Vasárnap újra Pici Piac!

Egyedülálló, kifejezetten kismamáknak, szülőknek és gyerekeknek szóló ismétlődő vásár a Pici Piac, ahol szinte kizárólag magyar holmikat találunk magyar tervezőktől.

Az ötlettől a megvalósításig csak néhány hónap telt el, 2015 júniusában szervezte Katona Eszter, a Pici Piac megálmodója először a vásárt s olyannyira működik, hogy a május 15-i lesz már az ötödik, újra az első helyszínen, a Centrál Passage-ban (a Király utcában található). Ahogy Eszter fogalmaz, a vásárnak kettős célja van:

"Egyrészt lehetőséget tudok nyújtani más vállalkozó anyukák számára, hogy bemutathassák magukat egy szélesebb közönségnek, akik nyitottak az itthon készülő jó minőségű kézműves, dizájn és sokszor hiánypótló termékekre, másrészt pedig a vásárlók számára összegyűjtjük és bemutatjuk a hazai piacon megtalálható legszebb, legkülönlegesebb, legérdekesebb baba-mama-gyerek termékeket, szolgáltatásokat, amikre maguk nem is biztos, hogy rá tudnának találni, mert sokszor egészen pici vagy induló márkákról van szó. Ráadásul a vásáron személyesen is meg lehet ismerni a tervezőket, így nem csak egy terméket, hanem a hozzá kapcsolódó történetet is hazavihetik magukkal a vásárlók a Pici Piacról." Katona Eszter vállalkozása a napokban Az Év Anyavállalata 2016. versenyen a döntősök közé jutott, valamint különdíjat is nyert

A vásáron természetesen sok és sokféle babát, játékot, ruházatot, dekorációs termékeket, natúrkozmetikumokat, kisbabás élethez praktikus kellékeket. 

A kisgyerekeket többféle programmal is várják, a Kisladik alkotóműhely tagjai kreatív foglalkozást tartanak a vásár teljes időtartamában, a Pici Műhely segítségével papírsárkányra applikálható textildíszt lehet majd készíteni, 11-kor éneklős-mondózás Pici Muzsikába is bekapcsolódhatnak a gyerekek, szoptatósarkot is igénybe tudnak venni a kismamák.

Pici Piac
Central Passage (1061 Budapest, Király utca 8-10.)
2016. május 15. vasárnap reggel 9-től este 6-ig
A belépés ingyenes.

További információ itt elérhető.

Babanet, 2016. május 13.

 
 
 
Címkék:  

anyu a főnök

X
EZT MÁR OLVASTAD?