A test vallomásai képekben – tanuld meg Te is szeretni a szülés utáni külsőd!

A harmadik terhességem után szembe kellett néznem azzal, hogy a testem változásait nem olyan egyszerű elfogadni. Olykor azt kívántam, bárcsak (sokkal) kevésbé lenne vizes a hasam, bárcsak eltűnnének a striák a mellemről, és olyan feszes lenne mindenem, mint a húszas éveimben (ami akkor olyan természetesnek tűnt…) – meséli Mikaela Bodkin, fotós.https://blogs.babycenter.com/pregnancy/postpartum/

Amikor kiakadok azon, hogy nézek ki, mindig megpróbálom elfogadással kezelni a testem: végig gondolom lépésről lépésre, mennyi mindenen kellett végig mennie szegénynek! (Háromszor!) 9 hónapon át táplált, majd világra hozott három gyönyörű gyermeket, akiket az életemnél is jobban szeretek; ez egyáltalán nem kis feladat!

Amikor tudatosul bennem ez az egész, veszek egy mély levegőt, és befejezem az önostorozást; abbahagyom a hurkáim csipkedését a hasamon, és elszáll az az érzésem, hogy „nem vagyok elég jó”. Ilyenkor emlékeztetem magam arra is, hogy bár nem olyan a külsőm, mint egy évtizeddel ezelőtt, de számtalan más módon még most is gyönyörű!

A női test szülés után

Persze a szülés okozta sérüléseket magán hordozó testünk elfogadása csöppet sem könnyű, főleg egy olyan világban, ahol folyamatosan azt sulykolják belénk, hogy kötelező minél hamarabb visszanyerni a terhesség előtti formánkat. Éppen ezért lopta magát a szívünkbe Mikaela Bodkin „Szeresd a szülés utáni tested” c. fotósorozata, melyen keresztül több, mint harminc anyuka testi változásai kerülnek bemutatásra – végre a kényes területek takarása, retusálása nélkül. Íme az eredmény:

 

A fényképsorozatot egy asszony ihlette, aki arra kérte Mikaelát, hogy készítsen róla néhány képet, hogy azok segítségével jobban el tudja fogadni az alakjában bekövetkezett változásokat. A fotósnak olyannyira megtetszett az ötlet, hogy még egy Facebook csoportot is létrehozott anyukák részére, hogy erősíthessék egymást.

Mikaela szerint ahogy a média megfertőz minket a makulátlan hollywoodi celeb-külső hajszolásával, pont úgy tud hatni az önértékelésünkre az is, ha egyre többet találkozunk a valódi nők tökéletlenségével. Minél több egyéni történetet ismerünk meg, annál inkább érezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül és annál büszkébben viseljük majd mi is a testünk sebeit, hegeit. Hiszen az élet sokkal többről szól, minthogy állandó instagram-kész állapotban legyünk: képesek vagyunk reprodukálni magunkat: kisembereket nemzeni!!

Köszönet minden bátor anyukának, aki megmutatta magát a világnak – nélkülük nem készülhettek volna el ezek a meghatóan őszinte képkockák.

Forrás: https://blogs.babycenter.com/pregnancy/postpartum/

 

Babycenter/Plézer Panna , 2017. március 16.

 
 
 
Címkék:  

anyaság

X
EZT MÁR OLVASTAD?