Hétvégi programajánló: húsvéti készülődés és egyéb gyerekprogramok

Amíg te a húsvéti készülődéssel vagy elfoglalva, addig sem kell a gyerekeknek melletted lábatlankodni. Szerintünk szuper ötlet, ha Apával vagy a nagyszülőkkel ellátogatnak inkább egy csúcs gyerekprogramra, így Te nyugodtan túl lehetsz a nagytakarításon, bevásárláson.

Bár nagyon közeleg már a nyuszi, a húsvétváró gyerekprogramok mellett mást is tudunk ajánlani.

A Fővárosi Nagycirkusz nemzedékeket ejtett már ámulatba. Érdemes most ellátogatni hozzájuk, mert új, Circus Classicus című műsoruk felidézi a cirkusztörténet máig élő csodáit. Megcsodálhatjátok a levegő orosz királyait, gyönyörködhettek a fenségesen szép tigrisek látványos produkciójában. Emellett még vadonatúj, mégis klasszikus időket idéző lovas- és elefántszámot is láthattok. Minden korosztály számára nyugodt szívvel tudjuk ajánlani. Előadásaik időpontjait itt találjátok.

A Pagony Kiadó hagyományteremtő szándékkal indítja a PagonyFeszt nevű program-sorozatát. A Petőfi Irodalmi Múzeumban szombaton interaktív könyvbemutatókkal, kreatív kézműves foglalkozásokkal, színházi előadással, koncerttel, táncházzal várják az érdeklődőket a Tavaszi PagonyFeszt keretében. Ide már inkább csak a nagyobbacska, olvasni is tudó gyerekekkel érdemes elindulni.

Az idő birodalma- a misztikus cím mögött egy látványos, interaktív kiállítás rejlik. A Magyar Mezőgazdasági Múzeum új kiállítása az idő titokzatos természetét, meghökkentő jelenségeit és rejtett összefüggéseit tárja a látogatók elé. Hogyan érzékeljük az időt? Lehetséges az időutazás, hogy képesek vagyunk-e megállítani az idő múlását, vagy megfordítani azt? A gyerkőcök biztosan élvezni fogják, hiszen őket rengeteg felfedezni valóval, játékos fejtörőkkel várják.

Szombaton a Motolla Játszóházban kézműves délelőttön szórakozhatnak a kisgyerekes családok, ahol az ebédig a kicsik és szüleik - anya, apa és a nagyi is - együtt alkothatnak. A Marczibányi téren a kisgyerekek képességeihez igazodva játékos formában könnyen elkészíthető tárgyakat alkothatnak, amit aztán otthon is lehet folytatni. A játszóházat a kicsik számára ajánlott mesék, versek, mondókák is színesítik. A legkisebbeket játszószőnyeggel és diavetítéssel várják. Vasárnap ugyanitt Virágvasárnapi táncház lesz a program, moldvai és gyimesi népzenével, sok-sok játékkal, mondókával, kézműves foglalkozással, régi és új ünnepekkel.

Ha sikerül úgy szervezni a hétvégédet, hogy szombatra akár kirándulást is be tudsz iktatni, akkor érdemes a Nyugat-Balaton felé venni az irányt - húsvéti készülődés lesz Gyenesdiáson. A családbarát üdülőfalujának Községházán április 12-én egész napos programmal várják a kicsiket és nagyokat egyaránt! Lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere: gasztronómiai és kézműves vásár, ropogós kenyérsütés kemencében, lehet hímes tojást festeni, bárányokat és nyuszikat simogatni, illetve veterán Moszkvics játékautókat kipróbálni.

Még éppen időben vagy - ha a gyerekek nem akarnak húsvét hétfőn locsolkodással foglalatoskodni -, hogy helyet foglalj egy, a gyerekeknek biztosan felejthetetlen élményt nyújtó családi programra. Ugyanis a Szentendrei-szigeten, a Bodor Majorban április 21. hétfőn, vagyis húsvét másnapján csak előzetes foglalással fogadnak benneteket. A lovas farmon aktívan is eltölthetitek az ünnepet: a tanya ilyenkorra megtelik újszülött kisállatokkal, illatos virágokkal, tojásokkal és nem hiányozhatnak a vidám játékok, kézműves foglalkozások sem. A Nyuszi füles jelmezt viselő gyermekek számára ingyenes a program.

Ti hogy készültök az ünnepre? Az otthoni ünneplést - tojásfestéssel, locsolkodással - tartod jobb ötletnek, vagy inkább a természetet fogod választani?

 

A programajánló összeállításában segítségünkre volt az


Simon Marianna, 2014. április 10.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?