Egy hét a lassulás jegyében - idén is megrendezésre kerül a Slow Hét

Annál nagyobb közhelyet manapság nehéz leírni, mint, hogy „rohanó világunkban”. Igen,  a világ rohan, egyetlen kérdés van csupán, mi is rohanunk vele, vagy megpróbáljuk megtartani, vagy visszaszerezni a saját ritmusunkat. 

Mert a slow, nem extra lassúságot, vagy netalántán lustaságot jelent, hanem a valóban elképesztően felgyorsult és intenzív impulzusok tudatos kezelést, irányítását. Hogy mi magunk szabályozhassuk – amikor csak lehet -  hogy a különböző helyzetek által diktált tempó mennyire van harmóniában a mi saját ritmusunkkal.  Illetve ha mindent szabályozni nem is tudunk, legalább megismerjük és felfedezzük a feltöltődés egyszerű formáit, amelyek a hétköznapokban is könnyen megvalósíthatók.

A Slow Budapest csapat nem más vállal munkájával, mint hogy erre felhívja a figyelmet . Így kerül idén második lakalommal is megrendezésre a Slow Hét. Június 15-21. között. A szervezők célkitűzése, hogy újra meg tudják mutatni a résztvevőknek, milyen sokféleképpen lehet feltöltődni és lelassítani. Csakúgy, mint legutóbb, most is tematikus napokkal és programokkal valamint sok meglepetéssel  várják az érdeklődőket.Az idei Slow Héten középpontba kerül többek között a kapcsolatépítés, a kiegyensúlyozott munka, a könyvek, a mozgás és a főzés is. Csupa olyan megoldás, melyekkel választ adhatunk a nagyvárosi és a 21. századi túlhajszoltságból eredő problémákra. Tarts velük! Nézd meg a részletes programot,  és csatlakozz a Facebook eseményhez!

Mrs. Grabowksy, 2015. június 11.

 
 
 
Címkék:  

életmód

X
EZT MÁR OLVASTAD?