Megnéztem a Barbie-filmet gyerekszemmel, hogy elmondjam a szülőknek, ez NEM gyerekfilm

Hetek óta hemzsegnek a különböző platformok a Greta Gerwig által rendezett Barbie filmtől. Lányok, kislányok, nők, hölgyek milliói pompáznak rózsaszínben, apukák posztolnak a közösségi média felületeiken büszkén arról, hogy a nyolcéves kislányukkal pár perc múlva megnézik kettesben a Barbie-t, Facebook csoportokban robbannak fel a komment háborúk szülők között, hogy ki miért viszi, vagy már vitte el, vagy épp miért nem viszi el gyermekét a Barbie filmre.

Mindezekkel szembesülve, megnéztem én is a filmet gyerekszemmel, hogy aztán megtárgyalhassuk a szülőkkel a social media felületemen.

Lássuk a felszínt

Ha az általános keretmese alapjaiból indulunk ki, amitől a Jégvarázs, a Harry Potter-sorozat, sőt a Star Wars is népszerűvé vált, akkor az a követhetőség, ami tulajdonképpen a népmesei alapforma.

Adott egy fantáziavilág, amelyben van egy hősünk. Jelen van a főhősünk számára egy hétköznapi, megszokott környezet: Barbie esetében ez a saját háza, saját szokásai a reggelizéstől kezdve az öltözködésen át, egészen az esti partyig – ez pedig tulajdonképpen nem más, mint a híres-nevezetes komfortzóna, ami egy könnyen befogadható történetnek is az alapja.

via GIPHY

Lássuk, mi van a felszín alatt nagyon is mélyen

Jelen van a probléma: Barbienak megváltozik a teste, nem érti miért, teljesen felfordul egy átlagos napja. Hősünk tehát kimozdul a komfortzónából. Kimozdítja a félelem, hogy már nem lesz olyan az élete, mint eddig volt.

Ha eddig a részig vizsgáljuk a filmet, akkor tulajdonképpen vállat vonhatunk arra, hogy végülis, minden adott, amit az e havi hírlevelemben egy kisiskolás meseigényének előírtam:

  # narráció

# egysíkú történet

# lassú képmozgás

# konkrét vágy

# egyértelmű probléma

# a főhős egy ‘nagy probléma’ megoldására kényszerül

Viszont ettől az eseménytől kezdve felborul az az egyensúly, ami egy óvodásnak, kisiskolásnak értelmezhető és befogadható kéne legyen annak érdekében, hogy a következő két órát, amit moziban tölt értékes időként és ne zombiként, értetlenkedve vagy belefeledkezne a káoszba töltse el.

És akkor itt most tisztázzuk:

A Barbie film nem csak azért nem való 12 éven aluli gyerekeknek, mert félelmetes szörnyek lennének benne – egy film nem csak attól hathat negatívan egy gyerek lélektani fejlődésére, mert félelmetes látvánnyal (pl. végtagvesztéssel, vérrel, halállal) szembesült volna a filmvásznon. És nem is amiatt érdemes inkább másik filmet nézni ezzel a korosztállyal, mert kiderül a filmből, hogy Barbienak nincs vaginája.

A kellemetlen érzés is lehet félelmetes.

Például kellemetlen lehet az, hogy nem tudjuk értelmezni azt, amit nézünk. (Néztél már francia filmet felirat és szinkron nélkül? :D Na ugye!)

Lássuk csak, mire gondolok

„Feminizmus, kognitív disszonancia” - megnéztem volna a tőlem két sorral feljebb ülő négyéves gyereknek az arcát, amikor ezeket a szavakat tartalmazó párbeszédet hallgatta, és ugyanúgy meghallgattam volna szívesen azt a suttogást, ami egy nyolcéves gyerek és az édesanyja között zajlott előttem egy sorral, amikor az egzisztenciális krízist érintő monológok hangoztak el a filmben.

via GIPHY

Másrészt, ha eltekintünk a 12 éven aluli közönségtől (akik valahogy jegyeket kaptak, és megnézték a filmet szülői engedéllyel), és arra a 12 éven felüli gyerek közönségre fókuszálunk, akiknek engedélyezett a film, akkor sem tudnék szakemberként hátradőlni, és azt jóváhagyni bármelyik családnak, hogy ’Persze, a 12-15 éves lányotoknak most abszolút ajánlom a filmet, érzelmileg pont az őt foglalkoztató kérdéseket tárgyalja a film.’

Elmondom, miért nem.

A 12 évesek már a serdülőkorúak életszakaszában vannak. Ilyenkor már fokozott figyelmet kap az identitás kialakulása, amelyben hatalmas szerepet játszik mások véleménye. A 10-16 évesek a környezet által kialakított kép és az önmagukról kialakított kép között lavíroznak óránként.

Egy 12-13 éves gyerek, akinek még csak most alakul ki az identitása, még nem is érzékeli igazán ezeket a dolgokat a világból (olyan szinten legalábbis, hogy ilyen mértékben rágódjon rajtuk, mint mi, felnőttek). Ha 13 évesen azt hallja egy gyerek, ami ebben a filmben elhangzik, hatással lehet az identitásának alakulására. Például már eleve abban a tudatban nő fel, hogy ő egy elnyomott társadalomban él (mint a rossz gyerek, aki valójában csak azért rossz, mert sokat mondták rá, hogy rossz). Lehet, hogy pont ezt a filmet látva fogalmazódnak meg benne olyan kérdések, amelyekből idő előtt szembesülhet bizonyos történelmi eseményekkel, amelyek negatívan hathatnak az identitására.

És bár a 12 éven felülieknek valóban ajánlott az a film, ahol

• többsíkú egy történet
• a gonosz karaktere nem egyértelmű
• a főhős külső és belső adottságai ellentétesek

annak ellenére, nem biztos, hogy például a Shrek animációs film helyett a Barbie filmet választanám számukra a testkép kialakulásának pozitív meglátására (helyette egy tucatnyi más filmet ajánlok szívből itt és itt.)

Hogy gyereknek való-e a Barbie film?

A válaszom egyértelműen: NEM.

És hogy 12 éven felülieknek való-e a film: én szívem szerint 16 éven felülieknek engedélyezném.

via GIPHY

Máris elmagyarázom miért:

A Barbie-film filozófiáját folytatva nekünk, felnőtteknek nem csak a női (és egyébként férfi!) lét egzisztenciális krízisének aspektusából fontos megközelítenünk, hanem a gyerekek fizikai és lelki fejlődésének szempontjából is:

• Mennyire vagyunk képesek tényleg magunkba nézni és nem az önigazolást keresni a Barbie filmben, hogy mit csinál a másik rosszul mi pedig nagyon jól?
• Hogyan tudunk mi felébredni, és változtatni valamin úgy, hogy ne a körülményeket okoljuk, hanem ítélkezés helyett a saját jövőnkkel és gyermekeink kiegyensúlyozott felnőtté válásával foglalkozunk?

És bár a film metaforikus formában igyekszik rámutatni az öntudatra ébresztés fontosságára, a pedagógia és ugyanúgy a pszichológia sarkából megközelítve van egy rossz hírem: senkit nem tudsz öntudatra ébreszteni. Csakis az egyén a felelős azért, amit vállal. Nem áll jogunkban kioktatni másokat. Sem visszaváltoztatni, sem megváltoztatni.