Először szólalt meg Caramel a kislánya betegségével kapcsolatban

Elmondta, hogyan viseli ezt a nehéz időszakot, és mi ad neki erőt ahhoz, hogy színpadra álljon.

 

 

Caramel és felesége áprilisban egy Facebook-bejegyzésben közölték a szörnyű hírt: kislányukat leukémiával diagnosztizálták. A kis Szofit azóta már meg is műtötték.

A család rengeteg támogató üzenetet kapott már a rajongóktól és ismert emberektől is, ami segít nekik keresztülmenni ezen a nagyon nehéz időszakon. Caramel amúgy sem gyakran nyilatkozik a magánéletéről, és most is elhatározták, hogy nem közölnek információkat Szofi állapotáról, most mégis megtörte a csendet.

Nagyon sokan írnak nekem a Facebookon, hogy legalább egy mondatot mondjak. Nem tudok és nem is akarok belekezdeni, mert soha nem lenne vége. Rengeteg támogatást kapok a barátaimtól és a rajongóktól is, akik arról biztosítanak, hogy imádkoznak értünk. Több ezren írtak nekünk. Ez erőt ad, mert ebből tudjuk, hogy gondolnak ránk. Voltak pillanatok, amikor csak ezek tartották bennünk a lelket”

– mondta az AcNewsnak az énekes.

Elmondta, hogy akármennyire is nehéz a helyzete, muszáj erősnek lennie, mert el kell tartani a családját. Ahhoz még van lelkiereje, hogy színpadra álljon, ebben a zene szeretete segít neki. A koncerteken próbál a közönségre koncentrálni, de a problémákat természetesen nem lehet elfelejteni.

Az énekes életében először hálás a médiának, mert "nagyon korrektül kezelik a helyzetet". Ennek ellenére továbbra sem akar nyilatkozni Szofi betegségéről.

"Ha akarnék se tudnék mondani konkrétumokat a kislányomról, mert ez egy nagyon hosszú folyamat. Egyik napról a másikra nem lehet komolyabb eredményekről beszélni. Egyszer majd elmondhatjuk, hogy már látjuk a végét”

- mondta a Megasztár egykori győztese.

 

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

2018. május 31.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?