Adómentes lesz a kismamapótlék

Nem minősül jövedelemnek, ezért mentesül a személyi jövedelemadó és minden egyéb közteher alól a kismamák utólagosan kifizetendő jövedelempótléka. Erről döntött, szinte egyhangúlag, a parlament hétfői ülésén.

A gyermekgondozási segély melletti jövedelempótlék adó- és köztehermentességéről szóló törvény - amelyhez nem fogadtak el egyetlen módosító indítványt sem - mindazokra vonatkozik, akik 2000. január 1-je és 2002. március 7-e között gyermekgondozási segélyben részesültek. A mintegy 300 ezer anyát érintő jogszabály kihirdetése napján lép hatályba.

A döntéshozatalt megelőző vitában az ellenzék továbbra is amellett érvelt: ne csak három évre visszamenőleg, és kamatostul járjon a kismamáknak a jövedelempótlék. Az SZDSZ úgy véli, nem érte hátrány a kismamákat, a kormány azonban ragaszkodik a Legfelsőbb Bíróság (LB) döntéséhez, miután három, egymást követő kormány közül egyik sem helyezte hatályon kívül a jövedelempótlékról szóló jogszabályt.

Az ellenzék a kismamák jövedelempótlékát visszamenőleg öt évre és kamatostul szerette volna visszafizetni. Szijjártó Péter (Fidesz), a költségvetési bizottság kisebbségi véleményét ismertetve elmondta, igazságtalan, hogy nem minden anya kapja meg visszamenőleg a pótlékot. A kamatot is hiányolta, "hiszen az állam követte el a hibát", "mégis a kismamákat büntetik". Sisák Imre (MDF) megjegyezte, "ha az állampolgár nem fizet, akkor kamatterhek növelik" hátralékát.

Harrach Péter (Fidesz) méltányosnak nevezte, hogy a kamatot is megfizesse az állam, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy ne tegyenek különbséget kismamák között attól függően, hogy mikor voltak gyesen.

A kismamákat nem érte hátrány azzal, hogy "a kormány elfelejtette kiiktatni a jogszabályt" - hangsúlyozta Béki Gabriella (SZDSZ). Hozzátette, azért nem helyezték hatályon kívül a jogszabályt, mert az átmeneti időszakban az érintettek választhattak, hogy a kifizetés melyik formáját kérik. Az SZDSZ tudomásul veszi az LB ítéletét, de a képviselő a "ha lúd, akkor legyen kövér" ellenzéki indítványokat nem tudja támogatni.

"A szigorú legfelsőbb bírósági ítélet következményét vállalja a kormány" - fogalmazott Veres János, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, aki elmondta, az ellenzék indítványa a kormány előterjesztéséhez képest 60 milliárd forint többletet jelentene. A kormány számításai szerint az intézkedés több mint 33 milliárd forintba kerül.

Közölte, az elmaradt jövedelempótlék adómentes, s a szociális ellátásra jogosultságot sem befolyásolja. Az államtitkár hangsúlyozta: a javaslat szerint az érintettek külön kérelem nélkül megkapják az elmaradt jövedelempótlékot a gyest folyósító szervezettől legkésőbb ez év végéig. Amennyiben mégsem, akkor további három hónapig igényelhetik azt.



 
Forrás: http://www.mti.hu
 

2003. szeptember 10.

 
 
 
Címkék:  

család

X
EZT MÁR OLVASTAD?