Ha mi nők, anyák nem lennénk, bizony nagy bajban lenne a világ! – Így éltük meg a Női Váltó Fesztivált

Büszkék vagyunk rá, hogy idén a Női Váltó Fesztivál egyik médiapartnere a Babanet.hu

Azt hiszem mondhatom, hogy az életem már jó ideje váltások, változások sorozata. Lassan tíz éve lesz már, hogy ráléptem arra az útra, amit a legjobban szeretek csinálni: írok. Eleinte blogot, aztán temérdek mennyiségű online magazinos cikket, később egy-egy novellát, nemrég pedig épp egy regényt csalogattam elő magamból, amely a napokban került végre a könyvesboltok polcaira. És hogy miért mesélem el most mindezt? A válasz nagyon egyszerű: szeretném elhitetni, megértetni veled, kedves olvasó, hogy minden, amit megálmodsz és amiért keményen dolgozol, az bizony lehetséges.

Ilyen gondolatokkal a fejemben metróztam haza múlt héten a Női Váltó Fesztiválról, ahol nem túlzás azt állítanom, hogy legalább egy fél évre elegendő inspirációt gyűjtöttem össze az előadások meghallgatásával, sok beszélgetéssel, kiváló társaságban való elvegyüléssel.

Mert milyen is volt a Női Váltó Fesztivál?

Egy olyan minden ízében nőknek szóló, jól megkomponált rendezvény, amilyennel korábban még soha nem találkoztam. Egy rendkívül támogató és összezáró női közösség eseménye, amely nem kisebb témakört járt körül, minthogy milyen ma nőként Magyarországon és az ország határain túl élni, dolgozni, karriert építeni, és nem utolsósorban mindezek mellett szülőnek lenni. A CEU épülete adott helyet a rendezvénynek, amelynek egyedi tereit valahogy épp kellemesen töltötték be a kiállítók, szervezők és az oda érkező látogatók: sokan voltunk, mégsem éreztem tömegnek. Kolléganőmmel rögtön belevetettük magunkat a forgatagba, majd miután végigjártuk a jobbnál-jobb standokat, végre elfoglaltuk helyünket az előadóteremben.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy észrevegyem: teljesen mindegy mi a téma, szinte mindhez tudok valahogy kapcsolódni. Mint később kiderült számomra, Kata kolléganőm is hasonlóan érzett a mellettem levő széken, úgyhogy a következőkben azokból a gondolatokból osztunk meg néhányat veletek olvasókkal, amit mi hazavittünk magunkkal, hogy aztán ezekre is építkezhessünk.

„Keressétek meg magatokban a Marilyn Monroet!” – mondta Pálfi Éva női marketing szakértő arról, hogy mennyire fontos egy női vállalkozó számára, saját énmárkájának egyedisége és önmagának az ezáltal való megkülönböztetése a többiektől.

„A kor nem akadály, a szakértelem az, ami számít.” – hangzott el Kapás Dóra CSR szakértő szájából, és meg kell mondjam, egyre inkább azonosulni tudok vele, ahogy magam is megyek bele a korba, ellenben egyre több tapasztalatot kamatoztatok a munkám során.

Ezek persze csak kiragadott mondatok, vagy ha úgy tetszik „figyelemfelkeltések”, „felszólítások”, hogy azok is felkapják most kicsit a fejüket, akik nem voltak ott a teremben. Igazi színfolt volt az előadások között a „Végy egy nagy levegőt! Hogyan kezeld a stresszt a mindennapokban?” címet viselő beszélgetés dr. Márky Ádámmal, pszichológiai rugalmasság fejlesztő trénerrel és dr. Koroknai András reumatológus főorvossal, életmód orvossal, akik többek között apai szemszögből is rávilágítottak arra, mennyi mindenben kell az embernek napi mint nap megfelelnie a munkájától kezdve a gyereknevelésig, és hogy milyen nehezen tudunk úgy istenigazából lazítani, fellélegezni. Számunkra talán ez a mondat volt az egyik legfontosabb, amit ebből a beszélgetésből magunkkal vittünk: „Tanuljon meg mindenki nemet mondani, illetve valami mellett dönteni.”

Aztán ott volt az előadók között az a Rácz Zsuzsa is, akinek a nagy sikerű „Állítsátok meg Terézanyut!” című könyvet köszönhetjük, és aki jónéhány olyan ténnyel, adattal sokkolta a közönséget. Álljon itt közülük néhány, ami engem például erősen arcon csapott.

Tudtátok például, hogy a Budapesten található mintegy 2200 szoborból, mindössze 36 ábrázol nőt? Olyan nőt, aki a saját jogán írta be magát a történelembe...tehát nem aktokról beszélünk. Vagy azt, hogy ugyanitt az utcanevek mindössze 11%-a viseli ismert, híres nő nevét? Ugye bennetek is felvetnek ezek az információk bizonyos kérdéseket? Például azt, hogy sok más hátrányos megkülönböztetés mellett vajon ennek is köze lehet-e a nők orbitális önbizalomhiányához... Pedig, ha mi nők, anyák nem lennénk, bizony nagy bajban lenne a világgazdaság, csak hogy mást ne említsünk.

De nyargaljunk is át egy másik, bár bizonyos szempontból szorosan kapcsolódó témára: arra, hogy kellenek-e a bukások?

Röviden? Naná, hogy kellenek. Hiszen, ha bukunk, kudarcot vallunk valamiben, annak konzekvenciáit akár levonhatjuk már a következő projektünkhöz is. Tanulunk belőle és ha ügyesek vagyunk, építhetünk rá. Pap Sára, Tomán Szabina és Sárospataki Albert beszélgetett a témáról, amelynek hallatán az is újra felbátorodhatott, aki épp mindkét lábával a mélyvízben van.

Hallhattunk még előadást a fiatal (leginkább „Z”) generációt érő sztereotípiákról, ahol ezúttal is bebizonyosodott, kizárólag az előítéletek okozhatnak nagyobb galibát egy szervezeten belül. Legyen szó ugyanis bármely generációk együttműködéséről, a lehető legjobb, amit tehetünk, hogy kommunikálunk, visszajelzést adunk és legfőképpen kellő nyitottsággal tanulunk egymástól.

Hiszem, hogy ez a hozzáállás nem csak a munka világában kamatoztatható, hanem akár a szabadidőnkben átélt hasonló szituációkban is: például a Babanet.hu Facebook oldalán, amikor egymás kommenteit olvasva és megválaszolva elkezdünk építő, támogató jelleggel jelen lenni az online térben.

„Vannak helyzetek, amikor nem mi döntünk a fizikai korlátainkról. Előfordulhat azonban az, hogy éppen a legfájdalmasabb akadályok között értjük meg, a szabadság valójában csak egy gondolatnyi távolságra van tőlünk.” – hangzott el Temesvári Orsi rezíliencia trénertől, akit néhány évvel ezelőtt egy szerencsétlen baleset kerekesszékbe kényszerített. Tudom, én magam is érzékeltem, hogy néma csendet vájt magának Orsi története a hallgatóság java részének lelkében és önmagunkra kicsit máshogy tekintve talán át is értékeltük kicsit azt, ami a miénk, ami nekünk a jelenlegi életünkben számít, ami megadatott.

Szándékosan a beszámolóm végére hagytam azt az élményt, amitől, – most már bevallhatom, – gombóc nőtt a torkomban, ez pedig nem más volt, mint három csodálatos nő országváltó története. Azért is érintett ennyire mélyen Szakonyi Eszter, Heintz Bernadett és Da’ Silva Edina sztorija, mert az utóbbi időben a mi családunkban is felmerült a külföldre költözés gondolata, lehetősége. Nem titok, hogy én az ellentábort erősítem ebben a kérdésben, így, ha lehet, ez a beszélgetés még nagyobb bizonyosságot adott nekem, hogy az idegen országba való kiköltözés nem nekem való. (Egyelőre.)

Mindezek után jól is esett egy igazán oldott hangulatú tombola nyereménysorsolás, ahol ugyan nem nyertünk, de együtt izgultunk a számot húzókkal és örültünk a nyertesekkel. Nem is lehetett volna ennél kerekebb és kielégítőbb ez a nap: rengeteg információval, élménnyel gazdagodva, sok-sok nevetéssel és (kis pityergéssel) a szívünkben tértünk haza a Női Váltó Fesztiválról. Reméljük, nem utoljára.