki energiáit, hogy az közben a mozgásfejlődését is támogatja. A legkisebbek számára csodás rezgőfotelek is kaphatók mindenféle funkciókkal, bár mi már újszülöttkortól, rendszeresen bölcsőhintát használtunk.

Kiváló szolgálatot tett azokban az időkben is, amikor a fáradtságtól képtelen lettem volna további éjszakákon át sétálgatni a nyűgös (has- vagy fogfájós) babával - ezt például idővel tökéletesen kiváltotta a bölcsőhintás, odabújós, rugós ringatás. A hinta textiljén keresztül pedig ugyanúgy simogatható a baba háta, mint ha kézben tartanánk.  

http://kapcsolathekker.cafeblog.hu/files/2017/04/000000000000-bl-cov-1-aa-0v.jpg

Az előkelő második helyen: fehér zaj a netről 

Ezt egyszerűen nem tudom eléggé ajánlani. Ki sem tudnám számolni, hány órányi bősz üvöltéstől védett meg minket ez az egyszerű megoldás. Nem lehet mindenhol ott velünk egy autó, mosógép, porszívó vagy szagelszívó - arról nem is beszélve, hogy mondjuk egy éjszakánként rendszeresen bekapcsolt porszívó micsoda lelkesedést tud kiváltani a közvetlen szomszédokból. Az internetes keresés azért is jó megoldás (amellett persze, hogy teljesen ingyenes), mert akár családon belül is minden baba más és más típusú zajra lesz hajlandó lecsillapodni, aminek az okát máig nem sikerült megfejtenünk. Ha tehát valamelyik fehér zajra nem nyugszik meg a babád, az csupán annyit jelent, hogy nem a megfelelővel próbálkoztál. Érdemes kitartani és felkutatni az igazit: reklámosan idézve, az érzés, amit nyújt - felbecsülhetetlen. 

A legkisebbünk megnyugtatásához bevált fehér zaj a mai napig ott pihen a telefonomon... Sosem lehet tudni jeligével. 

http://kapcsolathekker.cafeblog.hu/files/2017/04/000000000000-bl-cov-1-aa-0.jpg

Alsó konyhapolc (vagy fiók) tele műanyag holmival

Mászni tudó kortól akár a második év végéig tuti befutó lehet. Érdemes olyan, műanyag holmikkal teletömni, melyek bababiztosak (nincs lejáró részük, nem szétrághatók stb.) és eléggé figyelemfelkeltőek színre és formára egyaránt. 

Ruháskosár ruhákkal

Nem minden babánál jön be, de amelyiknél igen, annál nagyon. A kisfiamat rendszeresen úgy tudtam csak szoptatni, hogy az aktuális mosott ruhákat kikészítettem arra az időre a másfél éves kislányomnak, hogy pakolgathassa. Utána mondjuk nem volt rend... De valamit valamiért. 

http://kapcsolathekker.cafeblog.hu/files/2017/04/000000000000-bl-cov-1-aa-0s.jpg

A kettő hibride: műanyag edények lavórban

Arra az esetre, ha elhagynád a konyhát de a babát sem veszítenéd szem elől mialatt a konyhaszekrénynél, felügyelet nélkül játszik. Bővebb magyarázatra talán nincs is szükség, próba szerencse: nekünk bevált.  

Golyóvezető fajáték

Ebből számos variáció létezik, de a legjobban mégis a legegyszerűbb, klasszikus, nagyobb fajtának örültek a gyerekek.

Hangot adó, gombnyomós játékok

A modern babajátékok olyan kategóriája, melyekért valóban hálás vagyok. Egész nap viszonylag nehéz lenne elviselni őket, de a reggeli készülődés időtartamára korlátozva kimondottan hasznosnak nevezhetők és ily módon az újdonság varázsa is tovább megmarad. 

Végül, de messze nem utolsó sorban: a tesók 

Nálunk ez valahogy úgy alakult ki, hogy ők kezdték el kérni, hogy bemászhassanak kicsit a baba mellé a járókába. A szabály a következő lett: 1) csak tiszta ruhában és 2) egyszerre csak egy tesó mehet be hozzá. Ilyen beosztással, ötpercenként váltva még kényelmesen le is fő a kávém, mire mindenki sorra kerül - jó idő esetén pedig a teraszon meg is tudom inni azt. Csak mondja valaki, hogy nem szuper a nagy család! ;) 

http://kapcsolathekker.cafeblog.hu/files/2017/04/000000000000-bl-cov-1-aa-0a.jpg

,,A cikk a kapcsolathekker.cafeblog.hu. közreműködésével készült." 

 

 

2017. április 23.

 
 
 
Címkék:  

anyaság

X
EZT MÁR OLVASTAD?